.

2018. december 11. kedd, Árpád napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria


Belépés a fórumba


Cikkek "Múltunk tanúi" rovatban: 256 találat

A budakeszi kő
Múltunk tanúi
2005-06-01
Úgy a 80-as évek elején Budakeszin jártam. A templom és a temető meglátogatása után, Máriamakk felé menet megálltam a Kálvária-hegyen. Bizony nagyon szomorú látvány volt. A stációk romokban, óriási gaz. Az elmúlás, az enyészet uralkodott. Szomorúan álltam a megrongált kereszt előtt. A tövében találtam egy követ. Magammal vittem Karlsruhe-ba. Ha már ott Budakeszin - mint annyi minden szép emlék – tönkre megy a kálvária, legyen nekem legalább egy kis darabja ott az idegenben. Egy darabja az elhagyott otthonnak, gyerekkornak.

1946. március 19.
Múltunk tanúi
2005-05-01
Igen, ezen a napon indult el az első transzport az ismeretlenbe és ezt még három követte. Budakeszi lakosságának mintegy kétharmad részét telepítették ki, űzték el lakhelyükről. Igaz, csak jövőre lesz kerek az évforduló, de a Német Kisebbségi Önkormányzat tagjai úgy gondolták, hogy egész évben kisebb rendezvényekkel készül a 60 éves megemlékezésre.

Tagai István polgármester búcsúja Mayer Ferenctől
Budakeszi > Múltunk tanúi
2005-04-26

dr. Szabó Miklós búcsúja Mayer Ferenctől
Budakeszi > Múltunk tanúi
2005-04-26

Hidas Mátyás búcsúja Mayer Ferenctől
Budakeszi > Múltunk tanúi
2005-04-26

Szemereki Zoltán, volt polgármester búcsúja Mayer Ferenctől
Budakeszi > Múltunk tanúi
2005-04-26

Budakeszi volt a hazám
Múltunk tanúi
2005-04-01

A budakeszi születésű Müller Jánosnak és feleségének Irmgardnak otthonában, a németországi Baden-Württembergi Gondelsheimben saját készítésű székely kapu "BORT-BÚZÁT-BÉKESSÉGET" magyar felirata fogadja a látogatókat. Belépve a kertben, az udvaron, de a ház különböző szobáiban is számtalan olyan tárgyat láthatunk, amelyek mind Müller János keze munkáját dicsérik. És a legtöbbjüknek a színe piros-fehér-zöld.


HOGYAN TÖRTÉNT?
Múltunk tanúi
2004-11-01
Deberle Antal, a németországi budakeszi közösség tagja mesélte el a most következő esetet, melynek az Eszterle-moziból kilépve részben ő maga is szemtanúja volt. A történetet most közreadjuk és kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy aki a nyolc halálos áldozatot követelő balesetről bármilyen részletet ismer, legyen segítségünkre a valóság minél pontosabb és részletesebb megismerésében.

Jóna Gyula 91 éves
Múltunk tanúi
2004-11-01
Beszélgetés Jóna Gyulával, aki Budakeszi háború előtti illetve második világháborús történéseibe adott saját szemszögéből egy kis betekintést, sőt még azt is megtudhatjuk, járt-e Budakeszin Raoul Wallenberg.

A Mezei
Budakeszi > Múltunk tanúi
2004-11-01
Mezei Mária  (1909. október 16. Kecskemét – 1983.  április 20. Budakeszi) születésének 95. évfordulóján

<< <  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  > >>

További cikkek | Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC