Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


ISONZÓ EXPRESSZ 2015

Panoráma > Budakeszi

2015-04-15


A Székely gyors után új történelmi zarándokvonat indul július 20-23. között az I. világháborús olasz front, Doberdó, Isonzó, Caporetto vidékére. A szakmai szervezők a Budakeszi Kultúra Alapítvány, a HM Háborús Kegyeleti Főosztálya, az Indóház Kiadó és a Nagy Háború Kutatásáért Alapítvány. Az utat a MÁV-Nosztalgia szervezi.

A Történelmi Székely Gyors után idén újabb történelmi zarándokvonat indul útjára. 2015. július 20-23. között szélesen körvonalazódó nemzeti, sőt nemzetközi összefogással nyilvános különvonat indul Szlovéniába, a száz évvel ezelőtt megnyílt első világháborús olasz front déli szakaszára. Doberdó, Isonzó, Görz, Caporetto, mind-mind máig ismerősen csengő nevek – ezeket a helyszíneket keresik fel a különvonat utasai szakavatott magyar hadtörténészek vezetésével. A különvonat Orfeum-kocsijában magyar hadtörténészek előadásai mellett Sebő Ferenc és zenekara kíséri a magyar emlékeket e távoli hadszíntéren kutató zarándokvonatot. A zarándokvonat szakmai szervezői a Budakeszi Kultúra Alapítvány, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya, az Indóház Közlekedési Kiadó és a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány. Az utazást a MÁV-Nosztalgia Kft. szervezi.

Idén száz éve kezdődtek azok az események, amelyek nyomán az Isonzó neve fogalommá vált a magyarság számára. 1915. május 23-án Olaszország hadat üzent korábbi szövetségesének, az Osztrák-Magyar Monarchiának és belépett az I. világháborúba. A meginduló olasz támadás megállítására az akkor már két fronton is háborút vívó Monarchiának a korabeli határainál nem volt lehetősége, ezért saját területén, természetes akadályok mögött alakította ki védelmi rendszerét. Ebben fontos szerep jutott az Isonzónak. A svájci határtól az Adriáig végig hegyekkel határolt 600 kilométer hosszú délnyugati front keleti részén alacsonyabb hegyvonulatok húzódtak, ezért az olasz csapatok ebbe az irányba indították a fő támadásukat. Itt állta útjukat az Isonzó, amelynek a nyugati partját az osztrák-magyar hadvezetőség átengedte az olaszoknak és a keletin húzódó hegyekben alakította ki a védelemét. Az északról az Alpokból délnek hömpölygő és az Adriába torkolló, alig 100 kilométeres folyószakaszon az osztrák-magyar hadvezetőség két hídfőt tartott fenn egy későbbi lehetséges ellentámadás kiindulópontjaként. Északon Tolmeinnél (ma Tolmin, Szlovénia) és délen Görznél (ma Gorizia, Olaszország) ezeknek a hídfőknek az elfoglalásáért bontakoztak ki az elkövetkező időszakban a legvéresebb ütközetek.

Mielőtt az Isonzó (szlovénül Soèa) elérné a tengert Görz alatt kénytelen megkerülni a Karszt-fennsík nyugati nyúlványát. Ez az alig több mint 60 km2-es, legmagasabb pontján, a Monte San Michelén is csak 275 méter magas terület a Doberdó-fennsík. A magyarság számára szintén fogalommá vált Doberdó szolgált a görzi hídfő déli védőbástyaként. A fennsík vigyázta az északi lábánál keletről nyugati irányba folyó, Isonzóba torkolló Wippach (szlovénül Vipava) völgyében húzódó évezredes hadiutat is. Ezen lehetett eljutni Laibach (ma Ljubljana) és Trieszt felé, ami az olasz támadások fő célja volt.

1915 nyarától 1917 őszéig 11 támadást indítottak az olasz csapatok az Isonzónál. Kisebb területeket sikerült ugyan elfoglalniuk, így 1916 augusztusában a görzi hídfőt és Görz városát is, aminek a következtében a Doberdót ki kellett ürítenie az ott több mint egy éven át óriási áldozatok árán sikeresen védekező, József főherceg irányítása alatt álló, döntően magyar kiegészítésű ezredeknek, azonban ezekben a csatákban  az olaszoknak nem sikerült áttörniük az osztrák-magyar csapatok védelmét.

Az 1917. október 24-én kezdődött, a hadtörténetírás által 12. isonzói csataként emlegetett caporettói áttörés azonban döntő fordulatot hozott az Isonzónál. A mindvégig megtartott tolmeini hídfőből indult osztrák-magyar és német csapatok közös támadása hatására teljesen összeomlott az olaszok védelme. 1917 végén francia és angol hadosztályok segítségével 100 kilométerrel nyugatabbra egy másik folyónál, a Piavénál tudták csak megállítani az előrenyomulásunkat, csak ott merevedett meg újra a front.

Az Isonzónál közel két és fél éven át vívott harcok hevessége és veszteségei vetekedtek a nyugati hadszíntér legvéresebb helyszínein vívott összecsapásokéval. A összesen 12 csata során a két fél együttes vesztesége meghaladta a másfél millió katonát.

Az osztrák-magyar haderő keretei között az Isonzó-front minden szakaszán harcoltak a korabeli Magyar Királyság területéről kiegészített alakulatok. Egyes területek, mint pl. tolmeini hídfő némely pontja (pl. a Mrzli vrh magaslat), a Doberdó-fennsík, vagy 1917 őszén a Monte San Gabriele védelme döntően magyar kiegészítésű alakulatok kezében volt. A korabeli Magyarország legjelentősebb városai, Budapest, Debrecen, Székesfehérvár, Nagyvárad, Szeged, Temesvár folyamatosan itt harcoló házi ezredei mellett az ország sok más területéről is érkeztek ide csapatok hosszabb-rövidebb időre. Az itt küzdő alakulatok azonban olyan súlyos veszteségeket szenvedtek – egy-egy csata során néha állományuk felét, kétharmadát is elvesztve –, hogy a saját hadkiegészítési területükről nem tudták pótolni a veszteségeiket, ezért folyamatosan más alakulatoktól is vezényeltek ide csapatokat a kiegészítésükre. A Magyarország minden területéről vezényeltek katonákat az Isonzóhoz. Így került például a Doberdóra és szenvedett 1916 nyarán sebesülést Erdély későbbi híres püspöke, Márton Áron is, akit eredetileg a székelyudvarhelyi 82. gyalogezredbe soroztak, de századával együtt a temesvári 61. gyalogezred kiegészítésére vezényeltek.

A magyarság számára az óriási veszteségek miatt gyászos, szomorú emlékeket idéz az Isonzó és a Doberdó történelmi-földrajzi fogalma, azonban ezek a helyszínek a súlyos veszteségek ellenére a magyar katonai helytállás jelképei. Az Isonzónál és a Doberdón a korabeli Magyarország területéről kikerülő katonák a legnehezebb körülmények között védték az akkori közös hazát, az Osztrák-Magyar Monarchiát. Az Isonzó és a Doberdó a magyar köztudatban általuk és miattuk vált fogalommá.

A különvonat utasai meglátogatják majd a görzi várat és múzeumát, Visintiniben a temetőt és a magyar kápolnát, San Martino del Carsot, Monte San Michele (Lukacich- és Schönburg-alagút, ágyútermek, emlékmű), a Caporettói (Kobarid) múzeumot, a Kolovrat-hegygerincn egykori állásokat, bunkereket, emlékhelyeket, a tolmin-loèei katonai temetőt, Foglianoban a magyar temetőt, végül hazaútban, július 23-án a különvonat megáll ©tanjelben (Sankt Daniel), ahol a vasútállomáshoz közeli, az Osztrák-Magyar Monarchia 5500 katonájának örök nyughelyéül szolgáló katonai temetőben központi megemlékezést tartanak.

További információk az Isonzó Expressz folyamatosan frissülő, az út előkészületeiről beszámoló honlapján: www.isonzoexpressz.hu vagy a www.mavnosztalgia.hu.

Ajánlott honlapok: www.nagyhaboru.blog.hu és www.budakeszikultura.hu.


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg