A győztes csapat az Isonzó expressz utasa lesz
Panoráma > Budakeszi
2015-05-19

A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézete és Történelemtudományi Doktori Iskolája a 2014/2015. tanév elején versenyt hirdetett magyarországi és határainkon túli középiskolások számára. A verseny témája (a centenáriumra való tekintettel) az I. világháború, különös tekintettel az Isonzó folyónál és a Doberdó-fennsíkon folyt hadi eseményekre és az olasz-magyar kapcsolatok alakulására.
Az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézete és Doktori Iskolája 2012 óta szervez hasonló versenyeket, az idei az ötödik a megmérettetések sorában. Korábban Trianon, Eszterházy Károly egri püspök, az I. világháború és a Szent Szövetség állt a középpontban.
A versenyre 101 háromfős csapat jelentkezett, ebből egy csapat a romániai Aradról, két csapat a szlovákiai Nagykaposról. A csapatok két írásbeli fordulón vehettek részt, az első a Risorgimento mozgalmában harcoló magyarokhoz, a második a hármas szövetséghez kapcsolódott.
A szervezők két alapvető elvet fogalmaztak meg a döntőbe jutás kapcsán. Egyfelől egy intézményből csak egy csapat juthatott tovább, másfelől a legjobb eredményt elérő hátáron túli csapat mindenképpen részt vehet az eseményen. Ennek eredményeképpen nyolc magyarországi és egy aradi csapat utazhat a 2015. május 23-án Egerben megrendezésre kerülő döntőre. (Õk a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium; a budapesti Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola; az egri Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény; a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon; az Egri Dobó István Gimnázium; a Pécsi Leővey Klára Gimnázium; a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium; a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai.) Felkészülésüket előre kiadott irodalomjegyzék segíti, melyben megtalálhatóak a téma legismertebb és legújabb szakirodalmi feldolgozásai és a Nagy Háború Blog szakmailag megalapozott posztjai is.
Az esemény az olasz hadba lépés századik évfordulóján, 2015. május 23-án (szombaton) 10 órakor kezdődik az Eszterházy Károly Főiskola „A” épületének Dísztermében (Líceum, 3300 Eger, Eszterházy tér 1.). A csapatok 9 és 10 óra között regisztrálhatnak a Díszterem előtt. A szervezők szándéka szerint 14 óráig tartó rendezvény során a versenyzők változatos írásbeli és szóbeli feladatok megoldásával mérhetik össze tudásukat. A verseny fordulói a kulcskompetenciák fejlesztésével segítséget nyújtanak az érettségire való felkészülésben is. A szervezők minden évben igyekeznek a témának megfelelő feladattípusokkal készülni, melyek közül idén sem hiányozhatnak a kreativitást igénylő elemek.
A győztes csapat 3 tagja és felkészítő tanára a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya támogatásával 2015. július 20–23. között részt vehet a MÁV Nosztalgia Kft., a Budakeszi Kultúra Alapítvány, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és az Indóház Kiadó által szervezett Isonzó Expressz emlékutazáson.
Kapcsolódó cikkeink:
Isonzó expressz 2015 - 2015-04-15