Megbékélés a sírok felett, munka a békéért
Közélet > Budaörs
2015-06-25

Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja beszédében hangsúlyozta, hogy német és magyar katonák a budaörsi német-magyar katonatemetőben tettek a feledés ellen, azáltal, hogy olvashatóvá tették a megkopott neveket, és munkájuk közben el tudtak gondolkozni a nevek mögött állók sorsáról, és magáról a háborúról is, hogy az mit jelenthetett az itt nyugvóknak.
A temetőben június 2. óta dolgoztak a bajorországi 292. Vezetéstámogató Zászlóalj (Führungsunterstützungsbataillon) katonái és a Honvédelmi Minisztériumban szakfelkészítésén résztvevő magyar katonák, akik az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) hadisírgondozással és honvédelmi neveléssel foglalkozó szaktisztjei.
A katonák a temető magyar parcellájában kicserélték a kopjafákat, amelyeknek beton alapot készítettek, és megújították a feliratokat a temető közepén álló, több mint ötezer nevet tartalmazó gránittáblákon.
A beszédeket követően többek között koszorút helyezett el Piros Ottó ezredes az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár megbízott parancsnoka, Papp Ferenc ezredes, HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály, főosztályvezető-helyettese, és Vanyur Tibor ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka is. A békeparkban tartott megemlékezés a Volt egyszer egy bajtársam német katonadallal és a Magyar takarodóval zárult.
A sírkertben több mint 13 ezer német és mintegy 570 magyar hősi halott nyugszik. Magyarország legnagyobb német-magyar második világháborús katonai temetőjét 1996-ban kezdték el kiépíteni, majd 2002-ben adták át, mint a megbékélést szolgáló békeparkot.
forrás: honvedelem.hu