Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Megállapodás született a Budai MÁV-kórház sorsáról

Közélet > Budakeszi

2007-03-05


Nem zárják be, de az aktív ágyszámok teljes negszüntetésével lassú halálra ítélik a Budai MÁV- kórházat.

A MR Online értesülése szerint március másodikán késő este megszületett a megállapodás a MÁV-kórházak sorsáról a kormány és a Vasutasok Szakszervezete között, így a szakszervezet visszavonja sztrájkfelhívását - jelentette be az érdekképviselet elnöke. A megállapodás értelmében a szolnoki MÁV-kórház kap aktív ágyakat, míg a Budai MÁV-kórházat nem zárják be, hanem kétszáz krónikus ággyal folytathatja munkáját, a központi MÁV-kórház pedig az Állami Egészségügyi Központ keretében működik majd, és mindhárom intézményben biztosítják a vasutasok ellátását - mondta el Simon Dezső. Ha most sem sikerült volna megállapodni, akkor 24 órán belül összeült volna a sztrájkbizottság, hogy értékeljék a helyzetet, s a héten megtartsák figyelmeztető sztrájkjukat, amelyet eddig kétszer halasztottak el a tárgyalások folytatása miatt. Ez viszont most is elmarad.
A Budai MÁV-kórház sztrájkbizottsága ugyan elfogadja, de aggályosnak tartja a MÁV-kórházak sorsáról született megállapodást. Nagy Erzsébet, a Budai MÁV Kórház Vasutas Dolgozók Szakszervezetének helyi vezetője február elején lapunknak elmondta, hogy az aktív ágyszám megszüntetése a kórház halálra ítélését jelenti, mivel nincs, ami eltartsa a krónikus ágyszámot. Ez tulajdonképpen nem jelent mást, mint hogy a kórházat nem most zárják be, hanem később, amikor sem a mutatói, sem az ellenállás sem lesz olyan markáns, mint most.

Tizenhatezer aktív ágy és három kórház szűnik meg

A végleges döntés értelmében lakat kerül a lipótmezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetre, a svábhegyi gyermekkórházra és a Schöpf-Merei kórházra is. Az osztályok, illetve az ott dolgozók más intézményekbe kerülnek át. Értesüléseink szerint például a pszichiátriai intézet részlegeit az Amerikai úti idegsebészetre, a SOTE pszichiátriai klinikájára és a Szent István kórházba költöztetik.

Részletes táblázatok az Egészségügyi Minisztérium honlapjáról.


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg