A repülés - egy európai történet
Kultúra > Budakeszi
2007-03-01
Fliegen – Eine europäische Geschichte - ezzel a címmel fut már harmadik éve sikeresen az Európai Unió egyik nemzetközi Comenius projektje. Hét ország egy-egy középiskolájának tanárai és diákjai vesznek részt a munkában és gyűlnek össze évente egyszer egy tanári és egyszer diáktalálkozóra, ahol egyéni munkájukról számot adnak, és a soron következő feladatokat megtervezik. A találkozók célja mindemellett az európai fiatalok együttműködő képességének fejlesztése, egymás kultúrájának megismerése és a nyelvi korlátok legyőzése. A Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium a kezdetektől részt vesz a projektmunkában. A három év záróakkordjaként az utolsó találkozónak áprilisban Málta ad otthont, ahol a 2006-2007-es tanév munkáját bemutatandó, 11 diák viszi magával a Fliegen-projekt csapatának „termését”, többek között ezt a cikket is, melynek megírásához Lőw Gyulával, a Farkashegyi Repülőtér karbantartójával beszélgett Danics Rebeka.
Hetvenhat éve már, hogy 1930-ban a Budakeszi és Budaörs között fekvő Farkashegyi (magán)repülőtéren elkezdődött a magyar vitorlázórepülés története. Pontosabban akkor még csak a dombok közti katlanban, ahol a vitorlázó repülőket kiválóan tudták reptetni az akkor szokásos gumiköteles indítási módszerrel. Jóllehet, ez volt az egyetlen módszer, amit azon a dimbes-dombos terepen alkalmazni lehetett. A vitorlázó repülők ugyanis háromféleképpen indíthatók: 1. a gumiköteles, amikor 4-5 ember karnyi vastagságú gumikötél lendíti a levegőbe a repülőgéptestet 2. a csőrlés, amikor a vitorlázógép orrába egy drótkötelet akasztanak, amit a felszállópálya másik végén lévő forgódob felcsévél, így húzva fel a gépet. Ezzel a módszerrel 250-400 m magasság érhető el 800 m-nyi kötéllel. 3. a géptest vontatásos levegőbe emelése, amikor is a vitorlázó repülőt egy motoros gép repíti a magasba. Mivel a reptéren nincs betonos kifutópálya, eléggé behatárolt a befogadóképessége. Bár van előnye a füves kifutópályának is, azért sok gond is van vele: göröngyös, legfeljebb 10-15 tonnás súlyt bír el, olvadáskor elsüllyed benne a repülő kereke. Na meg az itteni füves kifutópálya csak 1 kilométeres, ami nagyobb gépeknek édeskevés.
A reptér csak a 60-as években, egészen pontosan 1962-ben költözött mai helyére, azóta folynak itt reptetések és kiképzések. A hangár motoros és vitorlázó repülőknek ad helyet, amelyek vagy magántulajdonban, vagy klubtulajdonban vannak. Jelenleg két klub használja a repteret, de a mindenkori tulajdonos a Budakeszi Önkormányzat, amely sem anyagi hozzájárulással nem segíti a repteret, se nem üzemelteti. Ez ugyanis a használók dolga, ami itt a repülési feltételek biztosítását jelenti. Vagyis: a reptér teljes területét (41 hektár – 31 óra fűnyírás) és az épületeket karbantartani. Bár a reptér állami támogatást nemigen kap, a tarifák alacsonyak, a tagsági díj havonta felnőtteknek 3.700, diákoknak 2.700 forintba kerül.
Egyre többen választják a sportrepülést/vitorlázó vagy sárkányrepülést hobbijuknak, pedig nem egy olcsó mulatság! Emelt szintű és igen alapos kiképzés után kaphat az ember A, B illetve C típusú vizsgát, ami előtt persze több komoly alapfeltételnek is meg kell felelni: csak a 14. életévét betöltött, orvosilag alkalmas és magyar állampolgár sportrepülhet. A kezdőknek először is 57 felszállást kell elvégezniük, repüléselméletet kell tanulniuk, ez gyakorlatilag egy tematikai alapfokú (A típusú) vizsgának számít. Az alapfok utáni szint a B típusú vizsga. Ez 5 egyedüli, tehát oktató nélküli felszállást jelent. Ennek a vizsgadíja kb. 70.000 Ft. A következő és egyben legmagasabb szintű vizsga a C típusú, ami (legalább) 10 perc egyéni – tehát oktató nélküli repülést feltételez, az ára 210.000 Ft. Ha a vizsgák költségét már kifizettük, igazán csekélység a (klubtulajdonban lévő) repülő bérlése, ami 1.800 Ft óránként, plusz hogy a repülőt a levegőbe emeljék – vontatással vagy csőrléssel, egyaránt 3.200 Ft. Ez elég szép summa, de aki már repült, azt mondja, megéri, mert ez az érzés pótolhatatlan. Az izgalom társul a hihetetlen szabadságérzettel.
Az érzés persze nyilván régen is ugyanez volt, csak az árak nőttek meg azóta. 1989 előtt a repülés, ejtőernyőzés gyakorlatilag ingyenes volt, vagy legalábbis csekély összeget kellett csak fizetni érte, mert az egész az MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) kezében, nem pedig klubtulajdonban volt. Persze akkor még nem is voltak olyan szigorú előírások, mint most. Ma a szakképzett pilóták ugyanis Pilótaképző Főiskolára járnak, rendszeres orvosi vizsgálatoknak vetik őket alá. A mérce nagyon magas, az IQ szintjüknek is a megfelelőnek kell lennie, és minimum egy nyelvvizsga szükséges. Az már csak szinte ráadás, hogy minden típusú géphez külön elméleti és gyakorlati típusvizsga szükséges, mielőtt még bárki azt hinné, hogy pilótának lenni egyszerű dolog.
Mindenesetre a repülés élménye – akár utasszállítón, akár vitorlázórepülőn – hatalmas, mindegy, hogy az illető éppen az utas vagy a pilóta.
Nem csoda, hogy az ember már évezredek óta vágyik a magasba. Vágyik a határtalan szabadságra – arra, amit a földön sohasem tapasztalhat. Szárnyalni akar. ’Az ember madár akar lenni…’
Danics Rebeka, 11.a
[Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium]
