Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Németek gondozzák a sírokat

Közélet > Budaörs

2016-06-20


Budaörsre látogat 2016. június 27. és július 8. között a baden-württenbergi Calwból a német Szövetségi Haderő különleges alakulatának több katonája, akik a budaörsi német katonai temetőben az elesettek sírjait fogják gondozni. A budaörsi Magyarország legnagyobb II. világháborús katonatemetője.

Az egység feladata folyamatos készültség és készenlét mellett a német állampolgárok fogságból való kimentése/kiszabadítása, vagy túsz-helyzetből. Német állampolgárok és javak elleni terror veszély vagy terror támadás elhárítása, megakadályozása külföldön. A speciális erőknél szolgálatot teljesítő katonákat a Szövetségi Haderő egészéből sajátos követelmények szerint válogatják, majd a legkülönbözőbb éghajlati körülmények között kerül sor a kiképzésükre. A kiképzés eredményeként specialistákká válnak. Ejtőernyőznek, robbantási feladatokat hajtanak végre, képesek sebesült társaik szakszerű ellátására, beleértve az infuzió berkötést és a sebek összevarrását is. Túlélő gyakorlatokon vesznek részt  sivatagi, őserdei és sarkvidéki körülmények között. Ezeknek a körülményeknek megfelelve, tudnak minden olyan járművet vezetni, amely alkalmas az extrém körülmények közötti mobilitásra.

Magyarország legnagyobb II. világbáborús katonatemetőjében hat hektáron 14 150 német és 570 magyar katona kapott végső nyughelyet.

(budaors.hu/Iranytu)


Vissza