Nagykovácsi temploma közadakozásból épül
Kultúra > Nagykovácsi
2007-04-28
Ma helyezik el a 70 millió forintba kerülő református templom alapkövét.
Kálmán Csaba református tiszteletes tájékoztatása szerint a hatezer lakosú nagyközségben megnövekedett a gyülekezet létszáma, kinőtte az eddig istentiszteletnek helyet adó kis kápolnát.
A 600 négyzetméter alapterülető templom a Református Missió Egyházközségnek az önkormányzat által felajánlott telken áll majd. Itt elkészülte után egyúttal gyülekezeti és ifjúsági központ is működik majd, mellé pedig parókia is épül. Az elképzelés megvalósítására kiírt tervpályázatot Ónodi Szabó Lajos építész nyerte el.
A leendő templom a hagyományos stílus és a modern formák jegyeit hordozza majd, tornya 23 méter magas lesz. Eddig adományokból tízmillió forint gyűlt össze, ebből a pénzből az idén megkezdődhetnek a templom alapozási munkái.
Az építkezés, amennyiben további adományok is érkeznek, a tervek szerint 2012-ben fejeződhet be - hívta fel rá a figyelmet a lelkész. (MNO)
Meghívó:
Április 28-án a nagykovácsi református közösség új templomának alapkőletétele