Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Idősek találkozója Neckarsulmban

Panoráma > Budakeszi

2017-05-04


Április harmincadikán volt Neckarsulmban az idősek idei találkozója a Kolping-ház ebédlőjében. A Budakesser Gemeinschaft elnöke, Franz Huber rövid köszöntöt mondott és tájékoztatta az egybegyűlteket az év további programjairól. Ezek között szerepelt egy budakeszi út is.

És egy kirándulás Felső-Svábföldre, ezen belül is Oberstadionba és környékére, ahol Gustav Esterle nemrég járt és számos sírfeliratot talált ismert budakeszi családnevekkel. Ezek közül néhányat fel is olvasott a megjelenteknek.

Ezt már én teszem hozzá, hogy az első ismert Albrecht-házaspár is Obertadionban esküdött örök hűséget egymásnak 1724. október 8-án. Werner Hacker hangyaszorgalommal gyűjtötte a Magyarországra elvándorolt német családok neveit. Innen tudtam meg, hogy Albrecht Martin felesége, vagyis az ük-ük nagymamám, Hofherr Barbara Oberstadiontól egy ugrásra fekvő szülőfalujában, Mundeldingenben maradt, mert szíve alatt hordta első gyermekét. Martin időközben megkapta az útilaput (az ú.n. manumissziós okmányt) és el kellett hagynia szülőhelyét.  Barbara 1725. márciusában megszülte első gyermeküket, Josefet, amiből arra lehet következtetni, hogy öt hónappal korábbi esküvőjükön már kis pocakkal állhatott a gyönyörű oberstadioni templom szárnyas oltára elé.



Barbara a pici babával nekivágott férje után a nem igazán veszélytelen útnak Budakeszi végcéllal. Nem lehet tudni, de el lehet képzelni, hogy milyen nehézségeken mehettek keresztül, főleg a vízi úton a schachtelnek, skatulyának csúfolt lélekvesztővel Ulmtól Budáig. Werner Hacker adatai szerint az Albrecht-házaspárnak 1726 áprilisában már Budakeszin született a második gyermekük, akinek az édesanyja nevét adták, vagyis Barbara lett. Az 1728-ban született harmadik gyereküket szintén Josefre keresztelték, amiből arra következtetünk, hogy az első akkor már nem volt az élők sorában.

Nem tudni, hogy az Albrecht-családnak 1739-ig hány gyerekük születhetett még, de abban az évben pusztító pestisjárvány tört ki Budakeszin, amelyben két porontyukat ők is elvesztették. Hogy Albrecht Martin és Hofherr Barbara túlélték a gyilkos kórt, azt abból sejtjük, hogy a Budakesser Gemeinschat családfa-kutatásának adatai szerint újabb gyerekek nevei bukkannak fel ettől a házaspártól. A rendelkezésre álló adatok alapján kétség nélkül megállapítható, hogy az összes budakeszi Albrecht ezektől az ősszülőktől származik.   

A mostani neckarsulmi találkozó meglepetést tartogatott számunkra. Geszler Marika elhozta egyik rokonát, aki még soha nem vett ilyen találkozón részt, de most azért tartotta fontosnak, mert Claudia Muster-Nassalt édesanyjának a bátyja volt az a budakeszi születésű Heuschmidt József, akinek a sírját megtaláltuk Niederbronnban, Elzászban. Sikerült az eltűntnek tartott katonának a hozzátartózóit megtalálni és értesíteni őket, hogy hol található a sírja. Felajánlottuk Claudiának, hogy elvisszük az elzászi katonai temetőbe. A tartós jó idő beálltával meg is szervezzük ezt az utat.



És még egy meglepetés. Hamarabb érkeztünk, mint a találkozó kezdete, ezért egy kis sétát tettünk a mostanság elég ritkán elforduló kellemes időben. A körfogalomnál mentünk át a közeli park irányába, amikor a templom felé nézve észrevettük, hogy a középső sziget térplasztikáján "Budakeszi" felirat látható. Biztos sokan tudnak erről a budakesziek közül, de nekünk eddig még senki nem hívta fel rá a figyelmünket. Jól eső érzés, hogy az arra sétálók és autóval közlekedők mind láthatják a nekünk sokat jelentő testvérvárosuk nevét.

Albrecht György
fotók:Albrecht Klára


Vissza