Áramütött kisfiú: szakértő vizsgálja a vezetéket
Közélet > Páty
2007-08-14

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ismételt tájékoztatása szerint nem villamossági, hanem munkabiztonsági szakértőt rendelt ki hétfőn a rendőrség a vasárnapi Pátyon történt áramütés vizsgálatára. A szakember feladata lesz annak a megállapítása, hogyan fordulhatott elő, hogy egy villanyoszlopról lelógó szigeteletlen vezeték miatt halálos áramütést szenvedett egy gyerek. A kisfiúról közben kiderült, hogy nem öt, hanem hét éves. Az apja vasárnap gyermeke halálhírére olyan állapotba került, hogy nem tudta megmondani a fiú korát.
Bényi Mónika, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy az ügyet vizsgáló Budaörsi Rendőrkapitányság hétfőn rendelt ki munkabiztonsági szakértőt, aki megvizsgálja, milyen körülmények között történhetett meg, hogy a villanyoszlopról szigeteletlen vezeték lóghatott le a földig. A rendőrség egyelőre nem vizsgálódik bűncselekmény miatt, de ennek lehetőségét sem vetették még el, ez is a további vizsgálatok eredményétől függ. (FH)