Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Újraindul a lótenyésztési kutatás

Gazdasági rovat > Herceghalom

2019-03-28


A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetében a „Fenntartható-e eredményesen a magyar lótenyésztés?” címmel rendezett március 20-i tanácskozáson Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója úgy fogalmazott: az agrártársadalmat évszázadok óta foglalkoztatja a téma.

"Napjainkban  olyan időszakot élünk, amikor tudunk is érdemlegesen tenni azért, hogy egy nagyot lépjünk előre a hazai lovas ágazat érdekében és annak tudományos hátországának fejlesztésében" – hangsúlyozta a főigazgató a tanácskozáson. Nincs olyan ország, amelyik úgy ér el az agrárium bármely területén eredményeket, sikereket, hogy azok ne az innovációra, ne a tudomány legújabb eredményeire épülnének. A cél nem lehet más most sem, minthogy a magyar lótenyésztés újra sikertörténetté kerekedjen, ezért a NAIK ÁTHK-ban több évtized után az idén újraindulnak a lótenyésztést érintő kutatások – folytatta a szakember.

Ennek a munkának az egyik fontos része a NAIK ÁTHK által megálmodott méneskoordinációs bizottság életre hívása, amelynek pontosan az a küldetése, hogy a kutatás világa megkapja azokat az impulzusokat az ágazati szereplők részéről, amelyek alapján a gyakorlatban hasznosuló, a jövőben az ágazat számára profitáló eredmények érhetőek el magyar tudásra alapozva. Az intézményi háttérről szólva a főigazgató elmondta, hogy a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is a legnagyobb agrárkutatási hálózat. Napjainkban pedig már egy – ezidáig példátlan – integrált rendszer létrehozása zajlik a NAIK égisze alatt. Ebben a munkában a lovas ágazatnak is fontos szerep jut, az ezt támogató, segítő gyakorlati agrárkutatás életre keltése pedig kiemelt fontossággal fog bírni Herceghalomban.

Forrás: NAIK


Vissza