Lakóhelyünk értékei - a Budakeszi Kultúra Alapítvány vándorkiállítása Pátyon
Kultúra > Páty
2007-10-17

Hidas Mátyás megnyitó beszédében elmondta, hogy az alapító felkérésére annak idején azért vállalta el az elnöki tisztet, mert a célkitűzést a napi politikai csetepatéktól távol olyan kulturális, lokálpartióta, hagyományteremtő és őrző értékek képviseletére és felkarolására, amely összeköt és nem elválaszt, a Budakeszi Szépítő Egyesület elnökeként is rendkívül fontosnak tartja. Az alapítvány ebben az évben Lakóhelyünk értékei címmel írt ki fotó- és képzőművészeti pályázatot három korcsoportban a Budakeszin, Pátyon, Budajenőn, Telkiben, Perbálon, Nagykovácsiban és Remeteszőlősön. A pályázatra 43 pályázó 117 pályamunkája érkezett be, amely nek értékelése alapos fejtörést okozott a szakmai zsűrinek - Callmeyer ferenc építész, Telki, Richly Zsolt rajzfilmrendező, Nagykovácsi, Kuchta Nándor fotóművész, Budakeszi, Somos Miklós festőművész, Budakeszi - az igen színvonalas alkotások nagy száma miatt.
A fotópályázat három korcsoportjának első helyezettjei: Czajlik Zoltán, Páty, Salamon László, Budakeszi és Szabó Rita, Prohászka Gimnázium fotószakkör. A képzőművészeti pályázat három korcsoportjának nyertesei biai Simon István, Budakeszi, Gadányi Blanka, Perbál és Tóth Éva Zsuzsanna, Budakeszi.
A kiállításon a különdíjasok és a díjazásban nem rlszesültek legjobb munkái is megtekinthetők november 4-ig.
A kiállításról készült fotók megtekinthetők itt!