Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Budakeszi mesél – rajzol

Kultúra

2006-05-01


Budakeszi a gyermekeké
2006. május 28.

A tavalyi sikeres Budakeszi mesél – Budakeszi álmodik rendezvény sorozat idén folytatódik a budakeszi önkormányzat, a helyi polgári körök és más civil adományozók támogatásával.
A rendezvény ötletadója és egyik fő szervezője, Horváth Jenő lapunknak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy hagyományteremtő szándékkal a lokálpatriotizmus jegyében indított rendezvény létrejöttét Dalotti Tibor, a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központ új igazgatója által képviselt kulturális szellemiség, a nekik köszönhető kulturális fellendülés, Bíró Ildikó évek óta sikeresen működő Romkert Teátrumja, a civil kezdeményezésekből kiforrott, nagyszerű szervező gárda, valamint az a tény ösztönözte, hogy Budakeszin az országos átlagot magasan meghaladja, és örvendetesen növekszik a gyerekek részaránya.


Az idén még gazdagabb gyermekprogramokkal is színesített, egész napos rendezvénysorozat magába foglalja a tavaly, e rendezvénytől függetlenül május utolsó vasárnapjára szervezett gyereknapot is. Így Sashegyi László és barátai zsetongyűjtő versennyel, kerékpáros, sportlövő, minigolf és pizza készítési lehetőséggel kedveskednek a gyerekeknek. A parkban felállított színpadot és jó néhány amatőr fellépőt is nekik köszönhetünk majd.
A több helyszínen zajló események közül a Fő téri parkban már vasárnap délelőtt elkezdődnek a bábszínházi és meseszínházi előadások. Gólyalábas garabonciásokkal találkozhatunk, kézműves vásáron vehetünk részt, s emellett hagyományőrző játszóházzal várja a családokat a budakeszi Dafke Alapítvány és a Levendula Játszóház lelkes és nélkülözhetetlen csapata, és Gábor Emese oktat rovásírást. Az előrejelzések szerint már működni fog a lakossági gyűjtésből megvalósuló új játszótér is a parkban, és megtudhatjuk, mit jelent a budakeszi gyermekköztársaság kikiáltása.

Régiós népdalverseny – nevezés május 20-ig!

A civil kezdeményezők és a szervezők küldetésüknek tekintik minél több helyi értéket felkutatni és bemutatni. Ennek jegyében délelőtt a Kálvin-teremben népdalverseny kezdődik alsó és felső tagozatos korcsoportban, szólista vagy kórus kategóriában. Május 20-ig várják Budakeszi és a régió fiatal énekeseinek a jelentkezését iskolánként legfeljebb három szólista és két csoport erejéig maximum négy perces magyar népdalcsokrokkal. Nevezés a keszijeno@freemail.hu e-mail címen vagy Horváth Jenő 2092 Budakeszi, Felkeszi u. 2. postacímen. További információ a 06-20-218-2960-as telefonszámon. A zsűri tagjai Budai Ilona népdalénekes és Danhauser Zoltán, a budakeszi zeneiskola népzenei tagozatának tanára.

A komolyzene kedvelőinek

Már szombat este csemegét ígér a komolyzene kedvelőinek a program. Este nyolc órakor a Sinfonietta Hungarica és a Szent Antal kórus Déri András vezényletével Mozart Exultate, jubilate című művét és Haydn D-moll (Nelson) miséjét adják elő a budakeszi római katolikus templomban.

Fiatalok figyelem!

Vasárnap délután öt órakor a budakeszi zeneiskola fúvószenekara ad koncertet a Fő téri parkban. A zenekar vendégszólistája a pátyi Finok Zoltán, a legjobb magyar jazz-saxofonosok egyike, a Jazz Steps-együttes vezetője. Lánya a Prohászka Gimnázium tanulója. A tavalyi vendégszólista, a szintén saxofonon játszó, budakeszi Csepregi Gyula, a magyar jazzkultúra egyik legkiemelkedőbb alakja jazz quintettjével hat órától ad önálló koncertet ugyanott.

A budakeszi Tagai-testvérpár a tervek szerint a művelődési központ parkolójában bemutatja az érdeklődőknek versenyautójukat, és készséggel válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Tamás 12 éven keresztül folyamatosan bátyjával, Róberttel ralizott. A testvérpár annak idején együtt járta meg a hadak útját a másodosztályban, együtt nyert első osztályú N-csoportos bajnoki címet, és együtt lépett a topkategóriába, a WRC-sek közé. Most azonban a pilóta, Tamás arra kényszerült, hogy mást ültessen bátyja helyére, ugyanis Róbert gerince a tavalyi Egyiptom-ralin megsérült. Idén is a tavalyi Octaviával folytatják a versenyzést. Talán éppen ezt az autót mutatják majd be nekünk.

Budakeszi rajzol

Május 22-én kezdődik és június elsejéig megtekinthető budakeszi neves grafikusainak csoportos kiállítása, ahol Orosz István és Keresztes Dóra műveivel kezdődően több mint tíz művész munkáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Koós Hutás Katalin


Vissza