Nándorfehérvári diadal 1456. július 22.
Kultúra
2006-06-01
1453-ban a török sereg elfoglalta Konstantinápolyt, az akkori világ legnagyobb városát. Útját ezután Nándorfehérvárnak vette, hogy induljon Magyarország és Európa elfoglalására. Európán a rémület lett úrrá. III. Calixtus pápa felismerve a keresztény Európát fenyegető veszélyt 1456. június 29-én bullát bocsátott ki, amelyben többek között elrendelte, hogy a szokásos reggeli és esti harangszón kívül délben is kongassák meg a harangokat az egyház feje minden napra imát rendelt el Nándorfehérvár és a keresztesek megmeneküléséért. Bár a hadjárat csak május elején indult el Isztambulból, a magyar rendek már augusztus 1-jére kitűzték a hadfelállítása határidejét. Várták, hogy a külföldi segélyhadak is megérkeznek.
A toborzásban Karvajal János bíborosnak, Kapisztrán Jánosnak és Hunyadi Jánosnak volt nagy szerepe. Gondok voltak azonban a már összegyűlt keresztesek élelmezésével. 1456-ban egyébként is rossz volt a termés és ezért az élelmezési gondok miatt még mielőtt a török ideérkezett volna a felesküdt keresztesek egy jó részét hazaküldték.
Közben II. Mehmed szultán a seregével már útra kelt és július 4-én Nándorfehérvár alá érkezve, megkezdte a kulcsfontosságú vár ostromát.
Maga a vár egy háromszög alakú platón helyezkedett el, amelynek két hosszanti szárát Száva és a Duna alkotta, míg harmadik oldalról hát maga a Várnak a falai voltak. A török a szárazföldi oldalról fogta ostrom alá a várat, de hogy a magyar seregeknek a felmentő támadásait megakadályozzák, hajókból védőzárat építettek ki a Dunán. A várvédők létszáma Szilágyi Mihály várkapitány vezetése alatt hat-nyolcezer fő lehetett, míg a támadó töröké körülbelül hatvan-hetvenezer. Az ostromlónak legalább tízszeres túlerőben kell lennie az ostromlotthoz képest, győzelmet remélhessen. Ez itt sajnos megvolt. Az első szakasza a nándorfehérvári csatának
július 14-ig tartott, amikor is Hunyadinak sikerült áttörnie a török flottának a védőzárát és bejuttatni magát és katonáit a várba, s egyben megsemmisítette a török flottát is. Ezzel megnyílt a vízi út a Várba, ahol most már a Hunyadi által hozott katonákkal, illetve a védőseregből megmaradtakkal együtt körülbelül húszezer főre nőtt a védősereg létszámát. A szultáni haditanács az új helyzetben a döntő roham mellett döntött. 21-én este indították el a támadást. Egész éjjel folyt a csata, a török többször is betört a Várba, a védők többször is kiszorították onnan. Dugovits Titusz ezen az éjszakán a török zászlótartót inkább magával rántotta a mélybe, mintsem, hogy az kitűzhesse a várra a félholdas török zászlót. A zászló kitűzése, illetve annak megakadályozása nagy jelentőséggel bírt. A szultán ugyanis mindig azt mondta, hogy ahova egyszer a lófarkas zászlót kitűzték, az attól fogva törökföldnek számít. Lehet, hogy éppen nincs az uralmuk alatt, de az az övék, most aki rajta ül, az csak bitorolja. Július 22-én reggelre, miután nem sikerült a várat bevenni, a törökök visszavonultak. Ezután a magyarok lendültek támadásba: még aznap este a hátra maradt török ágyúkat tönkre tették és a török flotta maradványait is el akarták foglalni, de a megmaradt 36 hajót a menekülő törökök inkább felgyújtották. Másnap, 23-án reggelre a török sereg felhagyott a vár ostromával és elindult visszafelé. A 3043 várvédő halála volt az ára annak a diadalnak, amely nem csak a magyar történelem ragyogó eseménye volt, hanem az európai kereszténység győzelme is a pogány török felett.
A világra szóló győzelem eredményeit azonban nem sikerült kihasználni. Néhány héttel később Hunyadi János és Kapisztrán Szent János is meghalt az ostrom után kitört pestisjárványban.
Grafika: Hellner Boglárka
