A SZÍVBEZÁRT TÁJ
Kultúra
2006-08-01
Kósa János 1959-ben született a székelyföldi Csíkrákoson. Képzőművészettel a Csíkszeredai Zene-és Képzőművészeti Általános iskola rajz-festészet-szobrászat szakán kezdett ismerkedni, ezután autodidaktaként fejlesztette tovább képességeit. Első tárlata 1984-ben volt Csíkszeredán. 1988 óta él Magyarországon, Egyéni kiállításai alkalmával Budaörsön, Zsámbékon és Budakeszin ismerkedhetett meg vele a nagyközönség. A maga ácsolta családi ház nappalijában, világos tónusú fagerendák alatt beszélgettünk, ahonnan kanyargós falépcső vezetett az emeletre. A fehér falakkal, egyszerű formákkal olyan érzésem támadt, hogy akár egy erdélyi református templom padjában is ülhetnénk. A tájfestő művész, eddig megtett útjáról, küzdelmeiről és örömeiről faggattam képei társaságában.
Göröcstolnai székely paraszti családból származom. - kezdi beszélgetésünket Kósa János. - Szüleimnek engedve művészeti tanulmányaimat 14 évesen abbahagytam, ipari tanulóként tanultam tovább. A nehézgép-szerelő mesterséget sajátítottam el, majd érettségiztem, és autófényezőként kerestem a kenyerem, az anyagiakra tehát nem volt gondom. Egy alkotókörben képeztem tovább magam, ahol oktatói képesítést szereztem, így oktathattam rajzot, festészetet és szobrászatot. 1988-ban azonban váratlan fordulat állt be az életemben, mivel már gyermekként másként gondolkodtam az életről, és később nem értettem egyet az akkori politika irányvonalával. Emiatt keményen meg akart büntetni a diktatúra: kényszermunkára küldött behívóval a duna-deltai csatornaépítkezésekre. Találkoztam onnan visszatértekkel, láttam, hogy milyen nyomot hagy az ott szerzett „élmény” az emberekben, ezért úgy döntöttem, hogy inkább elmenekülök az országból. Sajnos ezután a házasságom is tönkrement, mert a feleségemmel elszakadtunk egymástól. Bár velem jött, de visszament a gyerekünkért, s ott is ottmaradt. Férjhez ment újra. A fiam pedig - akitől két és félévesen váltunk el, és akivel annak idején, tizenegy évesen újra meg kellett ismerkednem, hiszen nyolc évig csak hírből és fényképeken láttam és követhettem a távolból az életét, fejlődését -, most nálam lakik és jogot tanul a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. De nem csak nekem alakult így a sorsom. Több ezren vagyunk olyanok, akik önhibájukon kívül a múlt rendszer politikai áldozatává váltunk és 1988 óta Romániában máig nem rehabilitáltak. Bár a barátaim hívtak Svédországba, Magyarországra jöttem, mert ez az anyanyelvem. 
Kezdetben egy szál magamban, napi tizenkét órában, hetes váltásban, munkásszállón, majd később albérletben lakva építőipari munkásként kellett megteremtenem a létfeltételeket. Egyik héten Dunakilitin építettük a vízlépcsőt, másik héten építkezésekre jártam, s ha kellett alapot ástam, betonoztam, vagy épp tetőt ácsoltam, mikor mire volt szükség. Az első hat hónap alatt így annyit kerestem, hogy kifizethettem a zsámbéki telkemet. Ez a nehéz időszak a festészetemben is lenyomatot hagyott. Színeim a szürke-fekete, és csak lassan–lassan, úgy négy-öt évvel az anyagi háttér és az itteni kapcsolataim kiépítése után kezdtek világosodni, színesedni a képeim. Nehéz volt megszokni, hogy Magyarországon még a színek is másak, mint odahaza. Hiányoltam a hegyeket, de egyszer eljutottam Szombathelyig, ahol már dombosabb volt a vidék, s ahogy el-elmentem Pestről a közben adódó munkák kapcsán, úgy ismertem fel a magyar táj ízét, úgy színesedtek ki lassan a képeim.
- Netán a tavaszi Erkel Művelődési Központban megrendezett „Budakeszi rajzol” csoportos kiállításon látott, bebugyolált embert ábrázoló grafikája is az itteni induláshoz köthető, korszakából való?
- Nem, azt már jóval később rajzoltam. Egy este otthon ültem a konyhaasztalnál, és a fóliazacskót olyan fény világította meg, aminek hatására ezt az emberszerű alakot vetettem papírra. A táskámban egyébként mindig hordok magamnál ceruzát, papírt, hogy ha olyat látok, ami érdekes, ami másnak esetleg fel sem tűnik, rögtön rajzolhassam. 
Sok budakeszi ismerősömtől kérdeztem már, hogy tudjátok, milyen szép öreg platánfa van a városházánál a főúton? És sajnos sokan még ezt sem vették észre. Én meg félrerakva minden gondot, szeretek megállni egy-egy szép táj előtt. És amikor a táj megérint a színeivel, illatával, előveszem a krétát, az ecsetet és már jön is a kép. Körülbelül harminc különböző méretű képet festettem így eddig Budakesziről, de szeretnék még egy nagyméretű körképet is, ahol az egész Budakeszi látható egyetlen képen.
- Erdélyben mikor volt utoljára?
- Húsvétkor, a szüleim 50 éves házassági évfordulóján. De gyakran megyek vázlatot készíteni azoknak a hozzám hasonlóan elvándorolt ismerőseimnek is, akik tájképet rendelnek tőlem Erdélyről. Magyarországi tartózkodásom alatt legalább negyven képet festettem Ausztriába, Svájcba, Amerikába.
- Kik voltak a mesterei, akiktől tanult?
- Egyik kedvencem Csikzsögödi Nagy Imre festőművész. Az ő tájékepei hatottak rám a leginkább, de az alkotókörben sokat tanultam Gál András, Márton Árpád, és néhai Sővér Elek gyergyóalfalusi születésű, Marosvásárhelyen végzett festőművészektől, valamint Ferencz Ernőtől, a ma már Pátyon élő szobrászművésztől szobrászatot, akik mindannyian a Csikszeredai Képzőművészeti Alapítvány alapító tagjai, kurátorai, közülük sokan a Gyergyószárhegyi Művésztelep működtetésében jeleskedtek. 
- Budakeszin eddig háromszor volt önálló kiállítása, ahol képeivel nagy sikereket aratott.
- Igen, még 1998-ban, aztán 2003-ban, majd 2005-ben csoportos kiállítás Érden. Jobban szeretném azonban, ha a Budakeszin élő festőművészek saját felajánlott műveikből létrehoznának egy alapot, amely önálló, valódi méretű kiállító terem céljait szolgálná, ahol lenne hely arra, hogy a nagyobb képeket is megcsodálhassa a közönség.
- Vannak-e álmai az életben, a képzőművészetben?
- Igen, tovább látogatni az alkotóműhelyeket, megismerkedni nagy alkotóegyéniségekkel, tanulni újat, hisz annyi új van a nap alatt a földi életben, amit az utókorra szeretnék hagyni az alkotásaimban. És a sok eddig megszerzett mesterség mellé a reklámgrafikusi hiányzik még az életemből. Most is kész vagyok egy kiállítás megrendezésére, s bár Budakeszin már sok biztatást kaptunk, egyelőre a kiállító terem mérete miatt lehetőségeink korlátozottak.
Galgóczy Zsuzsa
Kósa kiállítása megtekinthető…
