Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Back to Babylon

Kultúra

2006-08-01


Két napos, gazdag bemutatóval zárta az előző tanévet a Mezei Mária Művészeti Iskola június második hétvégéjén. „Mindenhez van jogom, ha játszom,/ Fentről gyereknek, lentről embernek látszom.” E Ratkó József- idézet égisze alatt kézműves, indiai tánc és néptáncbemutatóval, működésük tíz évéről készült fotókiállítással és sikeres színdarabjaikkal adtak keresztmetszetet tevékenységükről az érdeklődőknek.

Az iskola Gilf csoportja Goldoni: Bugrisok című darabját, míg a Kara csoport a Sorsjáték-ot játszotta el, mellyel a pest megyei diákszínjátszó válogatón bronzminősítést és színészi különdíjat kaptak. A Verkli csoport és a Kompánia Színház Shakespeare: Rómeó és Júlia nyomán Lukács László rendezésében egy-egy tanulmányt mutatott be Hirtelen felindulásból és Valami hiányzik címmel. Ez az „előadás” már előtanulmánya a nyári Nemzetközi Babylon Dialoges projektnek a Zsámbéki Nyári Színházban.


A budakeszi Erkel Napokkal egybekötött évzárót követő hétfőn, június 12-én a Széchenyi István Általános Iskolában tartották bemutatóikat a szintén a Mezei Mária Művészeti Iskola szakmai irányítása alatt működő drámaosztályok. Ebben az évben fejezték be a nyolcadik osztályt azok a tanulók, akikkel nyolc évvel ezelőtt először indították el a drámaoktatást az általános iskolában.


Június 16-án az osztrák Abtenau-ban vendégszerepelt a Kompánia Színházi Társulat a Táltosjáték című darabjukkal a 2. nemzetközi színházi fesztiválon. A Táltosjáték táncos mesejáték, melyben csángó hangszerekkel, moldvai táncmotívumokkal, s indiai gesztusokkal egyaránt találkozhatunk. A darab nem sokkal a bemutatót követően (1999-ben) az országos diákszínjátszó fesztivál fődíját és a közönség díját is elnyerte, de a legjobb rendező, a legjobb férfi és női alakítás díjait is megkapta. Az osztrák szomszédok egy beérett, igazi temperamentumos előadást láthattak a kuriózumnak számító magyar társulattól.


Három évvel ezelőtt indult útjára az a hosszú távú együttműködés, melynek célja egy nemzetközi színházi és művészetoktatási műhely életre hívása. A litván, lengyel, szlovák színházi társulatok és a budakeszi Mezei Mária Művészeti Iskola a Kompánia Színházi Társulattal 2005 nyarán Zsámbékon mutatták be első közös produkciójukat Haladék címmel. A műhelymunka első fázisában elkészült két tanulmány Shakespeare Rómeó és Júlia című darabjából, melyeket a Verkli csoport Hirtelen felindulásból és a Kompánia Színházi Társulat Valami hiányzik címmel már bemutatott. A második fázisban a különböző országokból érkező zenészek két hétig az uniós Youth Programme keretein belül táboroztak Szanticskán, egy Miskolc melletti, skanzen hangulatú kihalt falucskában. A Rómeó és Júlia egyetemes témáit dolgozták fel egy „Babilon utáni”, többnyelvű helyzetben a tánc, a gesztus és a zene egyetemes eszközeivel. A harmadik fázisban Zsámbékon hoznak létre egy közös előadást Shakespeare darabjából Back to Babylon címmel, ahol az élő zenét a résztvevő országokból érkezett zenészek és színészek közösen alakítják ki az előadás szövetével együtt. (részletes programot ld. 25. oldalon)
kohuka


Vissza