Körzővel rajzolt víz
Ki-kicsoda > Budakeszi
2008-10-10
Ki ne emlékezne Orosz István grafikus 1989-es, „Tavárisi konyec”- feliratú, egy vastagnyakú, hátulnézetből megrajzolt tányérsapkás szovjet tisztet ábrázoló, messzi földeket bejárt plakátjára, amelyet még a lettek és litvánok is átvettek, sőt át is vetítettek saját történelmükre. Idén a Könyvhéten kiváló lírikus oldaláról mutatkozott be, a párizsi L' Harmattan Kiadó jóvoltából Körzővel rajzolt víz címmel jelent meg saját rézkarcaival illusztrált verseskötete.
„Látsz benne csodát” Október gyermeke ő.
|
S hogy ki is Orosz István valójában? Annyi mindent el lehetne mondani róla, a legfontosabb azonban talán mégis az lehet, hogy nagyon sok kifejezési formát birtokol, igazi reneszánsz ember. Animációs filmrendező, grafikus, író, költő, futballista. Ez utóbbira adott találó jellemzést barátja Nagy Gáspár, akivel a futballpályán ismerkedtek meg. Õ a következőképpen írta le Orosz István játék közben tapasztalt bravúros ügyességét: „A biciklicselhez úgy tud hozzátenni egy félfordulatot, mintha a három dimenzióba is betett volna egy tükröt és a két hátvéd egymásnak szalad.” Hogyne, hiszen ő maga is, mint két trópusi hegyet elválasztó folyó vékony ponton hídján, mely alatt a messzi hömpölygő vízben kiéhezett krokodilok hátán csillan meg a nap, könnyedén és játékosan jár át a dimenziókon, térből síkba és síkból térbe, versből képbe és képből versbe. A benne tornyosuló feladványok, a reneszánsz korában gyökerező anamorfózisok, kétértelmű ábrák formájában vettetnek papírra, hogy ellentétek harca, végletek váltakozása, ölelkezése által rajzolódjanak meg lépcsők, négyzetek, csigák, oszlopok, kertek, ablakok és vakablakok formájában. Képein önmagukba visszatérő körökben pillanatnyi sóhajként siklik a végtelenbe, hogy aztán anagrammákban, palindrómákban, versekbe rejtett matematikai játékokban lássuk viszont, s időmértékes dobolásban kérjen bebocsátást a szívünkön: „Vesztesz és nyersz, tükörben alszol, / véget nem érő vakszimultán. / Túl minden földrajzatlaszon / ki tartja számon, hogy ki voltál?” (Vakszimultán) „Mi Atyánk, / ki vagy a fűben, fában, / lepkeszárnyba rajzolt, / szimmetriában,…/…illatban, ízben, simogatásban, / Mi Atyánk az elmúlásban / ki vagy? (Ima)
Ki ne emlékezne 1989-es, „Tavárisi konyec”- feliratú, egy vastagnyakú, hátulnézetből megrajzolt tányérsapkás szovjet tisztet ábrázoló, messzi földeket bejárt plakátjára, amelyet még a lettek és litvánok is átvettek, sőt át is vetítettek saját történelmükre. Sok idő eltelt azóta. Mi, budakesziek legutóbb 2004-ben a Budakeszi rajzol című csoportos kiállításon csodálhattuk meg régi korokat idéző, ám mégis nagyon időszerű grafikáit, animációs filmjeit, idén pedig a Könyvhéten kiváló lírikus oldaláról mutatkozott be, a párizsi L' Harmattan Kiadó jóvoltából Körzővel rajzolt víz címmel jelent meg saját rézkarcaival illusztrált verseskötete.
- Hogyan született a kötet kiadásának gondolata?
- Nem bennem, hanem a L' Harmattan Kiadóban vetődött fel valakiben, aki ismerte előző, a Vincze Kiadó papírmerítő műhelyében készített könyvemet. Én pedig szívesen tettem eleget a felkérésnek. Összeválogattam, s kötetté szerkesztettem az elmúlt 20-30 év verseit.
- Ejtene néhány szót az előző kötetéről is, s arról, hogy miben más ez a mostani a többi, hagyományos verseskötettől? Grafikáiban és verseiben elmerülve az az érzésem, mintha egy reneszánsz laboratóriumban valamiféle metronóm mérné ritmikusan a csöndet.
- Rajzaimban és a verseimben is az időnek valóban fontos jelentése van. Nem, mint életszakasz érdekel, hanem mint ismétlődés, amely akár zenei motívum is lehet.
Az előzményekhez tartozik, hogy Vincze László jóvoltából 2004-ben megjelent egy kis példányszámú, csupán néhány verset tartalmazó bibliofíl kiadás, amelyet a Budai Várbeli Szent Mihály Kápolna galériájában rendezett kiállításom katalógusa helyett készített. Ebből a kiadványból került át most néhány, az Arnolfini házaspár, vagy a húsz évvel ezelőtt született, A Traszteverén című vers, amelyet feleségem, Keresztes Dóra egyik olasz utunk alkalmával készült campanile rajzához írtam. A versek zöme régebbi, illetve kortárs képzőművészeti alkotásokhoz kapcsolódik. Megidézem benne Jan van Eycket, természetesen M.C Eschert, Rodint, Rubenst, Piero Della Francescát, Jean de Dintevillt, Tarkovszkijt, a maiak közül pedig Gerzson Pál hajdani főiskolai tanáromat, Reisenbühler Sándort, M. Tóth Éva filmrendezőt, Takács Mártont, Gyulai Líviuszt, Haris Lászlót, Szilágyi Varga Zoltánt, a költők közül pedig Nagy Gáspárt és Kálnoky Lászlót is.
Érdekessége egy hagyományos verseskötethez képest az, hogy sok, úgynevezett „szimmetrikus vers” van benne. Ezek olyan versek, hogy ha jobbról, vagy balról olvasod a sorokat, ugyanazt kapod. Minden sorban ugyanazok a betűk szerepelnek ugyanolyan számban.
- Az időn, mint ismétlődésen kívül a másik fontos motívum a kettősség, amit Két naplemente című ciklusa elé írott ajánlásban két úr szolgálataként fogalmaz meg. Ki ez a két úr?
- A kettősség azt jelenti, hogy mindig két oldaláról nézem a dolgokat, hiszen az éremnek is két oldala van. Nálam ez a két oldal, vagy „két úr”, a képzőművészet és az irodalom, tehát ezek szolgálatát jelenti. Szeretném azt hinni, hogy nincsenek határok a műfajok közt, és amikor rajzolok, vagy verset írok, akkor tulajdonképpen „ugyanazt” teszem, csak a kezembe fogott eszközök változnak némiképpen. Szeretném ezt hinni, de persze érzem a kettősségét is, sőt annak versbe szedhető tragikumát is: Múlt és jövendő éppen szobádig ér itt, / Tárd mindkét ablakod ki mostan ütközésig, /Két naplementét látsz, szolgáltál két urat, / S szétszórja dolgaid egy hűvös léghuzat.
- A kettősség a kitárulkozás és a rejtőzködés közötti ambivalenciaként is értelmezhető?
- Igen, minthogy maga a líra elvileg személyesebb hangvételt tenne lehetővé, mégis a valóságtól, annak hiányzó, esetleg csak általam megteremtett részletei felé való menekvés a képeimen, s a verseimben is megjelenik. Erről tanúskodnak már a kötet első sorai is, amely egy Baudelaire-t megidéző ajánlás, s így szól: Bólintok majd, ha rám köszönsz, /holott nem én leszek, / aki majd akkor szembejön, /csak emlékeztetek / valakire, … /… ahogy te is / mon semblable, — mon frère, / hasonlítasz arra, ki épp’ / versem olvasta el.
- Kiállításaival járja a világot, Párizstól Amszterdamig, Japántól Mexikóig, New-Yorktól Melborne-ig. Idén nyáron egy, a matematika és a képzőművészet kapcsolatát tárgyaló konferenciához kapcsolódó kiállításra hívták meg Hollandiába, ahol Jorwert XII. századi templomában találkozott a művészetszerető közönséggel. Milyen kapcsolata lehet a képzőművészetnek a matematikával, a matematika objektivitása, vagy a művészetek szubjektív volta a fontosabb?
- Csak látszólag távoliak ezek a területek, de ha az ókori egyiptomi és görög művészet kiszámított arányaira gondol, az évszázadokon át egyre tökéletesedő aranymetszésre, a „tudós” művészekre Leonardótól Escherig, vagy éppen felidézi Dürer Melancolia című grafikáját, amely szinte eszenciája a képzőművészetben megjeleníthető matematikai szépségeknek, akkor már nyilvánvaló az összefüggés. Az évenként megrendezett Bridges (Hidak) konferenciákon ezekre az összefüggésekre irányítják a figyelmet az előadók és a kiállítók. Úgy gondolom, hogy a munkáim egy részében megjelenő vizuális paradoxonok, optikai játékok, perspektivikus torzítások, amelyeket tükrök próbálnak újra értelmessé tenni, a képzőművészetnek ehhez a viszonylag ismeretlen határterületéhez tartozik, s nyilván így vélték a konferencia szervezői is, ha már azt a szép régi templomot felajánlották a képeimnek.
- Készültek-e újabb versek azóta?
- Sajnos az utazások miatt a kötet megjelenése óta nem sok verset írtam, inkább rajzok születettek. Tavasszal Pesterzsébetre hívtak, azután Melbourne-be látogatok majd el.
November 5-én 18 órakor Orosz István Körzővel rajzolt víz című verseskötetének bemutatóján a szerzővel Szőcs Géza beszélget gyermek- és egyetemi évekről, tanárokról, barátokról, képzőművészetről, matematikáról és líráról, rejtőzködésről és kitárulkozásról a budakeszi Nagy Gáspár Városi Könyvtárban. |
