Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Februártól nyilvános a köztartozásmentes adózók listája

Közélet > Pest megye

2009-02-10


A „köztartozás-mentes adózói adatbázissal” bővíti elektronikus szolgáltatásainak körét az APEH, amely február 10-től elérhető az adóhatóság honlapján.

 Ez az adatbázis tulajdonképpen az úgynevezett „nullás” adóigazolásokért való „sorban állást” válthatja ki, és bevezetésével, illetve a köztartozás-mentesen működő cégek, vállalkozások és vállalkozók nevének megjelenítésével az APEH a jogszerűen működő társaságokat kívánja segíteni.
       A listára való felkerülést kérelmezni kell egy egyszerű adatlap kitöltésével az ügyfélkapun keresztül, illetékmentesen, kizárólag elektronikus úton. Az APEH a lista adatait minden hónap 10. napján frissíti. Az adatbázisba január 31-ig lehetett jelentkezni. Hogy a listáról hogyan kerül le az időközben esetleg fizetési elmaradásba bonyolódott adózó, nem tért ki részletesen az APEH közleménye. Mindenesetre a lista nem perdöntő és megmarad a hagyományos, papíralapú igazolás is a köztartozás-mentesség bizonyítására.

Vissza