Svédcsavar Zsámbékon
Kultúra > Zsámbék
2009-02-14
Lackfi János íróval Bőhm András beszélgetett a svéd Torgny Lindgren Ötujjú krumpli című novellája kapcsán, melyet a zsámbéki művelődési házban indított kulturális sorozatában mutatott be a rendezvény házigazdája.
- Akutagava japán író után most egy svéd szerző, Torgny Lindgren csavaros történetét elemezte Zsámbékon. Miért éppen ő?
- Torgny Lindgren svéd író tagja a Nobel-akadémiának, vagyis évről évre hatalmas horderejű irodalompolitikai döntéseket hoz meg. Mégsem ezért szeretjük (ez a tény különben is hadititok, lexikonok alig emlegetik), hanem mert fantasztikusan jó író. Az ötujjú krumpli című novellája egy Otto nevű parasztemberről szól, aki eleinte mindig csak egy kicsit tolja át a mezsgyeköveket szomszédjai földjére. Mindig csak egy parányival szeretne többet kapni az élettől, bár ehhez később gyilkosságokat is el kell követnie. Menet közben aztán krumplinemesítő és míves “zárbetéteket” készítő “népi iparművész” is lesz belőle. Fergeteges humorral megírt falusi történetbe csöppenünk, amely a kedvesen misztikus elemeket sem nélkülözi. Mélyen emberi, ugyanakkor szimbolikusan is értelmezhető történet ez a bennünk rejlő kapzsiságról, tehetségről és szeretetvágyról.
- Miért kell ilyen messzire „utaznunk” egy falusi történetért?
- A messzi Észak nincs is olyan messze, ha Lindgren groteszk paraszti világát nézzük. Történetei hol krimi-szerűek, hol legendára, eredetmítoszra, mesére vagy éppen balladára hajaznak, a most elemzett pedig szinte az összes műfajt magába sűríti. Tanulságos lehet ez nekünk is, hiszen még itt élnek közöttünk az erősen kötött társadalmi szerkezetű, háború előtti világnak a tanúi, akik egy-egy tárgy, épület vagy régi fotó kapcsán sorsokat, világokat, életeket, halálokat képesek felidézni. Ez a típusú emlékezés bárhol, bármikor elindulhat: a focipálya melletti bisztróban például két sör között kiderül, hogy régen a Zsámbékot átszelő patakban nemcsak hogy csörgedezett a víz, de nagy esőzések idején a megáradt vízbe rendszeresen bele is fulladt egy-egy gyerek. Vagy hogy egy régi ház helyén itt is volt zsinagóga, egy padlásról meg előkerülhet Kner Izsónak, az akkori, haláltáborból vissza sose tért boltosnak a cégtáblája. Elfelejtett világok vannak körülöttünk: mint mikor felfordítunk egy kőlapot, és kiderül, hogy alatta gazdagon nyüzsög a hangyaélet… Ha valóban szeretnénk kötődni a helyhez, ahol élünk, érdemes időnként megbolygatni magunk körül is a kollektív emlékezetet, és belepillantani a múlt végtelenül mélyülő kútjába.
