Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Új helyen a régi csapat

Gazdasági rovat > Budakeszi

2009-04-24



A Pilisi Parkerdő Budakeszi Erdészetének mélyén rejtőző, nemrég Koller József, Ybl-díjas építész tervei alapján felújított Vadász-Hotel ötvenfős éttermének és húszfős szállodájának üzemeltetésébe fogott a budajenői Tante Susanne étterem alapító csapata. Az elmúlt ötven évben a világ hazánkba látogató uralkodóinak, állam- és kormányfőinek többsége a spanyol királytól Reza Pahlavin át Andrej Gromikóig megfordult ezen az átlagemberek számára elérhetetlen és megközelíthetetlen helyen. Hogyan juthatnak hozzá most mégis a Bucsics Imre újraindulását várók a Tante Susannéban megszokott ízekhez a csak szigorú szabályok betartása mellett látogatható, s továbbra is kiemelt rendezvények színhelyéül is szolgáló luxus vadászkastélyban – erről beszélgetett Bucsics Imrével, a budajenői étterem volt tulajdonosával és a vadászkastély új üzemeltetőjével Koós Hutás Katalin.


Bucsics Imre, a budajenői Tante Susanne étterem tulajdonosa még a múlt ősszel egy vagyonmegosztás eredményeként lemondott a nagy népszerűségnek örvendő vendéglő épületéről. A kiváló vendéglős azonban nem sokáig hagyta sodródni törzshelyét vesztett vendégkörét: néhány kategóriát feljebb lépve mindjárt a Budakeszi Erdészet vadászkastélyának üzemeltetésébe kezdett jól összeszokott csapatával. Franke László, világhírű mesterszakács, Franke Lászlóné cukrászmester és a felmenője nyomdokait követő fiatal Bucsics Balázs, aki a világot járva kiszolgálta már Erzsébet angol királynőt, Margaret Thatchert és sok más hírességet, várják a vendégeket.

A vadászkastély légkondicionált éttermi és szállodai szolgáltatásait klubrendszerben lehet igénybe venni. Arra nincs mód, hogy beugorjunk egy Jókai-bablevesre a főként szezonálisan gyakori zártkörű rendezvények miatt. De aki bejelentkezik klubtagnak, az ötezer forintért kap egy klubkártyát és egyben tájékoztatást is azokról a rendszabályokról, amiket majd érkezésekor be kell tartania. Az épület környékén szabadon bóklászni nem lehet, és alapszabály az előzetes időpont egyeztetés és az asztalfoglalás is. Az előzetes egyeztetés okán lehetőség van viszont az a la carte-rendelésen kívül előre leegyeztetni a menüt, ha olyan ételre vágyunk, amit egyébként a „beugrós” éttermekben lehetetlen jó minőségben elkészíteni.

A szokásos szezonális különlegességek mellett sok vadétel közül választhatunk majd. Bucsics Imre a szarvasgerincet Wellington-módra hozza fel példának. A szarvasgerincet egészben kell megsütni, aztán gombaraguba kell bugyolálni, végül az egészet vajas tésztába tekerni és úgy megsütni. A tálalás fontos része, hogy a frissen sült alkotást a vendég előtt szeleteljék fel. Ez a remekmű melegítve nem az igazi, de a borjúcsülöknek, a ropogós kacsasültnek is csak frissen elkészítve lehet igazán hódolni.

Az épület berendezésében megcsodálni való a falakat borító trófeák sokasága. Közülük a legkülönlegesebb a világ legnagyobb vadkanjának az agyara, melyet 2003-ban itt lőttek ki Javier Botin, a világ legnagyobbjai között számon tartott spanyol Santander bankárcsaládjának tagja. Az előző vadkan-rekord elejtője még Todor Zsivkov bolgár pártfőtitkár volt. A szerencsés vadász azonban a trófeát nem vihette haza, csak egy másolatot kapott. Az eredetit a Mezőgazdasági Múzeumban őrzik, így a vadászkastély falát is csak egy másolat díszíti Csergezán Pál és Kiss Richárd neves vadászfestők szebbnél szebb képeinek társaságában.

A két darab kétszemélyes 80 m²-es apartman és a nyolc kétszemélyes, süttői csiszolt mészkővel burkolt, vörösfenyő bútorokkal kiegészített, fürdőszobás erkélyes szoba vendégeit az étterem mellett kényelmes és elegáns társalgó, bárpult, infra- és finn szauna, pezsgőfürdő várja. A konferenciák, vállalati tréningek rendezését segítik a minden igényt kielégítő multimédiás eszközök. Az apartman 70 euró, a legolcsóbb szoba 35 euró fejenként. A kiemelt reggeli 17 euró, a szerényebb változat 14 euróba kerül.

Arra a kérdésre, hogy a klubtagság egy bizonyos fokú válogatást jelent-e a vendégek között, azaz előfordulhat-e, hogy egy jelentkezőt esetleg visszautasítanak, a 81 éve a vendéglátással foglalkozó család
legfiatalabb képviselője, Bucsics Balázs nagybátyja helyeslése mellett válaszolja: Melyik vendégnek mondják azt, hogy nem?

Bejelentkezés a Tante Susanne
korábbi telefonszámain:
06-26-371-236, 371-139

Képgaléria az étteremről (Fotók: Bánkuti Ákos)

Képgaléria a Vadász-hotelről


Vissza