A vasgyúró ember
Kultúra > Zsámbék
2009-11-15
A kovácsok munkája állandó kreativitást, feladatmegoldó készséget igényelt, közülük kerültek ki a szerszámokat, munkaeszközöket megújító, feltaláló mesterek. Szerszámaikat (fogók, vágók, kalapácsok) főleg maguk készítették, de a paraszti társadalomban a haszonállatok gyógyításából is kivették részüket. A kovácsokat mindig valami misztikus képzet vette körül: ők a népmesék vasgyúrói, a Kalevalában a kovács, Ilmarinen készíti el a szampót, ami minden anyagi javak forrása. Gretna Greenben a kovácsok a mai napig összeházasíthatnak ifjú párokat. A sámánok beavatási fejdísze (szerkezete megegyezik a Magyar Szent Koronával) szintén kovácsoltvasból készült.
A kovácsmesterség előzményei az ókorig nyúlnak vissza. A vas megmunkálásának két módja a hideg és melegalakítás, melyek mára 20-30 féle szakmát-hivatást állítanak ki (marós, esztergályos, lemezhajlító, géplakatos, kovács, stb). A kovácsolás melegalakítás, amelyből a kora középkortól önálló mesterségek születtek (kardkovács, puskaműves, patkolókovács, szekérkészítő, műkovács, stb). Mint minden kézműves mesterség, a kovácsok is kiveszőben vannak, de utolsó művelőiket a jogszabályok, az előírások egy cseppet sem segítik.
Szombathy Gábor kovács iparművészt műhelyében japán szamuráj kardok készítéséről tartott előadásának alkalmával ismertem meg, a zsámbéki „önképzőkör” keretein belül. Érettségi után Gábor szobrásznak készült, de végül egy tévériport hatására beleszeretett a kovácsmesterségbe, mely életre szólóan meghatározta érdeklődését, később munkáját, megélhetését. Szobrászi ambícióit feladva, inkább Nagymarosra vonatozott naponta Seregi György híres kovácsműhelyébe, hat kemény esztendőn át. Ez alatt a mesterség minden csínját-bínját kitanulta. Négyezer forintos fizetése a vonatjegyre és az ebédekre volt elegendő, de szülei türelmének és támogatásának köszönhetően mesteremberré vált.
„A szobrászatnál sokkal jobb a kovácsmesterség” – mondja. A gótika korában még a tárgyak, amellett hogy szolgálták az életet, szellemi tartalmat is hordoztak, a képzőművészet célja pedig a szellem szolgálata volt. Kapcsolatot teremteni a transzcendenssel. Felemelni a lelket Istenhez. Az ipar- és képzőművészet ilyen értelemben nem vált ketté. 
A reneszánsz idején kezdtek profán gondolatok belopózni az ábrázolásokba, egyházi köntösben, de világi tartalommal. A művészetek lassan a gazdag vagy hatalommal bíró megrendelők önzését és exhibicionizmusát kezdték szolgálni és elszakadtak tápláló gyökereiktől. Mára - tisztelet a kivételnek - polgárpukkasztásból (de hol vannak már azok a polgárok, kiket pukkasztani vágynak?), píár-előkészítésből és egyéni új „izmus”-teremtésből kotyvasztanak maguknak kényelmes életet képviselőik. A tudás, tehetség már nem elengedhetetlen követelmény a felemelkedéshez, csak a jól megtervezett marketing. Egy kétméteres nagyságúra nagyított kórházi kacsa már kiállítási tárgy lehet.
A vasművesség nem ilyen, a kovácsolt tárgyakban a funkcióból kell kiindulni, mely egyúttal a formát is megadja. A funkció pedig szigorú kritikus, nem tűri a statika törvényeinek figyelmen kívül hagyását, de a látás nyelvét is ismerni kell hozzá. A tárgynak szolgálnia kell gazdáját, kényelmesnek, biztonságosnak kell alkotni. És szépnek, de nem hivalkodónak. Éppen ezért főleg használati tárgyakat készít Gábor (egyetlen ”funkció nélküli” kisplasztika kivételével), de tanított kovácsolást Finnországban is. Alapító tagja a Magyarországi Kovácsmíves Céhnek, melynek 1991-2006 között jegyzője volt. Nemrég tért haza Amerikából, ahol másfél esztendeig a francia barokk technikát tanulta, készített tárgyakat, lépcsőkorlátokat, kapurestaurációkat, cégéreket.
Műhelye egy kincsesbánya, a vasművesség szerszámainak végtelen sora, kisebb-nagyobb gépek, egyik-másik közülük ipartörténeti emlék. Múzeumban érezheti magát a látogató, egy működő múzeumban, ahol a régmúlt emlékei megelevenednek. Sajnos azonban semmi nem segíti azt, hogy ilyen műhelyek továbbra is fennmaradhassanak, ugyanis Magyarország az EU-s szabályzókat, előírásokat úgy veszi át, hogy azokra legyőzött, majd államosított, majd kiprivatizált lakóinak felkészülni nincs esély. Nem csoda, hogy a kovácsműhelyekre is olyan szigorításokat vezettek be, mely ellehetetleníti a fennmaradást. Más európai uniós tagállamok nem ilyen szigorúak kézműveseikkel: a finn kovácsoknak például nem kell iparterületre költöztetniük műhelyüket, a franciák pedig nagyra becsülik és adókedvezményben részesítik a kismesterséget űző polgáraikat.
A globalizáció hatásait megérzik a kovácsok: az olasz, osztrák alapítású gyárak futószalagon gyártott, félkész termékei elárasztják az országot. Ezeket bármely lakatos „kovácsolt jellegű” rácsokká, kapukká hegeszthet össze, melyek minősége természetesen össze nem vethető az egyedi tárgyakéval. Pedig a magyar kovácsok tudása magas színvonalú - mondja Gábor.
Szerencsére érezhető egyfajta reneszánsza a kézműves és műves kovácsoltvas termékeknek, azonban ez ingadozó, és a mostani pénzszűke miatt a vásárló közönség is vékonyodik. Számban és derékbőségben egyaránt.
Bőhm András
