Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Jerzsabek Károly 1929-2012

Panoráma > Budakeszi

2012-11-26


Életének 83. évében váratlanul elhunyt a németországi Menzingenben a Budakesziről 1946-ban kitelepített Jerzsabek Károly. November 13-án kísérték utolsó útjára a menzingeni temetőben.

Elindult világot látni három fiú, Feri, Karcsi és Gyuri.  Ebben a történetben az a szomorú, hogy nem úgy, mint a mesékben, nem önszántukból, hanem kényszerből.
    Jerzsabek György, Ferenc és Károly
1946-ban szüleikkel együtt Budakesziről telepítették ki őket Németországba, a baden-württembergi Menzingenbe.

Mai ésszel felfoghatatlan, hogy mit élhettek át azok, akiknek el kellett hagyniuk az otthonaikat. Kétségektől gyötörve telhettek utolsó napjaik, óráik: Mitől váljanak meg, ami nem fér bele az engedélyezett motyókba? Azoktól, amik a szívükhöz nőttek, de semmi gyakorlati értékük sincs, vagy azoktól a mindennapi eszközöktől, amelyeknek a távoli ismeretlenben az életük újrakezdésében hasznát vehetik? Csak emlékeikben vihettek magukkal egy darabka otthont, a kedves fasor, a  láncra kötött kutya látványát, a függöny mintáit, a kerítés játékos futását hátra a hosszú telken, a meleget adó sparherd otthonteremtő hangulatát, ahol vasárnaponként ebédelt a család.  Elindultak gyászos menetben a kijelölt pályaudvar felé, de volt, aki még visszaszaladt apróságokért, ami csak később jutott hirtelen az eszébe. De szörnyűség! - addigra az idegenek legtöbbször már ott voltak a házukban, és nem túl nagy tisztelettel kutattak a háziaknak oly becses holmik között. Az ő emlékeikbe ez a kép égett be kitörölhetetlenül, és cipelték magukkal egész életükön keresztül.

A Jerzsabek-család 1942-ben Budakeszin a Nagy Sándor József utcában: Középen Weber Tóni, a jobb szélen Martin Károly. Balra a Czemmel-ház. Jerzsabek Károly még kisfiúként középen csípőre tett kézzel.

És a kínzó kérdések, amelyekre hiába keresték a választ: Hova visznek minket? Hogyan fogunk hírt kapni a hadifogságból még vissza nem tért férjeinkről, apáinkról, fiainkról? Ki látja el az állatokat? Ki műveli meg a földjeinket? Ki használja a műhelyeinket? Ki gondozza majd a temetőinket? Hová tehetjük virágainkat Halottak napján? És végül: Mikor jöhetünk majd haza, mert nem lehet, hogy ennyi keserűséget okozó igazságtalanságot ne orvosolnának előbb-utóbb? Ma már tudjuk a válaszokat.

                        A Menzingenbe kitelepített budakesziek 1948-ban

Az idősebb Jerzsabek Ferenc Menzingenben hentesüzletet és vendéglőt nyitott. Halála után az ifjabb Ferenc vette át az üzletet, majd Feri fia, Willi folytatta. Károly kezdetben hentesként dolgozott, majd elszegődött gépkocsivezetőnek  a Palmbräu sörgyárhoz és ellátta a megrendelőket.

A háború előtt a budakesziek nem szenvedhettek hentes hiányában. A Wudigeß/Budakeszi könyv, amelyet a Budakesser Gemeinschaft adott ki 1986-ban, megemlíti név- és cím szerint a különböző szakmabelieket.

        Jerzsabek Károly 1880-ban
A hentes címszó alatt a következőket találhatjuk:
Bruckner József, Fő utca 54.
Fischer Antal, György és János Fő utca
Fischer József, Erdő utca 1.
Fischer Gyula, Erdő utca 60.
Hufnagel Károly, Fő utca 75.
Jerzsabek Ferenc , Nagy Sándor u. 7.
Jerzsabek Károly, Kossuth utca 7.

A megmaradt családi okmányok szerint a Jerzsabek család gyökerei Csehországba vezetnek, ahol még Jeøabeknek írták a nevüket. Károly nagyapja, Jerzsabek Ferenc 1873-ban Budakeszin megesküdött Mayer Franciskával, majd 1879-ben tizedesként szerelt le a magyar királyi 63. honvéd zászlóaljtól több mint tizenkét éves szolgálat után. Egy lányuk, Katalin és két fiuk, Károly és Ferenc született. Ferenc Schwanauer Erzsébettel kötött házasságot. Õk a három fiú szülei.

Az ifjabbik Károly már itt Németországban vette feleségül a szintén Budakesziről származó Heuschmidt Erzsébetet, Liszkát, akinek az édesanyja Albrecht-lány volt. Jerzsabek Károlyék a második világháború utolsó heteiben értelmetlenül lebombázott és azóta is romos menzingeni reneszánsz vízi kastéllyal átellenben, a Heilbronn felé vezető út másik oldalán a domboldalba építették fel kertes házukat.Az utazási korlátozások enyhülésével Budakesziről sokan keresték fel németországi rokonaikat, s részt vettek a kitelepítettek találkozóin. Jerzsabek Karcsi mindig büszkén emlegette, hogy házukban az évtizedek során számtalan budakeszi látogatónak biztosítottak szállást.

Karcsi a budakeszi sváb- és a kraichtali nyelvjárások furcsa keverékét beszélte. Aki csak az irodalmi németet ismerte, annak nehézségei támadtak a megértésénél. Ezért kértük mi is például, hogy inkább magyarul beszéljen velünk, amit ennyi idegenben töltött idő után is kiválóan tudott, sőt fejlődött is a szókincse, hiszen minden nap megnézte a híreket a Duna televízióban. Így tisztában volt az otthoni eseményekkel is. Hányszor kaptunk a fejünkre tőle, hogy nem is vagyunk budakesziek, hiszen hiába éltek ott az őseink több mint kétszáz évig, nagyapámék „hűtlenek” lettek és átköltöztek a Svábhegyre.

Károly halála előtti napon még összejött a család, jól elbeszélgettek, senki nem gondolt rosszra. Másnap kiment a műhelyébe, ahogy máskor is, de feltűnően sokáig nem jött vissza. A földön fekve, ájultan találták. Agyvérzést kapott, elveszítette az eszméletét és már nem is tért magához. Mentőt hívtak, majd helikoptert, de az életét nem sikerült megmenteni.

A menzingeni ravatalozóban megtartott búcsúztatásra olyan sokan jöttek el a helyiek és a volt budakesziek, hogy sokan kinnrekedtek. Sorstársai közül Müller János búcsúzott a régi baráttól.
Méltatta az elhunyt sokoldalúságát, közösségi tevékenységét, segítőkészségét, szorgalmát.
Jerzsabek Károlyt lánya Ilona és a fia Karl valamint unokái gyászolják.

Albrecht György, Karlsruhe, Németország


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg