Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Művészet határok nélkül - a színház nevel és gyógyít

Kultúra > Budakeszi

2006-09-01


Beszélgetés Lukács Lászlóval, a Mezei Mária Művészeti Iskola vezető tanárával és a Budakeszi  Kompánia Színházi Társulat művészeti vezetőjével.

„Mi lesz velem? Nem fojt-e meg a bűzös szájú kripta, hová nem csap be tiszta fuvalom? Mi lesz velem, mi lesz? Ha éjtől és haláltól borzadozva, ott ébredek e dermesztő tanyán, a bolt alatt az ősi kamra mélyén, hol annyi század óta tornyosulnak a porrá omlott ősök csontjai, s az új halot,t a vérvaros Tybalt már bomladoz a szemfedő alatt. …Most még szólhatnék, hogy segítsenek… Dadám! De mit tehetne ő? Isten veled!- Ég tudja, látsz- e többet… Szörnyű szerepem magam játszom el.” – hangzott Hantos Násfa előadásában Júlia monológja a társulat Valami hiányzik című Rómeó és Júlia feldolgozásában augusztus 18-án Budakeszin az általános iskola udvarán. A darab végig a tőlük megszokott magas feszültségen pergett, rendezőjüknek Lukács Lászlónak és a színészeknek köszönhetően egy percre sem lankadt a néző figyelme. S hogyan tudták, tudják mindezt elérni? Először 1999-ben Gágyor Péter Táltosjáték című darabját láttam Budakeszin a Kompániával. A színészek játéka, a rendezés és a dramaturgia már akkor a kiforrott rendezőket idéző bravúrral tárta elém az emberré érés fázisait. Erről tanúskodik a játék végén kirobbanó taps, az átszellemült arcok a nézőtéren, a sok-sok díj, és elismerő kritika, amit a Társulat kapott idestova 10 éves fennállása óta, s nem utolsó sorban az, hogy már több külföldi színházi csoport is felkérte őket az együttes munkára, közös szereplésre.

 Milyen folyamatok zajlanak a mai színház világában?  - kérdezem a rendező Lukács Lászlót, aki dráma- valamint drámapedagógia tanár és dramaturg is egyben.
 Ami elkezdődött a műfaji sajátosságok megújításakor, az most folytatódik az országhatárok lerombolásával a társulatok közötti munkában. Azt szokták mondani, hogy amíg Sztaniszlavszkij megreformálta a színházat azzal, hogy pszichofizikai alapokra helyezte, a Grotowski által a 60-as 70-es években megteremtett Laboratórium Színház pedig jóformán már meg is szüntette azt. A színház „laboratórium” lett a művészet, kísérlet a szociológia, az irodalom, a tánc, a zene határmezsgyéjén. De ugyanilyen korszakalkotó nagy újító volt Peter Brook, Ingmar Bergmann, Stehler, és a többiek, akik megszüntették annak doboz-jellegét, lerombolták a néző és a színész közötti láthatatlan határvonalat, megszüntetve a színpad előterét. A volt szocialista országokban a diktatúrát felváltotta a demokrácia, nem kell rébuszokba rejteni a mondanivalót, hiszen szólásszabadság van. A rossz azonban ugyanúgy létezik, csak beljebb húzódott, mélyebbre az emberi lélekbe, ezért úgy tűnik, sokkal nehezebb diagnosztizálni, és szembeszállni vele. A mai magyar színháznak tehát nem a politizálás a feladata, hiszen ott, ahol még normális intézményes politika sincsen, ezt a feladatot nem vállalhatja magára, de ez nem azt jelenti, hogy ne mondja el olykor a nagyon is kemény véleményét a világról. Nálunk a hangsúly inkább a közösen végzett cselekvésen van, a különböző megközelítéseink és gondolkodásmódjaink találkozásán. Úgy érzem, hogy az elmúlt 10-15 év tapasztalatai most kezdenek beérni, most kezdünk igazán az értékeink szerinti színház lenni.
 Mit jelent ez?
A színház nevel és gyógyít is egyben. Nagy élmény volt az opolei lengyel csoporttal együtt dolgozni, még akkor is, ha nem ismerték a lengyel modern színjátszás nagy mesterét, az opolei születésű Grotowskit. És ugyanilyen élmény volt a litván színházzal vagy a szlovákokkal való együttműködés. Fiatal, tehetséges alkotókat szeretnénk egy műhelybe gyűjteni, akik kiemelt szerepet tulajdonítanak a színháznak az ember emberrel való párbeszédében, hisznek abban, hogy a színház képes enyhíteni a „fordítási” nehézségeket, és a párbeszéd közös alapjait kutatják.
 Rendezéseid során sokszor nyúlsz a népmesékhez, a különböző tájak és népek táncai elemeinek egybeolvasztása pedig a kultúrák egygyökerűségét érzékelteti, s az emberi lélek archaikus mélységeibe igyekszik beavatni a nézőt.
 A Tótferi című darabról sokan állítják, hogy a kortárs drámairodalom remeke, jó darabból pedig könnyű dolgozni, még ha vannak benne nehezen megvalósítható részek, akkor is. Azt hiszem, azért ez is közrejátszott abban, hogy elhozhattuk az aranyérmet a Kazincbarcikai Ifj. Horváth István Fesztiválról, amely a régi rendszer színházi világában az ellenállás egyik fő bázisa volt. Az biztos, hogy a darab tavalyi sikerét a Gágyor Péter által írott és 1999-ben bemutatott Táltosjátékhoz hasonlíthatjuk. A drámában a „jó-ember kerestetik” alaptémája köré szerveződik a cselekmény, alapja a népmese, annak is a csalimese változata. A történet a csodák ellenére a mai világ és benne a magyar sors fájdalmas abszurditását akarja kifejezni. Ezzel – ha úgy tetszik - politizál. Ami pedig az archaikus rétegeket és a kultúrák közöttiséget illeti, színészeinkkel és a zenészekkel valóban a tánc, a zene, az emberi hang, a színjátszás elemeit közösen tanulmányozva keressük a közlés és kifejezés elemi, „kódolás előtti” szintjeit. Célunk egy olyan előadás létrehozása, mely egyesíti, és bátran gondolja tovább a résztvevő társulatok módszereit. Az élő zene, a résztvevő országokból érkezett zenészek és színészek közösen alakítják ki az előadás szövetével együtt, tartva magunkat az együttműködő társulatok már kialakult formanyelvének eredőjéhez, melyet az eszköztelenséggel, az üres tér dimenzióival, dinamikájával és a színész testével, mozgásával való kísérletezés jellemez. Így hoztuk létre a Rómeó és Júliát, amely egy uniós pályázat nyereményeként négy társulat együttműködésének az eredményeként valósulhatott meg a szlovák határ mentén lévő Szanticskán. Külön érdekessége a dolognak, hogy a szlovák Poton Színházzal úgy ismerkedtünk meg, hogy ők kértek fel egy körútra Szlovákiában, ahol teljes vendégszeretetben volt részünk, aztán pedig tettünk egy körutat magyarországi szlovák falvakban is, ahol az együttes performance-unkat adtuk elő. Így vettünk részt közösen a Tatabányai Szlovák Fesztiválon, a határ túloldalán pedig Rimaszombatban, Sahiban,/Ipolyság/- innen származik Gágyor Péter, a Táltosjáték szerzője - és Tornalján.  A darabot már több helyszínen játszottuk, mindegyiket más és más formában. Természetesen a kapcsolatokat tovább szeretnénk fűzni, következő előadásunk a Szkéné Színházban lesz. Azután pedig az Otellóra készülünk.
      Galgóczy Zsuzsa

A Valami hiányzik című darab szereplői: Debreczeni Márton, Hantos Násfa, Mózes Zoltán, Mayer Zita, Németh Bottyán, Pásztor Anita, Bucsku János, Szalay Henrietta, Kristóf Zoltán, Incze Veronika. Rendező: Lukács László

A fotók a 2006. augusztus 18-i Valami hiányzik című, Shakespeare: Rómeó és Júlia feldolgozás előadásán készültek a Széchenyi István Általános Iskola udvarán.

További képek megtekinthetők Képgalériánkban.


Vissza