Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Keresztek és keresztállítók

Panoráma > Budakeszi

2013-10-17


Október 12-én az Isten kezében című műsorában vetítette a Duna TV a Keresztek és keresztállítók című dokumentumfilmet, melyet augusztusban Sebő Ferenc és a Budakeszi Kultúra Alapítvány közös gyimesi túráján a székelyudvarhelyi stúdió munkatársai forgattak.

A film a II. világháború Gyimesbükk környéki harcainak állít emléket az Ugra-tetőn, a Bilibók-tetőn és az ezeréves határon többek között a Budakeszi Kultúra Alapítvány közreműködésével kialakított katonai emlékhelyen tarott megemlékezések felelevenítésével. 

Sebő Ferenc augusztusban a Budakeszi Kultúra Alapítvánnyal a Gyimesekbe utazott, hogy augusztus 17-én részt vegyen az ugra-tetői megemlékezésen, édesapjának, Sebő Ödönnek, a 32-es határvadász zászlóalj parancsnokának gyimesbükki szoboravatásán, s az alapítvány tagjainak segítségével bejárja azokat a helyszíneket, amelyeket  apja az oroszfrontot utolsóként egy egész hónapig hősiesen feltartóztató maroknyi zászlóaljról szóló, A halálra ítélt zászlóalj című visszaemlékezéseiben megörökített. A forgatócsoporttal közösen járták be azokat a katonasírokat is, amelyeket gyimesbükkiek és budakesziek közösen évek óta tartó munkával keresztekkel jelölnek meg a helyiek emlékezete és a bécsi levéltár adatai alapján azonosított helyszíneken, A megjelölt katonasírok sorának bővítése, feliratozása és karbantartása folyamatos munkát ad az alapítvány munkatársainak és gyimesbükki segítőiknek.

Kapcsolódó cikkünk: Sebő Ferenccel a Gyimesekben - 2013-09-10


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg