Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


December 15-től újra indul a forgalom Esztergom és Pilisvörösvár között

Gazdasági rovat > Pest megye

2013-12-13


Az Új Széchenyi Terv forrásaiból támogatott fejlesztés a budapesti elővárosi vasút napi 14 ezer utast kiszolgáló Budapest-Esztergom vonalat érinti. A közel 20 milliárdos beruházást Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át december 12-én Dorogon.

Az első ütemben Pilisvörösvár és Esztergom között, több mint 30 kilométeren fejeződött be a vasúti pálya felújítása. Az átfogó rekonstrukciónak köszönhetően javult a megállók és megállóhelyek megközelíthetősége, csökken a menetidő, kiszámíthatóbb lesz a vasúti közlekedés, nő a személyszállítás színvonala.

A Pilisvörösvár és Esztergom között 32,7 kilométeren megvalósult egyvágányú vasúti pályafelújítás mellett 2 kilométeres forgalmi kitérő épült a Terranova gyárnál.

Az ellentétes irányba haladó vonatok így megállás nélkül kerülhetik ki egymást. Piliscsaba és Esztergom között a sebesség a jelenlegi óránkénti 60 kilométerről 70–100 kilométerre nő, ezzel a teljes szakaszon rövidül a menetidő. A pályakorszerűsítés nyomán jelentősen csökken a zaj- és porterhelés. Az utasok 2013. december 15-étől szállhatnak ismét vonatra Pilisvörösvár és Esztergom között.
 
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta: „A fejlesztés jövőre a solymári, pilisvörösvári és piliscsabai állomásépületek teljes körű felújításával folytatódik. Az Északi Vasúti-hídig tartó szakasz kivitelezése várhatóan 2014 végén fejeződik be. A beruházás keretében új, kétvágányú vasúti pálya épül Aquincum felső és Pilisvörösvár között, így akár a 100 km/órás sebesség is elérhetővé válik. A teljes átépítés után a Budapest – Esztergom viszonylaton több mint 20 perces menetidő csökkenés várható. Az utazás 2015 őszére az új FLIRT motorvonatok forgalomba állításával még kényelmesebb lesz.”
 
Új megállóhely lesz Magdolnavölgynél, a Lakópark felé esélyegyenlőségi rámpával, Kertváros irányába pedig gyalogos átjáróval. Új közúti aluljáró épül a Terranova gyár térségében és a 10-es út forgalmának átvezetésére a pilisvörösvári állomás végében. Átépítették és biztonságosabbá tették Pilisvörösváron a Kálvária és az Õrhegy utcáknál található két felüljárót, a Piliscsabai úton és a Tó utcában lévő közúti aluljárókat is. Új gyalogos aluljáró vagy átjáró épült Szabadságligeten, Piliscsabán, Pilisjászfalun és Piliscséven.
            
A beruházás két lépcsőben párhuzamosan, két külön közbeszerzés keretében valósult meg. A Pilisvörösvár és Piliscsaba közötti vonalszakasz kivitelezője a Szemafor Konzorcium (A-Híd Építő Zrt., Vasútépítők Kft., H.F. Wiebe GmbH & Co. KG., nettó 10,4 milliárd forint értékben. A Piliscsaba és Esztergom közötti vonalszakasz kivitelezője az Inflexió Konzorcium (Vasútépítők Kft., H.F. Wiebe GmbH & Co. KG, A-Híd Építő Zrt.) nettó 8,7 milliárd forint értékben.

 


Vissza