Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Átszabnának tíz Pest megyei választókerületet

Közélet > Pest megye

2020-12-16


A tizenkettőből tíz Pest megyei országgyűlési választókerület területét javasolja megváltoztatni a Párbeszéd kezdeményezésére az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága. A testület december 10-i ülésén 32 igen, két nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el az egyes választási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott indítványt, amelyet az Országgyűlés hagy jóvá.



A módosítás a budakeszi, a szentendrei, a váci, a dunakeszi, a gödöllői, a vecsési, a szigetszentmiklósi, a nagykátai, a monori és a dabasi központú választókerületet érinti.

Az indoklás szerint a változtatásra azért van szükség, mert a 2018-as országgyűlési képviselő-választáson két választókerület (Budakeszi és Dunakeszi) választópolgárainak száma jelentősen, 20 százalékkal több volt az országgyűlési egyéni választókerületek választásra jogosultjainak országos számtani átlagánál, 74 874 főnél. Az idén februári adatok alapján az aránytalanság mértéke a két választókerületben tovább nőtt, emellett pedig további négy Pest megyei választókörzetben is kialakult 20 százaléknál nagyobb eltérés: Szentendrén, Gödöllőn, Vecsésen, Szigetszentmiklóson. Dabason pedig 18 százalékos az eltérés.

Csak az érdi és a ceglédi központú választókerület területét nem érinti a módosítás.

Burány Sándor (Párbeszéd) a vitában elmondta, hogy előterjesztésük lényegében Pálffy Ilonának, a Nemzeti Választási Iroda korábbi vezetőjének javaslatcsomagján alapul. (MTI)


Vissza