Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Ingyenes kezelés SMA-s gyermekeknek

Életmód > Pest megye

2020-11-19


SMA.jpgSokan ismerték meg az utóbbi időben a kis Zente és sorstársa, Levente történetén keresztül a Magyarországon sok gyermeket érintő SMA-betegséget. A genetikai rendellenesség az izmok különböző súlyosságú sorvadását és bénulását idézi elő – emiatt vannak, akik csak feküdni tudnak, míg mások ülni, állni vagy akár járni is képesek.



Sajnos egyelőre egyetlen gyógyszer sem képes teljes mértékben megszüntetni az SMA-val járó tüneteket. Speciális mozgásfejlesztéssel ugyanakkor rendkívüli eredményeket lehet elérni, ami ahhoz járul hozzá, hogy a gyermekek felnőtt korukra minél önállóbbá váljanak.

A Mészáros-csoport egy olyan orvostechnikai eszköz beszerzését finanszírozta a Szent János Kórház javára, amely ennek köszönhetően egy PODROBOT nevű, innovatív mozgató robottal gyarapodott. Ez az izomsorvadásos gyermekek fejlesztéséhez szükséges.

A Szent János Kórház gyermekgyógyászati rehabilitációs osztályán (korábbi nevén Budai Gyermekkórház) évtizedek óta elkötelezett munka zajlik a magyar izombeteg gyermekek, így az úgynevezett SMA-as gyermekek mozgásának javításáért. A mostani támogatás akkora jelentőségű az osztálynak, hogy Magyarországon eddig mindössze két helyen alkalmaztak PODROBOT készüléket, amellyel a kezelés jelentős anyagi terhet jelentett az abban részesülő családoknak. A Szent János Kórház gyermekgyógyászati rehabilitációs osztályának adományozott gép használatát viszont ezentúl térítésmentesen biztosítják a beteg gyermekek kezeléséhez, a családoknak nem kell fizetniük a kezelésért.

Eddig 100 millió forinttal támogatta Mészáros Lőrinc az SMA-ban szenvedő Zente, 120 millió forinttal pedig Levente gyógykezelését, az utóbbi esetben felhívásunknak köszönhetően további 180 millió forintot ajánlottak fel magyar nagyvállalkozók – emlékeztetett Tóth Krisztina, a Mészáros-csoport kommunikációs igazgatója. Hangsúlyozta: a vállalat mecenatúrája – mint az köztudott – gyermekközpontú, az alapértékeik egyike pedig a jövőbe mutató fejlesztések alkalmazása.

forrás: Magyar Nemzet

Kapcsolódó cikk:

A Szent János-kórházat támogatta a Mészáros-csoport - 2020-11-10

Autót kaptak Biatorbágy és Herceghalom polgárőrei - 2020-10-14


Vissza