Június 10. A VELÜNK ÉLŐ PETŐFI összművészeti pályázat kiállításának megnyitója és díjkiosztója Zsámbékon
Programajánló
2023-05-10
2023. június 10. szombat, 16 óra
A VELÜNK ÉLŐ PETŐFI összművészeti pályázat kiállításának megnyitóval egybekötött ünnepélyes díjkiosztója,
17 órától PETŐFI - zenés irodalmi est
Fabók Mariann és Keresztes-Nagy árpád
előadásában az NKA támogatásával a művelődési házban.
A nevezők alkotóművészet és előadóművészet kategóriában, több korcsoportban jelentkezhettek.
Múlt hét pénteken került sor az előadóművészeti kategória nevezőinek meghallgatására, azt követően az alkotóművészet kategóriában beérkezett pályamunkák értékelésére.
16 órától kiállítás nyílik a beérkezett pályaművekből és a zsűri által legjobbnak ítélt alkotók és előadók átvehetik a díjakat és az ajándékokat.
17 órától: PETŐFI - zenés irodalmi est
Fabók Mariann és Keresztes-Nagy Árpád előadásában a művelődési házban
"Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából bemutatott előadói estünkben nem csak a jól ismert „Márciusi ifjút”, hanem a Költőt, a Férfit, a Barátot, a Katonát, s a vívódó Családapát is igyekszünk megidézni. Reformkori és népi dallamok kíséretében, a költő levelezése mentén rajzolódik ki e zabolátlan természetű, lángtehetségű életút, melynek egy- egy fordulóján Petőfi szívet gyönyörködtető versei teszik mélyen megélhetővé az eseményeket. Végső állomásunk a szabadságharc költőjének eltűnése, mely tragédiát a nemzet hosszú ideig nem képes elfogadni.
„Mondhatják az édesanyának, hogy legkedvesebb fia valahol messze meghalt. Nem hiszi el. S ha eszével nagysokára beletörődik is, szívében az első ellenkező hírre, a legképtelenebbre is fölébred a remény. A nemzet évtizedek múlva is lázképeket lát. Fényes nappal egyszer Kolozsvár piacán megy el szeme előtt a megelevenedett kísértet, máskor a Balaton partján. Halála után harminc évvel egy kalandor beszámolójának hatására, gyötrő lidérc álomban milliók látják egy szibériai ólombánya mélyén, ősz fejjel, megroppant derékkal…” „Ha a csillag villámgyors útja végighasít az emberiség felett a mennybolton, a vakító fényesség után behunyt szem egy darabig még látja a csodálatos csillag vonalát…”
Az eseményen a részvétel ingyenes!
Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár
2072 Zsámbék, Etyek u. 2.
23/340-694
20/665-9464
www.mizsambekunk.hu