Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Mozdonyon a Toldi

Kultúra > Pest megye

2021-09-17


toldimozdony2.jpgToldi Miklós az erő és a kitartás, a nemzeti büszkeség megtestesí-tője, ezért fontos, hogy a MÁV-csoport is megjelenítheti az alakját - mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója a felmatricázott TRAXX-mozdony sajtóbemutatóján, mellyel Toldi hírét viszik itthon és külhonban, emléket állítva Arany Jánosnak és Jankovics Marcell filmjének. A sorozat szeptember 19-től látható a Duna TV-ben.



toldimozdony_vagott.jpg

A mozdony havonta 25 ezer kilométert tesz meg Budapesttől Szombathelyen és Győrön át Szolnok, Békéscsaba, Miskolc és Sátoraljaújhely felé, emellett Erdélybe is közlekedni fog - fűzte hozzá Homolya Róbert.  

toldimozdony2.jpg

Papp Dániel és Homolya Róbert

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a magyar közmédia történetében mérföldkő a Toldi. Jankovics Marcellnek ez volt az utolsó munkája.

A 13 részes produkció egyedi, kézzel rajzolt technikával készült az Arany János-emlékévhez kapcsolódva az MTVA pályázatának keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatásból a Kecskemétfilm Kft. műhelyében. A tévésorozat az Arany-eposz szerkezetének megfelelően előhangból és tizenkét részből áll.

Jankovics Marcell (1941-2021) utolsó rendezését a Duna Televízió közönsége láthatja először szeptember 19-től - ismertette a részleteket a vezérigazgató. Az egyes énekek részletgazdag képi világgal és aprólékosan kidolgozott karakterekkel elevenednek meg. A nagyközönség a sorozatot hat vasárnap este nézheti majd a Duna Televízióban 19 óra 40 perctől, első alkalommal három, majd öt héten át két-két rész lesz látható. (MTI/Fotók: Máthé Zoltán)


Vissza