Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Zsámbék nyert a Hangfoglalón

Kultúra > Zsámbék

2021-02-03


hangfoglalo.jpgHúsz könnyűzenei médium 34,4 millió forint, a magyar dalra fókuszáló tizenkilenc pályázat pedig csaknem 30 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló könnyűzene-támogató programjában. A támogatottak között több olyan is van, akik tavaly támogatott rendezvények folytatásának, ismétlésének tekinthetők.



A Hangfoglaló program médiatámogatási alprogramjának részeként jelent meg az a 30 millió forint keretösszegű pályázat, amely a teljes egészében vagy akár csak egy rovatukban könnyűzenével foglalkozó print és online médiumoknak szólt - tájékoztatta az MTI-t január 25-én a Hangfoglaló program. A 2021. évi működést segítő felhívásra 22 médium jelentkezett, összesen 39,2 millió forintos igényt megfogalmazva.

A Hangfoglaló program kollégiuma utolsó, decemberi ülésén úgy döntött, hogy a két érvénytelen pályázón kívül valamennyi jelentkezőt támogatja és ahol csak lehetett, a kért teljes összeget megítéli. Így a könnyűzenei sajtó működéséhez 34,4 millió forinttal járulhat hozzá az üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-hoz kerülő részéből gazdálkodó kollégium. Ugyancsak döntés született a magyar dalt népszerűsítő, a dalszerzést oktató, a dalok befogadását segíteni kívánó pályázatról, amelyhez hasonlót 2019-ben hirdetett meg először a kollégium.

A mostani felhívásra 24 pályázat érkezett. Ezek közül csak a kiírásban meghatározott célokat félreértő jelentkezőket kellett a kollégiumnak elutasítania, így a 30 millió forintos keretet majdnem teljes egészében kihasználva, 19 projekt között osztották szét.

Három év után újra megjelenhetett a városi zenei koncepciók elkészítését ösztönző pályázati felhívás, amelyre a kollégium számára is meglepő módon csak hét település, fővárosi kerület jelentkezett - áll a közleményben. Mivel azonban a jelentkezők anyagai megfeleltek a felhívásban foglalt követelményeknek, a kollégium mind a hét önkormányzatnak megítélte az egymillió forintos támogatást. Így 2021-ben Ferencváros, Miskolc, Mórahalom, Szolnok, Szombathely, Tata és Zsámbék készítheti el a városi zenei koncepcióját az NKA Hangfoglaló program támogatásával.

A nemzetközi piacra lépést támogató alprogram keretében két meghívásos és egy nyílt pályázatról döntött a kollégium.

A pályakezdő zenei menedzserek showcase fesztiválon való részvételét segítő nyílt pályázat révén hárman csatlakozhatnak a tavalyi hasonló pályázat támogatottjaihoz 2021-ben. Meghívásos pályázat révén 5-5 millió forintos, kiemelt támogatást kapnak nemzetközi jelenlétük fokozására és megerősítésére a Harmed és a jazzbois formációk, a The Devil's Trade és Babé Sila. Ugyancsak döntött a kollégium arról is, hogy a HOTS exportiroda 2021. évi működését 40 millió forinttal támogatja, amit elsősorban a nemzetközi showcase fesztiválokon történő magyar jelenlétre kell fordítani - tájékoztat a közlemény. (MTI)


Vissza