.

2017. július 24. hétfő, Kinga,Kincső napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria


Belépés a fórumba


Fejlesztési tervek 2017-ben

Budakeszi > Gazdasági rovat
2017-02-17
259 olvasás

Január 24-én dr. Csutoráné dr. Győri Ottília polgármester lakossági fórumon számolt be az önkormányzat 2017. évi fejlesztési terveiről az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Az új iskola és a városközpontban folyó munkálatok mellett szó volt egészségközpont, tanuszoda és egy evangélikus templom építéséről is.

ÚJ ISKOLA A KEREKMEZŐN

Budakeszi önkormányzata 2013 októbere óta folytat tárgyalásokat a Széchenyi István Általános Iskola FORFA-épületének kiváltására egy új iskolaépület építésével, kormányzati forrásból. 2015 októberében a budakeszi iskola terve kiemelt állami beruházás lett, s a Nemzeti Sportközpontokkal (NSK) a megállapodást 2016. február 9-én írta alá a város. Az iskolai férőhelyek hosszú távú biztosításához azonban nagyobb épület szükséges. Ehhez az önkormányzat 234 millió forint önrész biztosítását vállalta. Az NSK-val kötött együttműködési megállapodást 2016. június 1-én módosították. Jelenleg arra a döntésre várunk, hogy a 2. ütemnek a pénzügyi fedezetét is vállalja az állam, amely szerint két ütemben, közel kétmilliárd forintból a Kerekmezőn felépül egy korszerű, 16 tantermes iskola tornateremmel. A már folyamatban lévő közbeszerzést követően az építkezés 2017 tavaszán kezdődik. Az iskola 2018 szeptemberében nyithatja meg kapuit a diákok előtt.

TANUSZODA

2017. január 7-én Nagy Gáspár szobrának avatása után Budakeszi polgármestere Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott zártkörű beszélgetésen ígéretet kapott tanuszoda építésére a 2014-ben elindított Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében, melynek célja európai színvonalú tornatermek, tantermek és tanuszodák építése. Budakeszi lesz a 26. település, ahol tanuszoda létesül, mintatervek alapján, amely télen fedett uszodaként, nyáron nyitott strandként működhet. Öltöző, kiszolgáló épület is tartozik a két medencéhez, melyek közül az egyik egy 80 centiméter mély, 10 x 6 méteres tanmedence. A másik, 25 méteres, 6 pályás, feszített víztükrű, 1,9 méter mély medence, amely akár rövid pályás versenyek megrendezésére is alkalmas.

EGÉSZSÉGKÖZPONT

Budakeszi 600 millió forint fejlesztési hitel felvételére kérelmet nyújtott be a magyar kormányhoz, melyre az engedélyt decemberben meg is kapta. Ebből 400 millió forintot az egészségügyi ellátás javítására fordítana a város.

A polgármesteri hivatal mögötti orvosi rendelőben a gyermekorvosi rendelő, a védőnői szolgálat, a felnőtt alapellátás és az orvosi ügyelet jelenleg 600 m2-en működik, melyet az önkormányzat több szakorvosi rendelővel 1200 m2-re bővítene. A lehetőségek egyike a jelenlegi helyszínen emelet-ráépítés, vagy teljesen új emeletes épület. Másik lehetőség a volt tüdőgondozó környezetében új épület vagy az udvari szárny megtartásával új udvari épületszárny építése. Megoldás lehet az is, hogy a Kerekmezőn az új iskola mögötti önkormányzati területen épülne egészségközpont, „zöldmezős” beruházásként.

A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖRNYÉKE

2013-ban az önkormányzat úgy döntött, maga fejleszti a területet. A lehetőségek közül a kereskedelmi egységekkel bővített változat tűnt gazdaságilag a legmegfelelőbbnek, hiszen az 1500 m2-es közfunkciót szolgáló épületegyütteshez szükséges 800 millió forintot visszanyerhettük volna a bérleti díjakból. Terveit az önkormányzat több lakossági fórumon is ismertette, mivel a lakosság széles körben elfogadott elvárásaival szemben nem hoz döntést a testület. 2016. július 18-án kezdődött meg az Erkel Ferenc Művelődési Központ környékének területrendezése, az új közösségi tér és parkolóhelyek kialakítása. December 20-án elkészült kétezer négyzetméternyi térköves burkolat negyven parkolóval és ötvenméternyi járda a Kossuth utca felől. A munka idén folytatódik 1500 m2-nyi pihenőpark kialakításával.

A KÖZVILÁGÍTÁS

A hatszázmilliós fejlesztési hitel orvosi rendelőre szánt része után maradt kétszáz millióból 157-et fordít a város erre a célra. Az önkormányzat közvilágítási tervet készíttet azokra a belterületi településrészekre és utcákra (pl. Darányi városrész, Szász, Bem, Árnyas utca), ahol nincs közvilágítás, összesen 5000 folyóméternyi közvilágítási hálózat kiépítésével. Egyedi lámpatesteket is szereltetnek azokba az utcákba, ahol ugyan kész a közvilágítási hálózat, de néhány lámpatest hiányzott (pl. Makkosi út, Megyei út.).

A KÖZLEKEDÉS

A 0165/18 helyrajzi számú, Telki út melletti külterületi ingatlan megosztásával és belterületbe vonásával Budakeszi 4,6 hektár fejlesztési területhez jutott, melynek a későbbi hasznosításához szükséges feltáró út megépítését, közművesítését is a fejlesztési hitel 28 millió Ft-jából oldja meg. A feltáró út a Darányi városrész jobb megközelítését is szolgálja.

2016 októberében az önkormányzat tanulmánytervet készíttetett a Fő utcai közlekedési problémák enyhítésére. A fejlesztési hitel 15 millió forintjából olyan fejlesztéseket valósítanának meg, melyek elősegítik a gyorsabb (át)haladást a városban. 

A helyi és térségi közlekedési problémák feltárására és a megoldás keresésére Ohr Alajos alpolgármester tavasszal konferenciát szervez, melyre a környező települések vezetőin kívül a Szakminisztérium (NFM), a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), Közlekedéstudományi Intézet (KTI), a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Volánbusz képviselői is meghívást kapnak.

EVANGÉLIKUS TEMPLOM ÉPÍTÉSE

A dinamikusan fejlődő budakeszi evangélikus gyülekezet templomot építene saját forrásból. Az egyház és az önkormányzat vezetői a Márity utca-Spar-parkoló-temető-benzinkút által határolt területet alkalmasnak találták. A feltételekről tárgyalnak, döntést a képviselő-testület hoz.

SIKERES PÁLYÁZATOK 2016

Műfüves, 44x64 méteres labdarúgó gyakorló pálya épül 68 millió forintból a budakeszi sportpálya területén. Az önkormányzati önrész 20,4 millió forint.

A Pitypang Sportóvoda két csoportszobával (50 férőhellyel) bővült 50 millió forint pályázati támogatás és 17 millió forintos önrész felhasználásával.

Négymilliós pályázati támogatásból Az a tizenkét fényes nap című zenés színművel a város bemutatta Budakeszi 1956-os eseményeit, kétmillió forint pályázati pénz felhasználásával pedig a budakeszi értéktár kialakítására vállalkozott.

(x)

 

Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC