.

2019. September 21. Saturday, Máté,Mirella napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria


Belépés a fórumba


Ők kapnak elismerést a Telki Fesztiválon

Telki > Közélet
2019-05-24
99 olvasás

Idén néhai Regős Ferencnek posztumusz Telki Díszpolgár, Callmeyer Ferencnek és Pojják Lászlónak Telkiért Érdemérmet adományoz az önkormányzat május 31-én 17 órakor a Kodolányi Közösségi Ház és Könyvtár megnyitóján.

Regős Ferenc, Telki egykori tanítója 1949-től 1972-es nyugdíjba vonulásáig, 23 éven át tanította a telki gyerekeket. 1949-től '54-ig a budajenői általános iskolában, ahová akkoriban a felső tagozatosok jártak, majd '55-től az intézmény megszűnéséig, '65-ig Telkire költözvén a helyi iskola összevont alsó négy osztályát tanította egyedül. 1966-tól nyugdíjazásáig ismét Budajenőn dolgozott. Kitűnő pedagógus, köztiszteletben álló személyiség volt.

1955-től igazgatója a falu egyetlen közösségi kulturális létesítményének, a telki kultúrháznak, amelynek 1967-es lebontása után ugyanezt a munkát folytatta a korábbi iskola épületében - amelyet irányítása alatt bővítettek is - 1982-ben bekövetkezett haláláig. Telki egyszemélyes kulturális intézményeként 27 éven át szervezte a falu kulturális életét, az ünnepi rendezvényeket, és tanította be az iskolás gyerekeknek az ünnepi fellépési programokat.

Barátaival amatőr zenekart alakított, és éveken át zenélt a telki gyerekeknek az általa szervezett gyermekbálokon.

1955-től haláláig Telki könyvtárosaként szerettette meg az olvasást, a könyvek világát gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. Elindította, működtette Telkin a József Attila olvasó mozgalmat. Könyvtárosi munkájáért 1970-ben díszoklevéllel tüntették ki.

Irányította a Telki Ifjúsági Klubot, nevelte a fiatalokat, működtette a falu köztulajdonú televízió készülékét, szervezte az adások szabad megtekintését, amire nagy szükség volt, mert akkor még csak néhány családnak volt otthon saját tévéje.

Feldolgozta az egykori telki apátság és község történetét, majd megírta a falu 1945 utáni, valamint a Budajenő-Telki Községi Tanács történetét, és vezette Telki krónikáját.

Munkássága során talált rá Kodolányi János telki származására. Javaslatára került 1974-ben a Kodolányi-emléktábla az író helyi szülőházára, és ő alapozta meg a faluban a Kodolányi-kultuszt.

Az utolsó „lámpása” volt Telkinek, pedig ezt az értékrendet képviselni és átadni a közösségnek talán éppen az 1949-1982-ig tartó időszakban volt a legnehezebb.

Regős Ferenc a telki temetőben nyugszik.

***

Dr. Callmeyer Ferenc hosszú szakmai pályafutása során tekintélyes és tiszteletre méltó életművel gazdagította az ország, és lakóhelye, Telki építészeti, településrendezési arculatát, kultúráját. Szerteágazó munkásságát dicséri, hogy megtervezte a település címerét, megírta a „Telki ezer éve” című monográfiát, valamint elkészítette a telki katolikus templom Szent István, Boldog Gizella és Szent László triptichonját. Nevéhez fűződik a telki ófalu értékmentő rendezése, javaslat a Pajta-Faluház felújítására, továbbá egy terv a telki Fő utca rendezésére.

Önkormányzati bérlakásokat tervezett és elkészítette a telki temető rendezési tervét. Terveket készített az 1956-os emlékműhöz, amelyek nagyban hozzájárultak a végleges arculat kialakításához. Iránymutatása alapján rekonstruáltak és felállítottak a Fő utcában egy régi emlékkeresztet, német nyelvű felirattal.

Négy éven át önkormányzati képviselő, és a helyi építészeti tervtanács aktív tagja.

A Telki Fesztiválon és más helyi rendezvényeken kiállításaival és előadásaival gazdagította a programot, aktív részese volt a Telki történelméről készült kiállításnak az iskola könyvtárában. Ő tette fel az internetre a Geocatching Telki elnevezésű kirándulás anyagait.

Nyugdíjasként is fáradhatatlan, helytörténeti kérdésekben számos javaslattal és információval segíti a fiatalabb generáció kutatóit, és figyelemmel kíséri a helyi közélet eseményeit.

***

Pojják László családjával 24 éve él Telkiben. Foglalkozása szerint villamosmérnök, és aki ismeri, megtapasztalhatta kiváló muzikalitását. Sok hangszeren - gitár, mandolin, szájharmonika, orgona - nagyszerűen játszó zenész, aki szereti társaságát szórakoztatni. Sok Telki Fesztiválon szerepelt. Szólóesten, illetve a régi „Facsiga” zenekarával saját és költők verseit zenésítette meg és adta elő nagy sikerrel. Manapság az évekkel ezelőtt létrejött „T-358” formációban játszik örömzenét telki zenészekkel.

Közösségteremtő, mert kezdeményezője, támogatója, és 16 évig megbízható szereplője volt a Székely Betlehemes hagyományőrző előadásának.

Alapos felkészültséggel szolgál kántorként a miséken, oszlopos tagja a templom kórusának.

Korábban a falu rendezvényein feleségével és másokkal együtt rendszeresen bábelőadással szórakoztatta a legkisebbeket. Zenei sokoldalúságára jellemző, hogy az utóbbi egy-két évben gitárduót alkot Neszmélyi Imrével, közönsége legnagyobb örömére. A telki közösség - és az emberek - iránti alázata, tisztelete minden tevékenységében tükröződik. Hosszú évek óta önzetlenül segíti a falu kulturális életét.

forrás: Telki Önkormányzata

Az eddigi díjazottak

Telkiért érdemérem 2010 óta: dr. Rátky József, Regős Ferencné (posztumusz), Magyar Károly, Schäffer Lászlóné, Füzesi Attila, Harkai Gábor, Vászolyi Tímea, Bartos György, Baltási Klára, Portik Ferenc, a Kokukk Egyesület, Márton Ildikó, Zimonyi Adrienne, Maronicsné Dávid Anna, Samreth-Nimol Kánid, Váradi Eszter és a Telki Nőikar.

A kétévente odaítélhető díszpolgári cím eddigi egyetlen tulajdonosa Havas Ferenc.

Telki Ifjúsági Díjat 2015 óta Pasztircsák Polina, Illéssy Lenke és Balog Alexandra kapott.

A Telki Fesztivál programja

Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC