Budakeszi > Kultúra
Miért vagyunk társas lények, s hogyan legyünk jobbak?

2018-05-17 15:26:48
206 olvasás

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2009-ben hirdette meg először fiatal kutatóknak kiválósági programját, a Lendületet. A külföldön dolgozó tehetségek hazahívása és a magyarországiak itthon tartása mellett a fő cél, hogy erősítse a MTA kutatóhálózatának nemzetközi versenyképességét.

2017-ben 96 pályázóból 22 új kutatócsoport nyert öt évre szóló akadémiai támogatást, köztük a Budakeszin élő Király Ildikó pszichológus, egyetemi docens, aki 2008 óta a budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetem (ELTE) Pszichológiai és Pedagógiai Kara Kognitív Pszichológiai Tanszékének oktatója.

Király Ildikó kutatócsoportjával a következő öt évben azt szeretné megérteni, hogy milyen alapvető pszichológiai folyamatok segítik azt, hogy a születés utáni első pillanattól kezdve társas lényként működünk. A naiv szociológia (az emberekről csoportokban való gondolkodás) és a tudatelmélet egymást kiegészítő eszközök annak érdekében, hogy az emberek minél hatékonyabban vegyenek részt a mindennapi társas érintkezésben. Mindkét eszköz célja, hogy megjósolja mások viselkedését. Az eddig elfogadott nézetekkel ellentétben, a kutatók szerint e két rendszer egységet alkot, s egymást kiegészítve teszi gördülékennyé az együttműködést, az információcserét és a társas tanulást is.

Mióta élnek Budakeszin?
- Tizenegy éve. Az azt követő napon, hogy a férjemmel átvettük a lakcímkártyánkat, megszületett a fiunk, aki most tizenegy éves. A lányunk tizenhárom.
Nagyon szeretünk itt lakni, főleg a gyerekek. A kisvárosi, átlátható környezet vonzóbb, mint a főváros, ahová ugyan szívesen belátogatnak, de jó Budakeszire hazatérni. Férjemmel Egerből és Mosonmagyaróvárról kerültünk a fővárosba, de nem tudtuk megszokni azt a nyüzsgést. Nagyon szeretjük, hogy Budakeszin közel van az erdő, ahová sokat járunk futni, Makkosmáriára sétálni. A gyerekek iskolai közösségei révén sok barátunk lett. Gyerekeink szeretik, hogy marad szabadidejük, gyalog hazajárhatnak, s bármikor tudnak találkozni a barátaikkal.

Hogyan fér bele az életébe a tanítás az egyetemen és a kutatás?
- A fő tevékenységem az egyetemi oktatói munka, ezért kapom a fizetésemet. Ez a hivatásom, a munkám alapja, ebből merítek energiát és a munkatársaim is innen csatlakoznak hozzám, akik a kutatási programunkban együtt dolgoznak velem. A kutatómunkánk anyagi fedezetét pályázatokból igyekszünk biztosítani, ami sokszor nem könnyű feladat, mert egy-egy kutatási program akár nyolc-tíz évet is igényel. A MTA Lendület programja nagyszerű kezdeményezés, mert öt évre biztosít megfelelő anyagi hátteret olyan, nemzetközi érdeklődésre is számot tartó témákat kutatóknak, akik közül sokakat kiszippantott már Magyarországról a nyugati országok részéről egyre erősebben megmutatkozó agyelszívás. A Lendület a már külföldre távozott kutatókat hazacsábítani, s az itthoniakat megtartani kívánó program. Jól működik, számos munkatársam tért már haza ennek köszönhetően, de több lehetőség kéne, mert még mindig sokan vannak, akiknek a munkájára nagy szükség van, de külföldön jobban ismerik őket a tudományos életben, mint itthon.

Mi a lényege a most ötéves támogatást nyert kutatási programnak?
- Egy mondatban összefoglalva: miért szeretünk mi ennyire társas lényként működni? A kérdés az emberi társadalom megértésének nagy rejtvénye. Jelentős filozófiai hagyományai és vitái vannak ennek a témának, amit mi a pszichológia új eszköztárával, a modern technikákkal más megvilágításba helyezünk. Bizonyítani szeretném, hogy tévedés az, hogy szükségszerű vagy elkerülhetetlen, ha a saját csoportunkat felértékeljük, magasabb rendűnek tartjuk másokénál. Ez nem eredendően jön belőlünk, hanem a társadalmi együttéléssel tanuljuk meg. Társadalmi szinten van ennek előnye, mégis ma nagy igény van arra, hogy megértsük, hol lehet ebbe beavatkozni és megfordítani a társadalom működésében a másik leértékelését eredményező rossz beidegződéseket. Jelenleg a legkisebbeket az első életévtől óvodás korig vizsgálom, milyen helyzetekben érzékenyek ezekre a csoportjelekre és milyen válaszokat adnak.
Radikális felfedezésnek számít a társadalomtudományban, hogy az egyik legfontosabb dolog az emberi  kíváncsiság kielégítése. Az információszerzés leggazdagabb forrása pedig nem a saját tapasztalatunk, hanem a másik tapasztalóval a tapasztalatcsere. Az születik velünk, hogy nyitottak vagyunk erre az indirekt tanulásra, hogy szűrt és árnyalt információt kapunk a másiktól. A kapcsolatainkat aszerint választjuk, hogy ki az, aki jobb ebben a szűrt és árnyalt információátadásban. Nem azért, mert ő jobb, hanem mert többet tudok tanulni tőle. Ezért fordulok felé, s nem a másikhoz, de ennek nincs érzelmi vagy identitásformáló oldala, csupán az, hogy kivel tudok eredményesebben együttműködni abban, hogy jobban tanuljam meg a körülöttem lévő világot. A másik leértékelését, az előítéleteket már mi tanítjuk a gyerekeknek.

A leértékelés nem eredeztethető éppen ebből a kíváncsiságból, hogy akitől tudhatóan nem sikerül hatékonyan okosodnom, azt leértékelem, éppen a tőle várható tudás hiánya miatt, s felértékelem azt, akitől többet tudok tanulni?
- Éppen ezt állítjuk, csak az első körben még nem a leértékelés mutatkozik meg, hanem csak annyi, hogy nem fordulok felé, de ennek kezdetben nincs még negatív töltete, azt csak később tanuljuk meg. Azt szeretném kideríteni, hogyan válik ebből a választásból indulatvezérelt viselkedés, hogyan fejlődnek ki az előítéletek.

- Az ötödik év végén milyen eredménnyel lenne elégedett?
- Egy jól kidolgozott, gyerekektől és felnőttektől szerzett tapasztalatokkal bizonyított modellt készítünk arról, hogy a csoportban az emberek gondolkodásának az alapja a tudásközösség keresése másokkal. Szeretnénk megmutatni, milyen pszichológiai mechanizmusok szabályozzák. Ajánlásokat teszünk majd, hogy erre milyen gyerekekkel foglalkozó programok épüljenek, ami egy kicsit átalakítja a csoportban gondolkodás szemléletét.

A kutatómunka egyik alapja az Ön által vezetett Babalabor. Erre a projektre jött létre vagy már korábban is létezett?
- Amikor az ELTE-re kerültem, akkor kezdtem el kialakítani, pályázatokból apránként. Jelenlegi kutatásunkhoz ide szervezzük a kísérleti személyeket, ami főleg a gyerekek esetében nem könnyű feladat, mert először szülőket kell találni, akik beleegyeznek, s a gyermeküknek is együttműködőnek kell lennie. Szerencsére egyre nagyobb a munkánk iránt az érdeklődés. A kísérleteket tíz hónapos gyerekekkel kezdtük, s korosztályokra szabott kísérleti programokkal haladunk. Jelenleg egy éves kortól a 8-10 évesek korosztályáig folytatunk vizsgálatokat. A gyerekek rengeteg ötletet és inspirációt adnak a munkánkban.

További részletek a kutatásról: http://babalabor.hu

Koós Hutás Katalin

Nyomtatás :: Bezárás