Programajánló
Aug. 29.-szept. 2. UbikEklektik Fesztivál Zsámbékon

2018-08-26 07:17:15
301 olvasás


Zsámbéki Színházi Bázis
- színház hegyen-völgyön -
2018. június 16.-szeptember 2.

A zsámbéki nyár programjainak összeállításnál most is az volt a szándékunk, hogy az
alapítók örökségét megőrizve, új hagyományokat is teremtsünk. Idén is több koprodukciót
mutatunk be, vendégelőadásaink lesznek a szabadkai, a kárpátaljai, marosvásárhelyi színház
produkciói és minőségi táncszínházi előadásaink mellett újra műsorra tűzzük nagy sikerű
darabjainkat is. Huszonhatodik alkalommal kerül sor az amatőr színházi rendezőképzés és
Határon túli és Hazai Amatőr Színjátszók Találkozójára, harmadik évéhez érkezik a Y.EAST
fesztivál és a Zsámbéki Zsibongó. Első alkalommal adunk helyet az UbiEklektik Fesztiválnak
és egy nemzetközi Kortársunk Csehov Minifesztivál is szerepel a programunkon.
 
PROGRAM
 
augusztus 29 - szeptember 2 | B
UbikEklektik Fesztivál  

A fesztivál programján:
 
ÁLOM ÚJRATÖLTVE
Shakespeare Szentivánéji álom c. műve alapján 
(hősbemutató, valószínűleg egy felvonásban)
a Bárka Színház Alapítvány és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója
Sardar Tagirovsky több, mint 5 éve kezdte el próbálni Shakespeare Szentivánéji álmát teljesen független módon vállalkozó kedvű amatőr és profi színészekkel, színhazkedvelő emberekkel. Az elmúlt 5 év küzdelmes időszakokkal volt tele. Rengeteg változással. Ezekben a változásokban pedig csírájában fellelhető az alapmű, a Szentivánéji álom.

Az alkotók “mesteremberi” létezése feltételezi az ember örök vágyát arra, hogy alkosson, teremtsen. Az Álom újratöltve folyamatosan játszik a Szentivánéji álom szerkezetével. Megbontja és újra összerakja azt. Darabokra szedi és felépít egy másik világot. Azt a világot, amit az alkotók mesteremberi mivolta, gyermeki fantáziája, naiv keresése megenged.
 
Rendező: Sardar Tagirovsky

Alkotók-Mesteremberek:
Berki Szofi, Csépai Eszter, Gábri Nikolett, Henrieta Hubertova, Iszak Dorottya, Katona Dávid, Nagy Bianka, Nagyhegyesi Zoltán, Mészáros Márton,Tari Teréz, Szorcsik Kriszta
 
https://www.facebook.com/events/214935585991621/
 
ÜBÜ FC – A DÖNTŐ
Vígkarma előadása
rendező: Halmi Gábor
 
Oláh-Horváth Sári: YORK NAPSÜTÉSE
gyűlölet-varieté, avagy gonoszkodás egy részben
R.N.R. Művészeti Ügynökség-Zsámbéki Színházi Bázis produkció
rendező: Valcz Péter
 
SZTALKER
Jámbor József Társulat-Zsámbéki Színházi Bázis produkció
rendező: Jámbor József
 
MÍG FEKSZEM KITERÍTVE
William Faulkner Míg fekszem kiterítve c. regénye alapján írta Vecsei H. Miklós
Sztalker Csoport produkció
rendező: ifj. Vidnyánszky Attila
 
-------------------
Jegyértékesítés és információ:

Tourinform Zsámbék
2072 Zsámbék, Szent István tér 3.
23/342-318
info@zsambekinfo.hu

A műsorváltozás jogát fenntartjuk, a változásokról értesítést küldünk hírlevelünkben
A részletes programról hamarosan tájékozódhatnak a Zsámbéki Színházi Bázis honlapján és Facebook oldalán
www.zsambekiszinhazibazis.hu
https://www.facebook.com/zsambeki.szinhazibazis/

***

június 16 | R | 20.30
Tóth-Máthé Miklós: A NAGYRAHIVATOTT
Zanotta-Art produkció
rendező: Árkosi Árpád

A darab Bakócz Tamás és Dózsa György viszonyát, az őket körülvevő történelmi helyzetet, Bakócz személyes drámájának problematikáját érinti. Feszes dialógok, egymásra épülő, néhol pergő riposztok, belső monológok követik egymást. A fő vonulatot Bakócz Tamás és Ulászló történelmi helyzetelemzése jelenti, ebbe van beleszőve a két öregedő ember barátsága, életfilozófiája. Új megvilágításba helyezi Bakócz és Dózsa tisztázatlan történelmi szerepét az 1514-es tragédiában. A darab feszegeti az országon belüli széthúzás kérdését, a mindenkori nehéz történelmi helyzetben az összefogás jelentőségét. 
 
Tóth-Máthé Miklós művében a XVI. században csaknem a római pápává lett érsek, Bakócz Tamás történetét mondja el nagy drámai erővel. A keresztes hadjárat megszervezésére Itáliából hazatérő főpap Ulászló király beleegyezésével hadat gyűjtött a török ellen, és a sereg fővezérévé a jobbágyi sors elől katonának állt, és egy hőstettéért a királytól nemességet nyert lovas hadnagyot, Dózsa Györgyöt teszi meg. A szerényen fogadott kinevezést Dózsa a had kiképzésével hálálja meg, és indul is paraszt-jobbágy seregével a harcba.  
        
De Bakócz pápai küldetése és keresztény elszánása kudarcba fullad a főurak ellenkezése, jobbágy-gyűlölete, a pór hadaktól való félelmük következtében. Dózsa népei tehát uraik ellen fordulnak, a nekivadult sereg öl, pusztít, de szembe találja magát Zápolya hadainak megtorló dühével. Dózsát Temesvárott foglyul ejtik, tüzes trónra ültetik. Bakócz szent szándéka visszájára fordult. Az öreg és megkeseredett érsek Rómába készül, nincs maradása, ám Ulászló kérlelésére mégis marad, hogy majd eltemethesse barátját, a királyt, s maga pedig a magyarok Nagyasszonya tiszteletére emelt, a később róla elnevezett kápolnában nyugodhassék.

Szereplők:
Bakócz Tamás: Horányi László
Ulászló: Ivaskovics Viktor
Dózsa György: Szinovál Gyula
Zápolya János: Ferenci Attila
Bornemisza János: Körtvélyessy Zsolt
Erdődi Péter: Kacsur András
Bakócz Katalin: Tarpai Viktória
Váradi Márton: Illés Dániel
Vajai Ferenc: Stubnya Béla
Káplán, Futár – Smál: Szilaj Gábor
Díszlettervező: Ondraschek Péter
Jelmeztervező: Zanotta Veronika
 
Rendező: Árkosi Árpád
A program megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta
-------------------------------------------------------------------------------------------
Jegyértékesítés és információ:
Tourinform Zsámbék | 2072 Zsámbék, Szent István tér 3.
23/342-318 | info@zsambekinfo.hu
Jegyárak: Felnőtt jegy: 2.500 Ft | Diák/nyugdíjas jegy: 1.000 Ft
Jegyek válthatók az előadások napján a helyszínen és a jegy.hu online felületén
https://www.jegy.hu/program/toth-mathe-miklos-a-nagyrahivatott-93480
Pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával. Csak készpénzes fizetési lehetőség.
Játszóhelyek: Műemlék Rakétabázis (Zsámbék külterület, Őrsi hegy) Romtemplom (Zsámbék, Corvin u. 2.) Zárdakert (Zsámbék, Akadémia utca) Művelődési Ház (Zsámbék, Etyeki u. 2.)
A zsámbéki Műemlék Rakétabázis megközelíthető: Zsámbékot Szomor felé elhagyva, a Fejér megye tábla után jobbra.
A Zsámbéki Színházi Bázis működtetője és programjainak szervezője a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület.

***

június 21-24 | B
Y.EAST Nemzetközi Színházi és Zenei Fesztivál
 

A fesztivál programján:
 
június 22 | B
Michał Walczak – Jámbor József: A LÁNYKA ÉS A PÁPA
Jámbor József Társulat-Zsámbéki Színházi Bázis produkció
rendező: Jámbor József
 
június 22 | B
A Kékszakállú herceg vára
Anyaszínház produkció
rendező: Menszátor Héresz Attila
 
június 24 | B
Béres Márta: ONE GIRL SHOW
a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka
rendező: Urbán András
 
június 24 | B
Háy János: HALOTTEMBER
Ördögkatlan-Nézőművészeti Kft-Szkéné Színház produkció
rendező: Bérczes László

 További információ a fesztiválról a http://yeast.hu oldalon érhető el.

***

június 29 | R | 20.30
Verebes Ernő: GERENDÁK
a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház vendégjátéka
rendező: Rideg Zsófia
 
június 29 | B | 20.00
KAPITALIZMUS - geometriai sorrendben ábrázolva
a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka
rendező: Zlatko Paković

június 30 | B | 20.00
JÉG-DOKTRÍNÁK - variációk a náci retorikára
Metanoia Artopedia produkció
rendező: Perovics Zoltán

| július 6 | 20.00 | Műemlék Rakétabázis
A PINCÉR
a Zsámbéki Színházi Bázis produkciója
 
https://www.jegy.hu/program/a-pincer-82748
https://www.facebook.com/events/416858168790536/

Egy név nélküli színésznő és egy név nélküli pincér találkoznak egy szállodai szobában. Egy éjszakára négy fal közé szorul két élet megannyi mélysége: szerelem, rajongás, magány. Egy ilyen találkozás sok mindent kihoz az emberből, de a meglepően őszinte vagy épp hazug szándékok kuszaságát csak egy tragikus végkifejlet oldhatja fel. A pincér egy pszichothriller... A pincér újra tölt … A pincér örök....

"A helyszín egy üres szálloda valahol,nem tudjuk hol…Éjszaka van, egy óra. Csönd, kongó, rideg és puha csönd mindenütt. Egy színésznő,aznapi előadása után,mámoros,vagy kiégett,vagy kétségbeesett,de mindenképp nagyon érzékeny állapotában magányosan hever a szobájában, virágcsokrok tetején, akár egy ravatalon. Egy fiatal pincér – zárkózott, rebbenékeny, komor férfi – akaratlanul felsérti ezt a magányt, behatol a színésznő zaklatott idegrendszerébe. Hangtalanul, patologikus alapossággal igyekszik rendet teremteni a színésznő körül, kérdésekre tőmondatokban válaszol, provokatív ügyetlensége, elszánt mániákussága gyanút kelt…Nem ismerik egymást. Kapcsolatukban mégis egyre több és több titok sejlik fel…akár egy sötét ballada, vagy egy pszichotikus horror…mintha mégiscsak ismernék egymást valahonnan, mintha találkoztak volna már…" (Telihay Péter, rendező)                              
       
Író: Forgách András
Szereplők: Gubík Ági, Hajnal János
Rendező: Telihay Péter

| július 7 | 20.00 | Műemlék Rakétabázis
FRIDA KAHLO BALLADÁJA
az Anyaszínház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója
 
https://www.jegy.hu/program/frida-kahlo-balladaja-82480
https://www.facebook.com/events/1979603205702202/

Frida Kahlo a huszadik század egyik legkülönösebb sorsú festője, legizgalmasabb asszonya, legnagyobb hatású, sajátos, csak rá jellemző utat járó művésze. Egészen a végletekig szabad, független ember (és nő!), aki mindig kész megfizetni az árat döntéseiért és tévedéseiért, s akinek alapvetően két, egymást erőteljesen kiegészítő pólus határozza meg az életét, ezáltal alkotásait is: az élet szomjazó vágya, és a kora gyermekkora óta kísérőjéül szegődő fájdalom. Előadásunk, mely jórészt Frida írásaira, műveire, valamint Lorca-szövegekre épül ennek az egyedi, kivételes életútnak szubjektív hangulatú megragadására tesz kísérletet. 
                                     
„Két súlyos balesetet szenvedtem életemben. Az egyik a busz, ami összetörte a testem, a másik Diego.”

Író: Sediánszky Nóra
Szereplők:
Frida Kahlo - Fazakas Júlia
Diego Rivera - Menszátor Héresz Attila
Anya/ Lupe - Záhonyi Enikő
Apa/ Trockij - Dióssi Gábor
Cristi, Frida húga/ Laura, táncosnő - Gyöngy Zsuzsa

Látvány: Réz Ágnes
Mozgás: Kántor Kata
Színpadi változat: Sediánszky Nóra és Menszátor Héresz Attila
Rendező: Menszátor Héresz Attila
 
----------------------------------------

Jegyértékesítés és információ:
Tourinform Zsámbék | 2072 Zsámbék, Szent István tér 3.
23/342-318 | info@zsambekinfo.hu
Jegyárak: Felnőtt jegy: 2.500 Ft | Diák/nyugdíjas jegy: 1.000 Ft

Jegyek válthatók az előadások napján a helyszínen és a jegy.hu online felületén. Pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával. Csak készpénzes fizetési lehetőség.
Az előadás helyszíne: Műemlék Rakétabázis (Zsámbék külterület, Őrsi hegy)

A zsámbéki Műemlék Rakétabázis megközelíthető: Zsámbékot Szomor felé elhagyva, a Fejér megye tábla után jobbra.
A rendezvények elõtt fél órával SZÍNHÁZI JÁRAT indul a Zsámbéki Mûvelõdési Ház elõl  ( Etyeki utca 2. ) a Színházi Bázisra, majd az elõadások után a vissza Zsámbékra

***

július 13 | 19.30 | Műemlék Rakétabázis
A.P. Csehov: SIRÁLY

a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat produkciója

a Kortársunk Csehov minifesztivál nyitóprogramja!

Csehov darabjainak visszatérő helyszíne, a vidéki udvarház és a távoli nagyváros ezúttal az alkotásnak létjogosultságot, értelmet adó vagy azt ellehetetlenítő, értelmetlenné tevő környezetté alakul, ahol a legfőbb kérdés az alkotó tehetsége és tehetségtelensége közötti megfoghatatlan határ. Csehov megfeneklett életű, vergődő szereplői ezen felül egy szerelmi sokszög részei, amelyben mindenki a megváltással azonosítja kiválasztottját. A beteljesedésre azonban nincs túl sok kilátás...
 
Szereposztás:
Arkagyina: B. Fülöp Erzsébet
Trepljov: Bartha László Zsolt
Szorin: Makra Lajos
Zarecsnaja: Kádár Noémi
Samrajev: Györffy András
Polina Andrejevna: Lőrincz Ágnes
Mása: Varga Andrea
Trigorin: Korpos András
Dorn: Bíró József
Medvegyenko: Henn János
Jakov: Sallós Csaba
Díszlet: Fodor Viola

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Zene: Boros Csaba
Rendezőasszisztens: Keresztes Franciska
Súgó: Ferenczi-Tóth Katalin
Ügyelő: Vajda György

Rendező: Keresztes Attila

A program megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta
www.nka.hu
 
https://www.jegy.hu/program/kortarsunk-csehov-minifesztival-ap-csehov-siraly-93496
https://www.facebook.com/events/278574516040589/
 
--------------------------------

| július 14 | 20.00 | Műemlék Rakétabázis
PROMETHEUSZRÓL

a TMK Alkalmi Társulás táncszínházi előadása

„Könnyű annak, kit baj nem ért, a szenvedőt a biztos partról bölcs szavakkal inteni. Magam tudom legjobban, mit követtem el, amit tettem, megtettem, most is vállalom: az emberek pártját fogtam s elbuktam én. De mégse vártam büntetésemül, hogy itt égnek törő sziklák között sorvadjak el, magányos ormon, mit szomszéd se látogat."

/részlet/ Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz - Fordította: Trencsényi-Waldapfel Imre
Prométheusz. Isten. Hős. Lázadó, akinek személyes tragédiája egyúttal az emberiség legnagyobb dicsősége. Ellopta a tüzet az istenektől és megosztotta az emberekkel, egyenrangúvá téve őket a halhatatlanokkal. De mint minden mártírnak, Prométheusznak is nagy árat kell fizetnie nagylelkűségéért. Száműzve az Olümposzról egy sziklához láncolva kell szenvednie, míg egy sas, Ethon minden nap a májából lakmározik.

Előadó: Turós-Máté Kinga

Hangmérnök: Szegedi Mátyás
Producer: Buvári Tamás
Rendező-koreográfus: Katona Gábor - Harangozó-díjas
 
https://www.jegy.hu/program/prometheuszrol-93497
https://www.facebook.com/events/242007326401652/
----------------------------------------
http://www.zsambekinyariszinhaz.hu
https://www.facebook.com/zsambeki.szinhazibazis/

Jegyértékesítés és információ:
Tourinform Zsámbék | 2072 Zsámbék, Szent István tér 3.
23/342-318 | info@zsambekinfo.hu
Jegyárak: Felnőtt jegy: 2.500 Ft | Diák/nyugdíjas jegy: 1.000 Ft

Jegyek válthatók az előadások napján a helyszínen és a jegy.hu online felületén. Pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával. Csak készpénzes fizetési lehetőség.
Az előadás helyszíne: Műemlék Rakétabázis (Zsámbék külterület, Őrsi hegy)

A zsámbéki Műemlék Rakétabázis megközelíthető: Zsámbékot Szomor felé elhagyva, a Fejér megye tábla után jobbra.
A rendezvények elõtt fél órával SZÍNHÁZI JÁRAT indul a Zsámbéki Mûvelõdési Ház elõl  ( Etyeki utca 2. ) a Színházi Bázisra, majd az elõadások után a vissza Zsámbékra 

***
július 20-21 | Z
Zsámbéki Zsibongó – Családi báb/játékos napok
 
július 21 | B | 20.00
RADIOAKTÍV
monodráma Marie Curie életéről
Gyöngy Zsuzsa előadásában
rendező: Kovács Dániel Ambrus

Manna Produkció

Műemlék Rakétabázis

"…Gyöngy Zsuzsa Curie-jének zuhanása gyönyörű emelkedés. Örvénylő zuhanásában szárnyra kel, mint Ézsaiás saskeselyűi – nem lefelé tart zuhanása közepette, hanem “felfelé esik”, feljebb, egyre feljebb – és húz, visz magával arrafelé minket is. " /potszekfoglalo.hu/

A Marie Curie életét feldolgozó monodráma egy olyan izgalmas és egyedülálló tudós történetét meséli el, aki a hagyományos női szerepek mellett úttörőként mutatta meg, hogy keverni nem csak a fakanállal lehet. Férjével együtt fedezték fel az alfa- és bétasugárzást, valamint megtalálták a polóniumot és a rádiumot, amely megváltoztatta a fizika és kémia addigi álláspontját az anyagokkal kapcsolatban. Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története.  

„a Radioaktív kapcsán szerettem volna valamilyen módon összekötni a színházat és a természettudományokat, hogy közelebb kerülhessen ez a két terület egymáshoz, hiszen mindkettő nagyon elemző, ugyanakkor intuitív, absztrakt és összetett. Kíváncsi voltam arra, hogy egy olyan nőalak segítségével, mint amilyen Marie Curie is volt, közelebb hozható-e a színházhoz ez a téma.” (Gyöngy Zsuzsa)

Dramaturg: Bíró Bence
Jelmez: Tóth Hajni
Látvány: Kovács Dániel Ambrus
Fény: Böröcz Ádám
Hang: Somorjai Márton
Produkciós menedzser: Erdélyi Adrienn
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Rendező: Kovács Dániel Ambrus
 
-------------------------------------
 
Jegyértékesítés és információ:
Tourinform Zsámbék | 2072 Zsámbék, Szent István tér 3.
23/342-318 | info@zsambekinfo.hu
Jegyárak: Felnőtt jegy: 2.500 Ft | Diák/nyugdíjas jegy: 1.000 Ft

Jegyek válthatók az előadások napján a helyszínen és a jegy.hu online felületén. Pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával. Csak készpénzes fizetési lehetőség.
Az előadás helyszíne: Műemlék Rakétabázis (Zsámbék külterület, Őrsi hegy)

A zsámbéki Műemlék Rakétabázis megközelíthető: Zsámbékot Szomor felé elhagyva, a Fejér megye tábla után jobbra.
A rendezvények elõtt fél órával SZÍNHÁZI JÁRAT indul a Zsámbéki Mûvelõdési Ház elõl  ( Etyeki utca 2. ) a Színházi Bázisra, majd az elõadások után a vissza Zsámbékra
--------------------------------
 
LINKEK
ajánló: https://www.youtube.com/watch?v=Cfi-a4SohwU
https://www.jegy.hu/program/radioaktiv-93498
https://www.facebook.com/events/1990169294574939/

***

július 27-29 | B
KORTÁRSUNK CSEHOV MINIFESZTIVÁL 

Műemlék Rakétabázis

Ez a kis fesztivál arra keresi a választ, hogy mi a titka a csehovi örökérvényűségnek, hogy lehet, hogy darabjai kicsit sem koptak az idők során, és milyen indíttatásból veszik újra és újra elő a műveit. Miért van az, hogy teljesen otthon érezzük magunkat a darabjaiban, hogy a lélek legbensőbb zugainak ismerője, olyan hatással van ránk, mintha egyenesen rólunk, nekünk írta volna műveit?

Már-már honosított magyar szerzőnek számít, akinek 1908 -tól játsszák a műveit, és ma is az egyik legnépszerűbb szerzőnek bizonyul a hazai színpadokon. A meghívott előadások nagyon más stílusú, hangulatú produkciók, mintha nem is ugyanaz a szerző alkotásából születtek volna, izgalmas kortárs előadás mindahány.

A fesztiválhoz kapcsolódóan egy szakmai találkozót is szervezünk olyan hazai és határontúli színházi emberekkel, akik különösen sokat foglalkoztak Csehov műveivel.

A szakmai találkozó időpontja és helyszíne: július 14. 10:30 | Bajor Gizi Színészmúzeum
Moderátor: Veiszer Alinda

A beszélgetés után, tárlatvezetéssel, megtekinthető a Kortársunk Csehov kiállítás is.
Nagy öröm lenne, ha minél többen megtisztelnének a részvételükkel, hogy közösen beszéljünk arról - kortárs hazai vagy külföldi előadások kapcsán-, hogy mit jelent nekünk ma a csehovi életmű.
 
A KORTÁRSUNK CSEHOV MINIFESZTIVÁL PROGRAMJA

július 27 | 18.00
Irina Győri Rév Színház előadása

Csehov novellák állnak össze egy csokorrá Kiss Csaba De mi lett a nővel című férfimeséjében, ami a RÉV Színház előadásában gyűrűzik tovább. A mese Irináról szól, a Nőről aki elérhetetlen, a Nőről, aki megfoghatatlan, a Nőről, aki ott sincs és mintha soha nem is lett volna soha igazából. Három férfi, nyolc történet és egy nő.

Aljosa - Szántó Dániel
Gyabkin - Nagy Zsolt Zsozsa
Jura - Balla Richárd
Irina - Bálint Betty
Rendező: Korányi Bálint
Látvány: Bojkovszky Zsolt, Suhaj Miklós
Plakát: Suhaj Miklós
Fotó: Mezősi Kristóf
 

július 27 | 20.00
Kiss Csaba: De mi lett a nővel?

(Előadás után beszélgetés az alkotókkal, az idén huszonkét éves produkció kapcsán.)

A "De mi lett a nővel?" című férfimese nyolc rövid elbeszélés helyzeteire, motívumaira épül. A különös dramaturgiájú előadásban szerelmek és csalódások, kivégzések és foghúzások, öngyilkosságok és ellenvonatok kavarognak Irina Bikulina ártatlan, mégis felkavaróan buja, szenvedélyes alakja körül. A játék végén minden titokra fény derül - a legvégsőre is - és megelevenedik a férfivágy örök tárgya, az a bizonyos legendás Nő.
Az ősbemutató a Győri Nemzeti Színházban, 1997-ben volt.

Szereplők:

Gyabkin - Gyabronka József
Aljosa - Horváth Lajos Ottó
Jura - Honti György
Rendező: Kiss Csaba
 

július 28 | 20.00
Ványa bácsik, avagy Nyaralj ködben
Esztrádisztikus, szimfonikus, misztikus punk-operett két részben
az Anyaszínház és az RS9 Színház előadása

Csehov Ványa bácsi című drámája és egyéb dokumentumok felhasználásával írta: Ernyei Bea és Galambos Péter 

Dalszövegek: feLugossy László, Menszátor Héresz Attila, Melis László

Szerebrjakov - Téri Sándor
Ványa - Maday Gábor
Asztrov - Menszátor Héresz Attila
Szonya - Kovács Olga
Jelena - Balogh Marianna (NNÁ)
Dramaturg: Ernyei Bea
Zene: Laca és a PosztHús, Melis László, Menszátor Héresz Attila
A rendező munkatársa: Kővári Szimonetta
Rendező: Galambos Péter

" - Tudtad, hogy a tudatlanság és a közöny az emberiség két legnagyobb problémája? - Nem tudtam, de nem is érdekel."
 

július 29 | 17.00
Ábrándok (Csehovok, asszonyok, szerelmek)
a Gózon Gyula Kamaraszínház előadása

Fordította: Radnai Annamária, Szirotina Szvetlana, Makai Imre, Kosztolányi Dezső Anton Pavlovics Csehov, Kiss Csaba, Kiss-Ochtinszky Judit

Milyen távolságból lehet jól szeretni? Milyen közelről? Milyen messziről? Lehet-e igaz egy olyan kapcsolódás, amely csak virtuálisan létezik? Miből táplálkozik a soha be nem váltott remény akár egy életen át? Ha él a vágy és dolgozik...hát miért nem indulunk el végre Moszkvába?? Lehet Csehovot ismerni? Vajon hogyan szerethetett, vágyódhatott, menekülhetett az a férfi - aki a Sirályt, a Ványa bácsit, a Három nővért írta ?

A Gózon Gyula Kamaraszínházban lírai kísérletet teszünk személyes levelezéseit is felhasználva arra, hogy közelebb kerüljünk Csehov ábrándjaihoz, érzelmeihez egy olyan asszony szemén keresztül, aki egy életen át szerette őt. A dologban különösen érdekes hogy minden egyes mondat, vagy Csehovtól, vagy az ő életében szerepet kapó asszonyokról-asszonyoktól származik.

Szereposztás:
Anton Pavlovics Csehov - Béres Miklós
Lídija Avilova - Fehér Ildikó
Olga Knipper - Csomor Csilla
Lika Mizinova - Gera Marina
Díszlet: Ondraschek Péter
Jelmez: Harák Judit
Dramaturg: Kiss-Ochtinszky Judit
Munkatársak: Laczkó Mónika, Ladányi Tamás
Rendezőasszisztens: Bátori Zsófia
Színház nevelési szakember: Gyevi-Bíró Eszter
Rendező: Hajdú László
Producer: Szabó Ágnes
 

július 29 | 20.00
Csehov
Dollár Papa Gyermekei

Az előadás szövegkönyve Kosztolányi Dezső, Makai Imre, Morcsányi Géza és Tóth Árpád fordításainak felhasználásával készült

Vidéken eddig csak mi voltunk, de most megjelentek a prolik is. Most már minden tó, még a tyúkszarnyi is, körbe van épülve nyaralókkal. Már nem bír magával a sok patkány a fővárosban, építkezik, jön a telekre, ülteti a paradicsomát és zabálja. Azt tudom mondani, hogy a prolik száma, mondjuk csak egy-két év alatt is, rendkívüli méreteket fog elérni.

"Für Anikó mai Jászai Mariként, muzeális eleganciával, csillagos tízesre játssza a csehovi "nagy nőt" - színésznőt és színész nőt -, aki csodaruhájába burkolva és létvakságába sminkelve holnap-tudat nélküli, XXI. századian tékozló jelenség." (Tarján Tamás)
 
Színészek:

Für Anikó, Stork Natasa, Mészáros Piroska, Láng Annamária, Georgita Máté Dezső, Ördög Tamás, Terhes Sándor
Rendező: Ördög Tamás
Jelmez: Je Suis Belle - Dévényi Dalma és Kiss Tibor
Zene: Vranik Krisztián

Külön köszönet: Bányai Tamás, Lengyel Anna, Mucsi Balázs, Székely Rozi, Veress Anna Támogatók: Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest Főváros Önkormányzata, BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., Staféta, Füge Produkció, Tünet Együttes

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.
 

A Kortársunk Csehov Minifesztivál a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg
www.nka.hu
-------------------------------------------------------------------------------------------
Jegyértékesítés és információ:
Tourinform Zsámbék | 2072 Zsámbék, Szent István tér 3.
23/342-318 | info@zsambekinfo.hu

Jegyárak: Felnőtt jegy: 2.500 Ft | Diák/nyugdíjas jegy: 1.000 Ft

Jegyek válthatók az előadások napján a helyszínen és a jegy.hu online felületén. Pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával. Csak készpénzes fizetési lehetőség.

Az előadások helyszíne: Műemlék Rakétabázis (Zsámbék külterület, Őrsi hegy)

A zsámbéki Műemlék Rakétabázis megközelíthető: Zsámbékot Szomor felé elhagyva, a Fejér megye tábla után jobbra.

A rendezvények előtt fél órával SZÍNHÁZI JÁRAT indul a Zsámbéki Művelődési Ház elől ( Etyeki utca 2. ) a Színházi Bázisra, majd az előadások után a Színházi Bázisról indul vissza Zsámbékra a helyközi járathoz, amely Budapestre közlekedik. Utolsó helyközi járat indulása Zsámbékról: 22:30

***

augusztus 10-14 | M
Határon túli és hazai amatőr színjátszók XXVI. találkozója és kapcsolódó rendezőképzés
 
augusztus 10 | B | 20.30
RATVILLE
Kovács Gerzson Péter társulata-TranzDanz-Nemzeti Táncszínház produkció
koreográfus-látványtervező: Kovács Gerzson Péter

"A hozzám köthető mozdulatok egy részének forrása az Élet" / Kovács Gerzson Péter táncos-koreográfus /
 
14 éven aluliak számára nem ajánlott!

A magyar kortárs tánc egyik legjelentősebb független társulata, az idén 30 éves TranzDanz legújabb darabja a Nemzeti Táncszínházzal koprodukcióban megvalósított Ratville. „A Bankett, az Örökélet termékek és a Déjá Vu társadalomkritikus darabjainak sorába illeszkedik ez a produkció is, amelynek sötét tónusaira, fragmentált mikrotörténeteire, szereplőinek csetlés-botlására, őrületeire, animális létére, tétovaságára és végletes eltökéltségére, egyszóval a figurák és helyzeteik megformálására nagy hatással volt Karasznahorkai világa.

A Harangozó és kétszeres Lábán Díjas koreográfus 2014-ben a DiverZity-ért Az Év legjobb alkotója díjat nyerte el. A darab szereplői közül Gera Anita 2013-ban, Tókos Attila 2014-ben részesült Az évad legjobb táncosa/táncosnője elismerésben, utóbbiak mindketten 2014-es Junior Príma Díjazottak is. Tókos idén, 2018-ban Harangozó Gyula Díjat kapott.

Táncosok: Gera Anita, Tókos Attila, Ujvári Milán
Zene: Wondawulf
Smink: Daru Melinda

Kovács Gerzson Péter / TranzDanz és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója, amelynek megvalósulását támogatta az NKA és a Movein Studio

www.facebook.com/tranzdanz.bp
https://www.facebook.com/events/270025230398628/
https://www.jegy.hu/program/ratville-93506

 
augusztus 11| B | 20.30
DÉJÁ VU
Kovács Gerzson Péter – TranzDanz produkció
koreográfus-látványtervező: Kovács Gerzson Péter

„A Deja Vu nem kezdődik el, és voltaképpen véget sem ér: egyszer csak már van, aztán pedig nincs, miközben továbbra is van"
  
Az előadás egy hajdani gangos bérház udvarán játszódik, a K-medencében, K-Európában. Itt és a hátsó lépcsőn, a szobakonyhában, a kapualjban, az utcán és a Szomjasban élik mindennapjaikat, vágyaikat, álmaikat, nekibuzdulásaikat és kudarcaikat a darab szereplői… alávetettek és kiszolgáltatottak, akik a hamis, szinte leleplezhetetlen képnek egyszerre nézői és létrehozói. Nincs este, se reggel, nincsenek évszakok sem, az idő megállt (vagy körbe jár)…jó itt, tiszta havaj!

A Harangozó és kétszeres Lábán Díjas koreográfus 2014-ben a DiverZity-ért Az Év legjobb alkotója díjat nyerte el.

A darab szereplői közül Bora Gábor Harangozó Gyula Díjas 2010-ben, Gera Anita 2013-ban, Tókos Attila 2014-ben részesült Az évad legjobb táncosa/táncosnője elismerésben, utóbbiak mindketten 2014-es Junior Príma Díjazottak is.

Táncosok: Újvári Milán, Fehér Laura, Gera Anita, Tókos Attila
Zene: Wondawulf
 
https://www.facebook.com/events/381674282358818/
https://www.jegy.hu/program/deja-vu-93507


augusztus 22-23 | B | 20.00
Lackfi János: HINTÁK
Zsámbéki Színházi Bázis produkció

Négy hinta, fel-le, fel-le. Négy női sors, kettő mai, kettő pedig évszázadokkal korábbi.
Hogyan fonódnak össze a sorsok?
Hogyan gyötri és szereti, rángatja földre és röpteti égbe egymást anya és lánya?
Össze vagyunk kötözve egymással mi, emberek, életre-halálra?
És kinek jut élet, kinek halál?
Magunkat áldozzuk fel vagy a másikat?
Mindannyiunk életében előkerülő kérdések, és most élesben robbannak, a színpadon.
Két kortársunk, akik egyáltalán nem szentek. És két szent a múltból, akik egyáltalán nem szenteskednek.
Nagyon is szenvedő, szenvedélyes emberek. Hogy mit keresnek a színpadon? Talán ez is kiderül.
Játsszák: Peremartoni Krisztina és Soltész Bözse
technika: Vadász István
látvány, rendező: Galgóczy Judit

Támogatók: NKA, EMMI, Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület
 
https://www.facebook.com/events/682001592150838/


augusztus 24 | B | 20.00
Bereményi Géza: IRÉN LEVELE
Zsámbéki Színházi Bázis produkció
rendező: Lőrincz Zsuzsa

Betegség miatt elmarad!


 
augusztus 25 | B | 20.00
Georg Büchner: WOYCZEK
MU Színház-Zsámbéki Színházi Bázis produkció
rendező: Szabó Mátyás Péter

Hölgyeim és Uraim! Ha a kígyó fölfalja önmagát, marad e utána egy kígyónyi űr? És olyan hatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés! Tekintsenek hát be egy az őrület szélén álló ember agyába! Minden egész töredék és minden töredék egész! Tessék, csak tessék! Egy valódi állat-ember elméjének anatómiája! Kezdődik az előadás! De kérdezzék meg előtte az orvosukat, máskülönben igen ártalmas lehet!

Georg Büchner 23 évesen, élete utolsó hónapjaiban írta Woyzeck című drámáját, amit nem tudott már befejezni. Kézirataiban 31 filmszerű képet írt le, amit két korabeli gyilkosságról megjelent cikk ihletett. Töredékesen fennmaradt drámája lehetőséget ad a hézagok egyedi kitöltésére, s ezáltal arra, hogy újabb és újabb kérdéseket tegyünk föl magunknak: Felismernél egy gyilkost, ha elsétálna melletted az utcán? A gyilkosság pillanatában válik valaki gyilkossá, vagy mindig is az volt? Ha megtehetnéd, belenéznél az elméjébe?

Színészek: Szabó Zoltán, Kőszegi Mária, György Zoltán Dávid, Jankovics Péter, Kárpáti Pál

Alkotók:

Dramaturg: Kautzky-Dallos Máté
Zene, mozgás: Szitás Balázs
Jelmez: Molnár Anna
Fény: Jankó Mátyás
Rendezőasszisztens: Pájer Alma Virág
Rendező Szabó Mátyás Péter
 
https://www.facebook.com/events/1771966326219949/

Nyomtatás :: Bezárás