Szalagszentelő
Közélet
2004-12-01
„Elmúlt, mint száz más pillanat S tudjuk, hogy mégis múlhatatlan,”
Az idei szalagszentelő ünnepségünket az eddigi gyakorlattól eltérően január helyett november 27-én tartottuk a Prohászka Gimnáziumban.
Az idei szalagszentelő ünnepségünket az eddigi gyakorlattól eltérően január helyett november 27-én tartottuk a Prohászka Gimnáziumban.
Sportudvar báli forintokból
Közélet
2004-12-01
December 3-án jótékonysági bált rendezett a Széchenyi István Általános Iskola a Művelődési Házban. Molnár Gergely bűvész tartott bemutatót, majd a Négy Muskétás SE országos bajnokságon 3. helyezést elért budakeszi versenyzői mutatták be tudásukat az akrobatikus rock and roll terén. Végül a Mare Temporis Alapítvány táncegyüttese reneszánsz táncokat adott elő.
A KÉPVISELÕ-TESTÜLET 2004. NOVEMBER 16-I ÜLÉSÉRÕL
Közélet
2004-12-01
BECHTOLD GÁBOR NAPIREND ELÕTTI AZ ÖNKORMÁNYZATI LAP, A BUDAKESZI HÍRMONDÓ FÕSZERKESZTÕI ÁLLÁSHELYÉNEK BETÖLTÉSE KÖRÜL KIALAKULT PROBLÉMÁRÓL
A KÉPVISELÕ-TESTÜLET 2004. OKTÓBER 26-I ÜLÉSÉRÕL
Közélet
2004-12-01
A KT MÓDOSÍTOTT A SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATÁT, amelyben a Knáb János utcai iskolában működő tanulócsoportok számát 34-ben, míg a Petőfi utcai iskolában négy tanulócsoportot határozott meg. Az alapító okiratban eddig csak a 34 tanulócsoport szerepelt, amely a 2004/2005. tanévre készített tantárgyfelosztás alapján eddig nem tartalmazta a Petőfi utcai telephely 4 munkacsoportját. 245/2004.(X.26.)
NEM KÖTELEZ A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYE
Közélet
2004-12-01
Eredménytelen lett a népszavazás mindkét kérdésben, miután egyik kérdésre sem adott azonos választ a választók 25 százaléka. Így a népfelségi döntés nem lesz kötelező erejű az Országgyűlés számára. Az Országgyűlés legfeljebb mérlegelhet, hogy mennyire veszi figyelembe a népszavazáson megjelentek szándékát. Összesen 8 millió 25 ezren szavazhattak, közülük 3 millió 9 ezren mentek el voksolni.
Nemzeti és régiós kérdések
Közélet
2004-12-01
November 18-án a Budakeszi Polgári körök vendége volt Szíjjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője, Gulyás Dénes, a Pest megyei 10. választókerület FIDESZ-csoportjának elnöke és T. Mészáros András, a Pest megyei közgyűlés volt elnöke. Szíjjártó Péter mondanivalóját két téma köré csoportosította, a most tartandó népszavazás tematikájának megfelelően a kórházprivatizáció és a kettős állampolgárság kérdéséről szólt. Elmondta: el szeretnék kerülni, hogy a jövőben a kórházban először a betegek hitelkártyáját kérjék el.
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás!
Közélet
2004-12-01
December elsején éjfélig lehetett biztosítót váltaniuk azoknak, akik a jövő évtől kötelező gépjármű felelősségbiztosításukat új biztosítóhoz akarták vinni. Bár idén jóval nagyobbak voltak az árkülönbségek az egyes biztosítók tarifái között, mégis jóval kevesebben döntöttek a biztosítóváltás mellett, mint tavaly. Néhány jó tanács:
A CSACSI-RÉTEN JÁRT A MIKULÁS
Közélet
2004-12-01
Hatalmas és valóságos fehér szakállával, beszédes szemekkel és kedves mosollyal piros ruhájában és süveggel a fején, hosszú kampós botjával és degeszre tömött nagy piros zsákjával a Normafa és Budakeszi között egy erdei tisztáson várta Mikulás a gyerekeket.
Lectori salutem! - Üdvözlet az Olvasónak!
Közélet > Budakeszi
2004-11-01
Latinos műveltségű kontinensünk irodalmi hagyományaihoz híven most induló újságunk, a Budakeszi Iránytű főszerkesztőjeként köszöntöm Önöket, tiszteletemet fejezve ki a sajtó számára a legfontosabb szereplő, az Olvasó iránt.
Fennakadás a tüdőátültetésben
Közélet
2004-11-01
Október végén leállították a szervátültetésre alkalmas tüdők kioperálását Magyarországon, mert a 2004-es költségvetés csak tizenkét ilyen esetet finanszíroz, ám szeptemberig 19 tüdőt sikerült kioperálni, hogy azt más betegeknek beültethessék. Kovács Gábor, a Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet megbízott igazgatója rendelte el a műtéti beavatkozások leállítását egy egészségügyi minisztériumi állásfoglalásra hivatkozva.