Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Magyar svábfilm-premier Németországban

Kultúra,Panoráma > Budakeszi

2022-09-26

A filmet az 1922. október 5-én Budakeszin született, de 1946-ban Németországba kitelepített de Ponte József festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából mutatják be Schwaigernben, ahol 2006. május 16-án elhunyt. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett művész tehetségét csak kitelepítése után tudta kibontakoztatni. Üvegtervezőként számos templom, kórház, középület ablakait tervezte, de oltárképeket is festett, könyveket, újságokat illusztrált. 2003 óta Budakeszi díszpolgára.


Jászai Mari-díjat kapott

Kultúra > Budakeszi

2022-09-22

SzaboSiposBarnabas2_Jaszai2022_Budakeszin_MTICsekeCsilla.jpgSzabó Sipos Barnabás (1962) 1987-ben végzett a Színház- és Film-művészeti Főiskolán, ahol színészdiplomát kapott, ezután az Arany János színház tagja lett, majd hosszú évekig szabadúszó színművész volt. 2006–2012 között a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja. Sokat hallhattuk a hangját filmekben és sorozatokban, így George Clooney szinkronhangjaként is.


Szakrális művészet az Ars Sacra Fesztiválon

Kultúra > Budakeszi

2022-09-22

budakeszi-ars-sacra-kiallitas-006.jpgBalogh Éva, Beliczay Zsófia, Bukrán Edit és Kisteleki Margit alkotásaiból nyílt kiállítással és kulturális progra­mokkal várja az érdeklődőket a Budakeszi Evangélikus Egyházközség a XVI. Ars Sacra Fesztivál keretében. Egy héten keresztül a művészet oldaláról ismerhetjük meg az örök üzenetet a templom- és kiállítótér­ben.


Budaörsi kitüntetett a Junior Prima-díjon

Kultúra > Budaörs

2022-09-21

Öt fiatal művésznek ítélte oda a szakmai zsűri idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában. Szabó Levente, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank elnök-vezérigazgatója a szeptember 20-i budapesti díjátadón elmondta: 2017 óta mecénásai a díjnak, fontos számukra, hogy évről évre átadhatják. "Nagyon hiszünk a fiatalokban. A fiatalok a jövő" - hangsúlyozta.


Európa legjelentősebb örömútja

Kultúra > Budakeszi

2022-09-19

Parkanyi_oromut.jpgFelavatták a Via Lucist (örömút) Péliföld-szentkereszten. A szoborcsoportot, Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrász alkotását P. Andrásfalvy János SDB magyarországi szalézi tartományfőnök áldotta meg. Az ünnepségen Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke azt emelte ki, hogy a mai korban el kell döntenünk, hogy csupán csodáljuk Krisztust vagy készek vagyunk őt mindenben követni.


Kitüntették Kollár Évát

Kultúra > Páty

2022-08-31

Paty_kollar.jpgÁllamalapításunk alkalmából a Magyar Érdemrend Középkereszt (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át a Pátyon lakó Dr. Kollár Éva Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanszékvezető egyetemi tanára.


Így került az aranykocsi az Alkotmány utcába

Kultúra > Budakeszi

2022-08-23

aranykocsi_szallitas_20220820.jpgLátványos film mutatja be, hogyan került az aranykocsi a Vasúttörténeti Parkból az Alkotmány utcába. A Dunakeszi Járműjavítóig síneken jutott el. Az igaz kaland ez után kezdődött: például a fővárosi kereszteződéseknél a BKK speciális járműve emelte a gigantikus szerelvény előtt az elektromos vezetékeket, hogy az angyalszárnyak ne akadjanak bele.


Két magyar Európa 10 legjobb kézművese között

Kultúra > Pest megye

2022-08-22

kezmuves_termekek.jpgAz EU Kreatív Európa Programjában a fiatal művészeknek szervezett MArteLive versenybe a legjobb 10 közé jutott kézművesként Bajka Márta szövő, viseletkészítő és Török Tamás bőrműves. Jelenleg a közösség szavazás időszaka van. Ennek eredménye alapján rangsorolják a bejutottakat. Támogassuk őket és magyarságunkat szavazatunkkal!


Aranykocsi-kiállítás

Kultúra > Budakeszi

2022-08-18

04-20200820_092003.jpgA Szent Korona, a jogar, a kard és a Szent Jobb másolatával idén is látható ikonikus nemzeti kincsünk, az Aranyvonat díszkocsija augusztus 19-21. között az Alkotmány utcában. A Budakeszi Kultúra Alapítvány 2010-ben kezdte szervezni a díszvagon újjáépítését, hogy a magyar kormány finanszírozásával a Magyar Nemzeti Múzeum szakmai felügyelete mellett 2020-ra megépíthesse az eredetit is legyártó Dunakeszi Járműjavító.


Száz éve született

Kultúra > Budakeszi

2022-08-08

Portre_1_2003.jpgA budakeszi születésü de Ponte József festömüvész születésének 100. évfordulóján kiállítás-sorozatot szervez a DZM (a dunai svábok ulmi központi múzeuma), a stuttgarti Liszt Intézet, Schwaigern városa, ahol hosszú idön keresztül a művész lakóhelye és a műterme volt, s amelynek temetőjében örök álmát alussza, Neckarsulmban is programmal készül a kitelepített budakesziek társasága.



Vissza a főoldalra

iranytu-cimlap-2021-3.jpg