Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


ELITKÉPZÉS, VAGY MISSZIÓ?

Kultúra

2006-08-01

Veszélyben a protestáns iskolák

A protestáns oktatási rendszer szerkezetéről és jövőképéről tartottak kerekasztal-beszélgetést a Budakeszi Protestáns Kör szervezésében június 16-án a budakeszi Kálvin-teremben. A beszélgetés résztvevői Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház Zsinata Oktatási osztályvezetője, zsinati tanácsos és Ódor László, a fasori Evangélikus Gimnázium igazgatója voltak.

PROHÁSZKA-KIÁLLÍTÁS SZÉKESFEHÉRVÁRON

Kultúra

2006-08-01

Vannak nemzeti hőseink, akikre emlékszünk, vannak, akiket méltánytalanul elfelejtettünk. A legtöbben ma már talán nem is tudják, ki volt Prohászka Ottokár, még nevét sem ismerik, és ugyanakkor vannak, akik kellő ismeretek hiányában vádolják. De vannak még, akik nem hagyják, hogy ilyen lángelmék, mint amilyen ő volt, eltűnjenek a történelem süllyesztőjében. Ezt bizonyítja az a kiállítás is, mely a székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban nyílt a Prohászka-emlékév alkalmából „Magyarország apostolának és tanítómesterének”.

Back to Babylon

Kultúra

2006-08-01

Két napos, gazdag bemutatóval zárta az előző tanévet a Mezei Mária Művészeti Iskola június második hétvégéjén. „Mindenhez van jogom, ha játszom,/ Fentről gyereknek, lentről embernek látszom.” E Ratkó József- idézet égisze alatt kézműves, indiai tánc és néptáncbemutatóval, működésük tíz évéről készült fotókiállítással és sikeres színdarabjaikkal adtak keresztmetszetet tevékenységükről az érdeklődőknek.

A SZÍVBEZÁRT TÁJ

Kultúra

2006-08-01

Kósa János 1959-ben született a székelyföldi Csíkrákoson. Képzőművészettel a Csíkszeredai Zene-és Képzőművészeti Általános iskola rajz-festészet-szobrászat szakán kezdett ismerkedni, ezután autodidaktaként fejlesztette tovább képességeit. Első tárlata 1984-ben volt Csíkszeredán. 1988 óta él Magyarországon, Egyéni kiállításai alkalmával Budaörsön, Zsámbékon és Budakeszin ismerkedhetett meg vele a nagyközönség. A maga ácsolta családi ház nappalijában, világos tónusú fagerendák alatt beszélgettünk, ahonnan kanyargós falépcső vezetett az emeletre. A fehér falakkal, egyszerű formákkal olyan érzésem támadt, hogy akár egy erdélyi református templom padjában is ülhetnénk. A tájfestő művész, eddig megtett útjáról, küzdelmeiről és örömeiről faggattam képei társaságában.

Tipográfia a XXI. században

Kultúra

2006-06-01

Veress Tamás iparművész 1967-ben született Budapesten. Huszonöt évesen szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti Főiskola alkalmazott grafika-tipográfia szakán. Jelenleg az Art Force Design és Kommunikációs Kft. ügyvezetője és vezető tervezője. Tervez emblémákat, csomagolásokat, munkáival nap mint nap gyógyszertárakban, közértekben és hasonló helyeken találkozhat a járókelő. Az ő keze munkáját dicséri az első Pannon GSM  logó, de ő tervezte át a Béres Rt. régi emblémáját, vagy a Maggi kék csibéjét csakúgy, mint az Actival termékeket és a Biopon termékcsaládot. Munka mellett, szabadidejében számítógéppel alkot betűkompozíciókból képeket.

Református kórustalálkozó Budakeszin

Kultúra

2006-06-01

„Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket” (Zsolt. 47,8)
2006. május 13-án Budakeszin, a Határon túli Magyarok Református Emléktemplomában és a Kálvin-teremben a Budakeszi Református Énekkar tartott kórustalálkozót, melyen részt vett az erdélyi, Kolozs megyei Méra község református gyülekezetének vegyeskara (karnagy: Mezei Tünde nagytiszteletű aszszony), a szegedi Honvéd téri gyülekezet vegyeskara (karnagy: Nagy Kornélia), valamint a vendéglátó Budakeszi Református Vegyeskar (karnagy: Zákányi Zsolt). A kórusok különböző – elsősorban protestáns hagyományokon alapuló – korszakok egyházzenei műveiből adtak elő, majd a három énekkar közösen Händel Messiás című oratóriumából a Győzelmi kórust énekelte. Orgonán közreműködött Pető László orgonaművész.

Hét európai iskola találkozója Belgiumban

Kultúra

2006-06-01

Iskolánk, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium 2004. óta résztvevője egy Comenius-projektnek, melynek címe: „Repülés, egy európai történet”. Tavaly hat tanuló vehetett részt a lengyelországi találkozón, idén pedig tizenhárom diák és három tanár látogathatott Belgium Mechelen nevű városába.

Nándorfehérvári diadal 1456. július 22.

Kultúra

2006-06-01

1453-ban a török sereg elfoglalta Konstantinápolyt, az akkori világ legnagyobb városát. Útját ezután Nándorfehérvárnak vette, hogy induljon Magyarország és Európa elfoglalására. Európán a rémület lett úrrá. III. Calixtus pápa felismerve a keresztény Európát fenyegető veszélyt 1456. június 29-én bullát bocsátott ki, amelyben többek között elrendelte, hogy a szokásos reggeli és esti harangszón kívül délben is kongassák meg a harangokat az egyház feje minden napra imát rendelt el Nándorfehérvár és a keresztesek megmeneküléséért. Bár a hadjárat csak május elején indult el Isztambulból, a magyar rendek már augusztus 1-jére kitűzték a hadfelállítása határidejét. Várták, hogy a külföldi segélyhadak is megérkeznek.

Újabb arany minősítést kapott a Kompánia

Kultúra

2006-06-01

Június 3.–án Nyárköszöntő Minősítő Színházi Fesztivált rendezett a tavaly elhunyt Zala Szilárd, a rendszerváltás előtti magyar underground kultúra emblematikus alakja emlékére a Magyar Színjátékos Szövetség a Mezei Mária Művészeti Iskola drámatermében, a Széchenyi István Általános Iskolában. Hat csoport színvonalas előadásait a Nagy András László, Csetneki Gábor és Pap Gábor alkotta zsűri értékelte.


Vissza a főoldalra