Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Határtalanul pályázattal a Felvidéken

Panoráma > Perbál

2014-06-24

A Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola hetedik osztálya a „Határtalanul” pályázat révén Felvidékre látogatott június első hétvégéjén. A rövid, de tartalmas két nap programjában Komárom, Ógyalla, Léva, Nagysalló, Búcs, Karva, Deáki, Galánta, Dévény, Pozsony, Bős is szerepelt.

Budakeszi hagyományőrzők

Panoráma > Budakeszi

2014-06-01

Május 4-én az Erdélyi Gyülekezet legrangosabb világi rendezvényén a Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozóján a X. kerületi Reménység Szigetén az első világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezve Hende Csaba honvédelmi miniszter mellett a Budakeszi Kultúra Közhasznú Alapítvány képviselői voltak a díszvendégek.

Könnyekig meghatotta a román pedagógusokat

Panoráma > Budakeszi

2014-05-30

Eredetiségért járó különdíjat kapott román nyelvű esszéjére az országos tantárgyversenyen Kovács Tamás, a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola hatodikos vak diákja. A fiú évekig élt Budakeszin édesanyjával, hogy egy budapesti speciális intézményben készítsék fel a gyermeket az iskolára.

Elhunyt Bernhard Hansel

Panoráma > Budakeszi

2014-05-07

Hosszantartó betegség után 2014. május 1-jén elhunyt Bernhard Hansel, a németországi westenholz-i Heimatverein, a Budakeszi Szépítő Egyesület testvéregyesületének tiszteletbeli elnöke. A testvértelepülést, Budakeszit Hidas Mátyás, a Budakeszi Szépítő Egyesület elnöke képviseli a ma délutáni búcsúztatáson, Westenholzban.

Mozdonyon a 200 éves Gábor Áron

Panoráma > Budakeszi

2014-04-12


Több mint száz pályamunka közül Zachar István veszprémi grafikus nyerte a Gábor Áron mozdony ötletpályázatot. Az alkotás a MÁV egyik TRAXX mozdonyát díszíti, s ez a matricázott jármű húzza június 6-án a pünkösdi Történelmi Székely Gyorsot is Csíksomlyóra és Gyimesbükkre is.

Elhunyt Patkó Nusi

Panoráma > Budakeszi

2014-03-24

A kitelepítettek üzennek az itthon maradtaknak: hetvenkilenc éves korában a németországi Kirchbergben elhunyt Patkó Nusi. Temetése március 25-én lesz németországi lakóhelyén. 1933-ban Budakeszin született Patkó Ferenc és Matle Annus egyetlen leányaként. Édes-anyja Németországban, édesapja a budakeszi temetőben nyugszik.

Ötletpályázat a Székely gyors mozdonyának díszítésére

Panoráma > Budakeszi

2014-02-26






A pünkösdi csíksomlyói búcsúba, s a gyimesbükki vasúti őrházhoz a különvonatot a MÁV-Start egyik TRAXX villamos mozdonya húzza. Az acélparipát Széchenyi, Liszt, az Aranycsapat és Mátyás király után Gábor Áron díszíti majd.

A Fölszállott a páva jegyében indul a Gyimesekbe a Székely gyors

Panoráma > Budakeszi

2014-01-30

Koncert és játszóház is várja az utasokat a Történelmi Székely Gyorson, amely június 6-án indul Budapestről a csíksomlyói búcsúba.  Az idei út védnöke Sebő Ferenc, utazásszervezője a Baobab Travel. A mozdonyt a 200 éve született székely ágyúöntő mester, Gábor Áron képe díszíti majd. A fővédnök Sebő Ferenc.

Két honvédelmi miniszter a szoboravatáson

Panoráma > Budakeszi

2013-12-09

November 15-én avatták Szlovénia és Magyarország honvédelmi miniszterei a szlovéniai Budanjéban a napóleoni háborúk idején hősi halált halt huszár, Rostás Pál a szobrát, melyet a Budakeszi Kultúra Alapítvány közreműködésével újítottak fel.

Önzetlen támogatás - munkában a Budakeszi Kultúra Alapítvány

Panoráma > Budakeszi

2013-10-19

Október 19-én, szombaton 8.05-kor a Duna TV Határtalanul magyar című műsorában Önzetlen támogatás – munkában a Budakeszi Kultúra Alapítvány címmel az alapítványról augusztusban a Gyimesekben forgatott huszonöt perces portréfilmet vetítették.


Vissza a főoldalra