Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Mezei Mária Budakeszi díszpolgára

Kultúra > Budakeszi

2007-08-19

A XIV. Budakeszi Családi Napok rendezvény-sorozata péntek este önkormányzati ünnepséggel kezdődött a Szent István - szobornál a Fő téri patkban, ahol a díszpolgári emlékérem mellett a Virágos Budakesziért-elismeréseket is átnyújtották.

Budakeszi káplán szolgál Pilisvörösváron

Közélet > Budakeszi

2007-08-11

2007. június 24-én Szent Iván napján volt Ambrózy Tamás, idén végzett, Székesfehérváron felszentelt atya első miséje a Budakeszi katolikus templomban. A felejthetetlenül szép és családias hangulatú ünnepi misén énekelt a katolikus Don Bosco Ifjúsági Énekkar és a Budakeszi Református Vegyeskar, a papi áldásra pedig az igazi ökumené jegyében kígyózott a reformátusokat és a krisnahivőket is magában foglaló sor. A mise után tartott vendégfogadáson beszélgettem a 26 éves Tamás atyával, aki augusztus 1-től Pilisvörösváron szolgál káplánként.

Budakeszi a Lánchíd Rádió műsorán

Kultúra > Budakeszi

2007-07-31

Magyarok - riportműsor a Kárpát-medencéből, mely kezdetben a főváros vonzáskörzetében élő kistelepüléseket veszi sorra. Később az ország távolabbi pontjaira és a határon túlra is ellátogat. Július utolsó hétvégéjén Budakesziről szólt az ötven perces adás. (Hanggal!)

A Keszi-települések 20 éves hagyománya

Múltunk tanúi > Budakeszi

2007-07-30

Július 27-én ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a húsz éves jubileumát ünneplő Keszi-találkozó rendezvénysorozata Budakeszin. A Keszi és a többi honfoglaló törzsi nevet őrző települések polgármesteri küldöttségét Tagai István polgármester és Várnagy Enikő, a Keszi Alapítvány kuratóriumának elnöke, a rendezvény fő szervezője üdvözölte a Himnusz-szobornál. Az alapítvány létrejötte óta a történelmi gyökerű Keszi-települések egymás közötti kapcsolatainak kiépítését, a hagyományok ápolását segíti.

Csak július 31-ig használhatók a régi közgyógy igazolványok

Életmód > Budakeszi

2007-07-29

A közgyógyellátási igazolványokról szóló törvény értelmében a 2007. június 30-ig lejárt, régi tipusú közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezők továbbra is a korábban megszokott feltételekkel vehetik igénybe e jogcímen az ellátásokat, amennyiben a települési önkormányzat jegyzőjénél már kérelmezték a jogosultság újbóli megállapítását.

Ördöngős idők

Kultúra > Budakeszi

2007-07-28

Június 8-án a budakeszi Erkel Zenei- és Kompánia Színházi Napok keretében a helyi Mezei Mária Művészeti Iskola mellett működő, már országos és nemzetközi elismerést is szerzett Kompánia Színházi Társulat ősbemutatóval lepte meg a budakeszi közönséget az Erkel Ferenc Művelődési Központ szabadtéri színpadán. A kortárs észt író művéből készült előadás a rendezvénysorozat egyik legkiemelkedőbb eseménye volt. (Képsorozat az előadásról).

A Keszi-találkozók huszadik évfordulója Budakeszin

Kultúra > Budakeszi

2007-07-26

Péntek délelőttől várják a vendégeket Budakeszin a Keszi-találkozók huszadik évfordulójára. Ezúttal nem csak a Keszi-gyökerű, hanem a hét honfoglaló törzs nevét őrző, közel négyszáz kárpát-medencei település képviselőjét meghívták. A rendezvény szervezője Budakeszi önkormányzatának támogatásával a Keszi Alapítvány, amely létrejötte óta A történelmi gyökerű KESZI települések egymás közötti kapcsolatainak kiépítését, a hagyományok ápolását célozza tevékenységével. A kuratórium elnökét, Várnagy Enikőt kérdeztük a hétvégi programokról.

Elmarad a lemezlovas-rekord a budakeszi vitorlázó reptéren

Kultúra > Budakeszi

2007-07-25

Elmarad a budakeszi vitorlázó reptéren a tervek szerint ma kezdődő és vasárnap estig tartó első nemzetközi elektronikus zenei fesztivál, mellyel mint a legtöbb, éppen ötszáz lemezlovast (dj-t !) felvonultató rendezvény, Guiness-rekordot is döntöttek volna tizenötezer vendég előtt az előzetes beharangozás szerint.

Megrendelhető az Unsere Post

Közélet > Budakeszi

2007-07-24


A Németországban élő, Magyarországról 1946-ban kitelepített németek német nyelvű újságja megrendelhető, de elérhető az interneten is.

Bölényeket fogadtak örökbe

Közélet > Budakeszi

2007-07-24

Örökbe fogadtak két bölényt az egyik nagy italforgalmazó cég képviselői a Budakeszi Vadasparkban, ahol szeptember 22-én megszületett az első kisbölény. Az apropót azonban nem a kisbölény születése, hanem az adta, hogy az egyik leghíresebb lengyel vodka - amely ismét megjelent a magyar piacon - bölényfűvel ízesített.


Vissza a főoldalra