Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Helyükre kerültek a tartópillérek

Építészet > Budakeszi

2020-05-11

Május 8-án újabb fontos esemény zajlott a budakeszi evangélikus templom építkezésén: helyükre kerültek azok a tartópillérek, melyeken a keresztény mártírok neve szerepel, s melyek a tetőszerkezetet is alátámasztják majd. Az ovális épületen túlnyúló tető Benczúr László tervező szerint Isten fölénk tartott áldó, oltalmazó kezét jelképezi.

Ajánlást várnak a Budakeszi építészeti értékeiért díjra

Építészet > Budakeszi

2020-05-05

A 2004-ben alapított önkormányzati díjat a település értékes, építészeti hagyományait megőrző, értéknövelő felújítások, a településképhez jól alkalmazkodó, korszerű, színvonalas, új épületek elismerését, megismertetését és példaként állítását célozza. Ezzel az alkotó tervezők, kivitelezők, és nem utolsó sorban az építtetők személyét és művét is elismerésben részesíti.

A Korányi példásan helytállt

Közélet > Budakeszi

2020-04-20

Példásan helytállt az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet a Pesti úti idősotthon koronavírus-fertőzött lakóinak ellátásában - mondta Madurka Ildikó, a kórház aneszteziológus főorvosa péntek este az M1 aktuális csatorna műsorában. A főorvos emlékeztetett, április 9-én mintegy 120 fertőzött idős beteget - akik részben a láz, részben egyéb okból kiszáradtak - szállítottak a Pesti útról a Korányiba.

Felmentették az OORI főigazgatóját

Közélet > Budakeszi

2020-04-14

Az emberi erőforrások minisztere megszüntette dr. Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatói megbízását – közölte az EMMI. A tárca tájékoztatása szerint a felmentés oka, hogy a járványügyi veszélyhelyzetben dr. Cserháti Péter nem teljesítette az Operatív Törzs által jóváhagyott, a Nemzeti Népegészségügyi Központ koronavírus-járvánnyal kapcsolatos utasításait.

Jelölteket várnak az Oktatásügyért díjra

Kultúra > Budakeszi

2020-04-01

A 2013-ban alapított díjra olyan, a város szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett pedagógiai szakembereket lehet jelölni, akik példaként állíthatók az utókor elé, s életpályájukkal elkötelezettségüket bizonyították a pedagógusi élethivatás mellett Budakeszin.

Ne a Normafához kiránduljunk!

Életmód > Budakeszi

2020-03-30

A Normafa és környéke helyett a budai hegyek kevésbé forgalmas részeinek használatát kéri a Normafa Park igazgatója a kirándulóktól és sportolóktól - közölte a XII. kerületi önkormányzat szombaton az MTI-vel, mivel "az egészségügyi vészhelyzet" ellenére tömegesen keresik fel a Normafát. A kijárási korlátozás betartását a Hegyvidéki Rendészet ellenőrzi, de szükség esetén bírságolja is.

Taps a tanároknak is

Közélet > Budakeszi

2020-03-26

A Széchenyi Társaság lapunk szerkesztőségébe eljuttatott nyilatkozat arra hívja fel a figyelmet, hogy az igazgatók, a tanárok és a tanítók hivatástudata, önfeláldozó szakmaszeretete tartja fenn az egyre gördülékenyebbé váló távoktatást. Az egészségügyi dolgozóknak kijáró taps megilleti gyermekeink, fiataljaink nevelőit és tanárait is. Csatlakozzanak a „Taps a tanároknak is” köszönet-nyilvánításhoz!

Esély az engedelmességre

Közélet > Budakeszi

2020-03-25

A mostani járványhelyzetben Filó Kristóf budakeszi plébános biztató szavait olvashatjuk a többgyermekes fiatal édesanya, Szendéné Kiss Nóra alapította MiDió honlapján, amely létrejöttét egykor diósdi-érdligeti plébánosként Kristóf atya is támogatta. Ferenc pápa felhívását is közöljük a mai világméretű imára.

Mégsem hiúsult meg a jótékonysági koncert

Kultúra > Budakeszi

2020-03-20

A budakeszi Protestáns Kör március 19-re a Sodrás quartett közreműködésével jótékonysági koncertet szervezett a református templom felújítási költségeire. Az előadás azonban a koronavírus-járvány miatt elmaradt. A zenészek, akik több hónapig készültek erre az estre, március 17-én a Kálvin-teremben felvették a koncertjüket, ami online közre adtak.

Testületi ügyintézőt keresnek

Gazdasági rovat > Budakeszi

2020-03-17

Testületi ügyintézőt keres középfokú végzettséggel a Budakeszi Polgármesteri Hivatal (Budakeszi, Fő u. 179.) határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban, teljes munkaidőben. A pályázatokat 2020. április 6-ig várják. Az elbírálás 2020. április 7-én várható.


Vissza a főoldalra