Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Hegyikerékpáros országos bajnokság Nagykovácsiban

Sporthírek > Nagykovácsi

2017-06-14

Parti András háromszoros olimpiai résztvevő nyert a leghosszabb, 70 km-es versenyszámban Nagykovácsiban, június 11-én. A Crosskovácsi Maraton szervezőinek tájékoztatása szerint a pekingi, a londoni és a Rio de Janeiró-i olimpián is részt vett 34 éves kerékpáros öt perccel előzte meg a második helyezett Dina Mártont.

Lopás miatt körözik

Közélet > Nagykovácsi

2017-05-30

A budakeszi rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérnek segítséget.  A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2017. március 21-én 6.45 és 7 óra között egy nagykovácsi dohányboltból  magával vitte a sértett pulton felejtett tárcáját iratokkal és bankkártyával együtt.  A férfiról az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített.

Veszélyesek lehetnek az erdei kerékpárutak télen

Életmód > Nagykovácsi

2016-12-03

2016. április óta közel 600 km túraút használható a Pilisben, a Budai- és a Visegrádi-hegységben. Az erdei kerékpározás semmivel össze nem hasonlítható élményt nyújthat, ám az elmúlt napok hideg időjárása, a páralecsapódás az útra rakódott sár- és avarréteg miatt a Pilis Bike útvonalai igen csúszósak lehetnek.

Nagykovácsi Budaörsöt is előzi

Gazdasági rovat > Nagykovácsi

2016-11-18

A legmagasabb átlagos vásárlóerővel idén is Liechtenstein, Svájc és Luxemburg büszkélkedhet Európában, a kontinens legkevésbé tehetős lakosai pedig Fehéroroszországban, Moldovában és Ukrajnában élnek. Magyarország egy helyet javított: a vizsgált 42 ország között a 30. helyezett - derül ki a Gfk tegnapi vásárlóerő elemzéséből.

Megtorlás

Könyvajánló > Nagykovácsi

2016-11-04

November 4-én dr. Zétényi Zsolt ügyvéd az 1956-os szabadságharc bukása utáni megtorlásról tart előadást 18 órakor Nagykovácsiban az Öregiskola Közösségi Házban. A rendezvényen három érdekes könyve is megvásárolható lesz, melyeket a szerző dedikálni is fog.

Keresztény holokauszt világszerte

Könyvajánló > Nagykovácsi

2016-10-04

A keresztény a legnagyobb üldözött vallási közösség a világon. A történelem folyamán soha nem öltek meg annyi Krisztus-hívőt, mint napjainkban. Az üldözés keresztények százmillióit érinti – derült ki Győrfi Károly, a Keresztényüldözés a 21. század elején című könyv szerzőjének előadásából szeptember 12-én Nagykovácsiban.

Felújítják a Teleki-Tisza-kastélyt

Közélet > Nagykovácsi

2016-07-13

Visszanyeri régi pompáját a százötven éves Teleki-Tisza-kastély. A 2017 második negyedévében befejezni tervezett beruházást a Magyar Cserkész-szövetség jegyzi, amely a Nagykovácsi Kastélypark Komplexum hasznosítására állítása szerint alapos kutatást végzett. Az épületek végleges funkcióit ily módon sikerült szerves egységgé alakítani.

Tisza István életútja kötelező viszonyítási pont

Közélet > Nagykovácsi

2016-05-05

Tisza István rendkívüli életútja mindig kötelező viszonyítási pont marad a Magyarországon közéleti szerepet vállalók számára - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke április 30-án Nagykovácsiban, az egykori miniszterelnök születésének 155. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

Közterület-felügyelőt és kertészt keresnek

Gazdasági rovat > Nagykovácsi

2016-05-02

A Buda környéki Közterület-felügyelet közterület-felügyelőt keres. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. május 20.
Az Amerikai Nemzetközi Iskola Nagykovácsiban kertészt keres. Az ideális jelölt kerti kisgépek javításában is jártas. Az állás 2016. július 1-jétől tölthető be.

Helyi kisbusz-járatot indítottak

Gazdasági rovat > Nagykovácsi

2016-03-31

Nagykovácsi önkormányzatának támogatásával 2016. április 4-től személyszállító kisbusz-járat indul a Zsíroshegy északi területe és Nagykovácsi központja között minden hétköznap, a Kálvária dombtól (víztározó) húszpercenként 6:30 és 10 óra között, délután szintén 20 percenként az Általános Iskolától indulva 14-19 óra között.


Vissza a főoldalra