Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Az autópályához kapcsolják Pátyot

Gazdasági rovat > Páty

2019-02-20

Két és fél kilométernyi új pálya kialakításával kapcsolják az M1-es autópályához Pátyot. A közbeszerzési adatok szerint az új útszakasz tervezési munkálataiban a Via Futura Kft. vállal meghatározó szerepet egy körülbelül 43,7 millió forintos keretből.

Adventi koncert Pátyon

Kultúra > Páty

2018-11-27

December 22-én, szombaton, 19 órakor ingyenes adventi koncertet ad Pátyon a Budapesti Monteverdi Kórus Kollár Éva Liszt Ferenc-díjas karnagy vezetésével. A kórust, mely Magyarországon és Európában az egyik legismertebb félhivatásos együttes, a Pátyon élő Kollár Éva alapította 1972-ben.

Országúti keresztet állítottak

Közélet > Páty

2018-10-08

Páty Zsámbék felőli végén, a Határ út sarkán keresztet állított az önkormányzat. Csák Attila szobrász alkotását a Római Katolikus Egyházközség nevében Harkai Gábor atya szentelte fel. Ez a harmadik, amelyet a falu bevezető útjai mentén állított az önkormányzat dr. Bognár András képviselő javaslatára.

Bankautomata a hivatalban

Közélet > Páty

2018-09-13

A pátyi polgármesteri hivatalban (Kossuth u. 83.) augusztus 27-től készpénz ki- és befizetési szolgáltatást nyújtó OTP-bankautomata üzemel. Az épületen belül elhelyezett ATM csak nyitvatartási időben érhető el:

Tűzoltóautó ajándékba

Közélet > Páty

2018-09-06

Egy víztartályos Mercedes teherautót adott át Pátynak augusztus 25-én Maximilian Böltl, Kirchheim polgármestere. Az új járművet Székely László polgármester és Asztalos Attila, a Pátyi Tűzoltó Egyesület elnöke vett át.

Kitatarozták a ravatalozót

Közélet > Páty

2018-08-27

A nyáron felújították a falu ravatalozóját. Az új ajtó, padok, mosdó és WC mellett megújult az elektromos hálózat és az épületgépészeti rendszer is. A festésen, vakoláson és a teljes belső felújításon kívül még térkőburkolatokat is építettek. Az épületet riasztóval és kamerával látták el.

Zsobokon Pátyi Vendégház nyílt

Panoráma > Páty

2018-08-08

Július 7-én adták át a kalotaszegi Zsobokon a „pátyi házat”. Az átadás jelentőségét emelte, hogy az épület az első anyaországi önkormányzat által birtokolt erdélyi ingatlan. A közös étkezővel és két fürdőszobával felszerelt vendégház három szobában tíz fő elszállásolására alkalmas.

Kitüntető címeket adtak át

Közélet > Páty

2018-07-11

  
Június 21-én Székely László polgármester Páty Község Szolgálatáért díjat adott át Ondrik Jánosné védőnőnek, s Pátyért Emlékérem kitüntető címben részesítette Bereczki Gábornét a település hírnevének és ismertségének növeléséért. Az elismeréseket Székely László polgármester adta át.

Átadták az Euronics raktárbázisát

Gazdasági rovat > Páty

2018-06-18

Rövid időn belül a második épületet adták át a pátyi ipari parkban, amely az Euronics műszakicikk-kereskedelmi lánc egyedi igényei szerint épült meg. A csaknem 12 ezer négyzetméteres csarnokot mintegy 2,5 milliárd forintból fejlesztette a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.

Bíróság elé állíthatják a pátyi és a budakeszi fiúkat

Közélet > Páty

2018-05-23

Bíróság elé állhatnak azok a fiúk, akik tavaly karácsonykor besétáltak a metróalagútba és ezzel megzavarták a 2-es metró vonalán a közlekedést. A rendőrség honlapján azt írta, hogy a budapesti nyomozók bíróság elé állítási javaslattal zárták le három fiatal ügyét.


Vissza a főoldalra