Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Hogy soha többé ne tehessenek meg ilyet velünk!

Közélet > Pest megye

2021-10-22

20061023.jpgA XXI. század Intézet felhívása: 2006 októberében békésen ünneplő magyarokat vertek véresre Budapest utcáin. Gyurcsány Ferenc, akkori miniszterelnök, Petrétei József miniszter és az akkori budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter utasítására gumilövedékekkel lőtték őket, könnygázgránátokat vetettek be ellenük.


Felgyorsították az iskolafejlesztéseket

Gazdasági rovat > Pest megye,Nagykovácsi

2021-10-15

Nemzetstratégisi szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította 16 Pest megyei iskola fejlesztését a magyar kormány a budapesti agglomerációban, ezzel felgyorsítva a kivitelezésüket. - tudta meg a Magyar Nemzet. A kiadott rendelet már ma életbe lépett, az abban előírtak pedig a folyamatban lévő közigazgatási és hatósági ügyekre is érvényesek, így számos olyan vizsgálat elhagyható, amely ilyenkor szükséges.


Új helyen a Normafa buszfordulója

Életmód > Pest megye

2021-10-04

A XII. kerületi önkormányzat közleménye szerint a környezetvédelem mellett elkötelezett önkormányzat programot indított a terület rehabilitációjára, fokozatosan "szabadítja meg" a környéket az aszfalttól és a gépjárművektől. Ennek részeként kezdték elbontani májusban a Normafa Síház melletti töredezett burkolatú, forgalmas parkolót, valamint felszámolni az ugyanott található buszfordulót is.


Kerékpáros kertváros

Gazdasági rovat > Pest megye

2021-09-29

A Budapest Fejlesztési Központ megkezdte a budapesti agglomeráció kerékpáros stratégia tervezését. A stratégia célja, hogy az agglomerációban javuljanak a kerékpározás feltételei: minden agglomerációs településen élő kerékpárral biztonságosan meg tudja közelíteni a legközelebbi vasút-, hév-, vagy buszállomást és az agglomerációs kerékpárút-hálózat is összefüggő rendszert alkosson, mindenhol kapcsolódva a fővárosi hálózathoz.


Pest megye a legnagyobb nyertes

Gazdasági rovat > Pest megye

2021-09-24

pestmegye_palyazati_onallosag.jpgAz Európai Bizottság a napokban jóváhagyta Magyarország új, 2022-2027 időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét, így 2022-től nem lesznek többé hátrányban a Pest megyei cégek, sőt, ők lesznek a legnagyobb nyertesei a pályázati rendszernek. 2022. január 1-től ugyanis bármeyl Pest megyi vállalkozás pályázhat, és egy-egy projekt teljes elszámolható beruházási költségeinek akár 70 százalékát is állhatja az unió.


Szeptember 24-ig véleményezhető a Budai-hegység Natura 2000 terve

Életmód > Pest megye

2021-09-23

duna_ipoly.jpgA Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága elkészítette a Budai-hegység természetmegőrzési (Natura 2000) terület fenntartási tervét, melyet 2021. szeptember 24-ig lehet véleményezni. A terv az alábbi linken elérhető:


Lezárták az M1-et Herceghalomnál

Közélet > Pest megye

2021-09-22

Egy kigyulladt kamion miatt lezárták az M1 autópályát Hegyeshalom felé Bicske térségében - közölte szeptember 22-én reggel az Útinform. A balesetet a Bicske csomópontnál és a Herceghalom csomópontnál lehet kikerülni - írták. A police.hu későbbi közlése szerint újra járható egy sáv az M1 autópályán Bicskénél Hegyeshalom felé. Az oltás befejeződött, a járműszerelvény jelenleg a leállósávon áll.


Mozdonyon a Toldi

Kultúra > Pest megye

2021-09-17

toldimozdony2.jpgToldi Miklós az erő és a kitartás, a nemzeti büszkeség megtestesí-tője, ezért fontos, hogy a MÁV-csoport is megjelenítheti az alakját - mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója a felmatricázott TRAXX-mozdony sajtóbemutatóján, mellyel Toldi hírét viszik itthon és külhonban, emléket állítva Arany Jánosnak és Jankovics Marcell filmjének. A sorozat szeptember 19-től látható a Duna TV-ben.


Az M100-as nyugatról kerüli a településeket

Gazdasági rovat > Pest megye

2021-09-16

09_gyorsforgalmi.jpgA Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szeptember elején közzétette az uniós közbeszerzési közlönyben az M100 gyorsforgalmi út Bicske-Esztergom szakaszának kiviteli terveire az ajánlati felhívását. A négysávos, 32 km hosszú gyorsforgalmi út nyugatról kerüli el a Zsámbéki-medence településeit, tehermentesítve a 102-es utat és a környező településeket az átmenő forgalom alól.


Újra ülésezhetett a közgyűlés

Közélet > Pest megye

2021-09-02

Tíz hónap után, idén először tartotta meg ülését Pest Megye Közgyűlése. A vírushelyzet miatt 2020. októbere óta nem ülhetett össze a grémium. A napirendi pontok tárgyalása előtt Pest megye külkapcsolataiért kitüntető díjat vett át Farkas Iván, a Nyitra és Pest megye közösségeit erősítő szakmai, társadalmi és emberi kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenységéért. Tavaly évvégén a Megyenap elmaradt, így a díj átadására most került sor. 



Vissza a főoldalra