Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Közadakozásból készül a telki 56-os emlékmű világítása

Kultúra > Telki

2007-07-11

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján tavaly Telkiben felavatott emlékmű megvilágításának elkészítését tűzte ki ezévi céljául a Telki Polgári Egylet, amely 2006-ban kezdeményezte a végül közadakozásból, valamint az Önkormányzat anyagi hozzájárulásából és egy helyi vállalkozó kertépítő munkájának felajánlásából elkészült emlékhely létesítését.

Négyesfogat

Kultúra > Telki

2007-06-01

A májusi Telki Fesztivál talán a muzsika kedvelőinek nyújtotta a legváltozatosabb kínálatot. Számukra is az egyik legemlékezetesebb zenei programot bizonyára a telki templomban szombat este megrendezett hangverseny jelenthette, no és a kellemes meglepetés: Telki eddig is irigylésre méltó „zenei pódiuma” újabb szereplővel gazdagodott. Bár az első nyilvános fellépésre már fél esztendeje sor került, a közönség jelentős része most ismerkedett meg a nemes egyszerűséggel „Telki Énektanár Quartettnek” keresztelt formációval. A tagadhatatlan közönségsikert látva kíváncsiak lettünk a keletkezéstörténetre, és persze a további kilátásokra is.

Emléktáblát avattak Telkiben

Múltunk tanúi > Telki

2007-06-01

2007. május 11-én felavatták Telkiben, a Polgármesteri Hivatal épületén azt a márványtáblát, amely a háború után a faluból elüldözött családokra emlékezteti az utókort.

A magyar labdarúgás eddigi legnagyobb beruházása

Sporthírek > Telki

2007-05-08

A jelenlegi tervek szerint jövő márciusra elkészülhet a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) világszínvonalú technikai centruma –  edzőtábora. Az alapkőletétel április 12-én volt Telkiben.

A Telki SE tornászai a Diákolimpia országos döntőjében

Sporthírek > Telki

2007-05-08

A Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium tanulóiból álló csapat hatodik helyezést ért el a Siófokon megrendezett döntőben. A  kilenc évesek korcsoportjában induló, telki általános iskolás csapat szabadgykorlatával szintén döntős lett.

Telki Templomért Alapítvány

Kultúra > Telki

2007-05-04

A Telki Templomért Alapítvány 2007. évben is várja az szja 1%-nak felajánlását. Adószámunk: 18697878-1-13.
Az Alapítvány 2006-ban több mint egymillió forinttal járult hozzá a telki templom főkapujának és oldalbejáratának felújításához.
Támogatóink további adományait az OTP 11742348-20012302 átutalási számlaszámán várjuk. Eddigi önzetlen támogatásukat ezúton is köszönjük.

Telkiben készül a magyar labdarúgás eddigi legnagyobb méretű beruházása

Sporthírek > Telki

2007-04-14

A jelenlegi tervek szerint már jövő tavaszra elkészülhet a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) világszínvonalú technikai centruma – a korábbi megszokott szóhasználat szerint: edzőtábora. A tízmillió euro (két és fél milliárd forint) értékű komplexum alapkőletétele április 12-én volt Telkiben.

Takarékosság és ésszerű gazdálkodás

Közélet > Telki

2007-04-02

2007. március elején Telki önkormányzata is döntött a település ez évi költségvetéséről. Ennek részleteiről kérdeztük Danóczy Balázs polgármestert.

Telkiben épül Európa egyik legkorszerűbb futballbázisa

Sporthírek > Telki

2007-04-02

Április 12-én lesz a Magyar Labdarúgó Szövetség Telkiben létesítendő edzőcentrumának ünnepélyes alapkőletétele.

Telkiben műtöttek először robottal Magyarországon

Életmód > Telki

2007-03-24

Először műtöttek robottal Magyarországon a Telki Magánkórházban pénteken - mondta el Ungár László nőgyógyász professzor, az operáció irányítója az MTI-nek. A professzor a sebészeti beavatkozást egy méhnyakrákban szenvedő páciensen hajtotta végre. A robottal, amelyet egy amerikai vállalat fejlesztett ki, "sokkal precízebben, kevesebb vérveszteséggel, kevesebb fájdalommal" lehet operálni, a műtét utáni gyógyulási idő pedig rövidebb, mint a hagyományos operációnál.


Vissza a főoldalra