Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Útzár: két autó ütközött a telki úton

Közélet > Telki

2014-09-10

Két személyautó ütközött össze szerda délelőtt a 1103-as út Telki és Budakeszi között. Az érintett útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták, a forgalmat mindkét irányban Páty felé terelik – közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A két sérültet a mentők kórházba vitték.

Megnyílt a wellness, kedvezmény a telkieknek

Sporthírek > Telki

2014-09-03

Június 23-án megnyílt a Globall Wellness & Spa központja, ahol húszméteres uszoda, jacuzzik, lebegőkabin, gőz- és sókamra, szaunák állnak nem csupán a szállóvendégek, hanem a telkiek rendelkezésére is, akik a szolgáltatásokat 20% kedvezménnyel vehetik igénybe.

Összefogás a kápolnáért

Múltunk tanúi > Telki

2014-08-27

Áll egy kis kápolnarom Budajenő és Telki határán, az egykori törmeléklerakó közvetlen szomszédságában, melynek meglétéről a Telki Napló 2003 márciusában már beszámolt. Az alig öt négyzetméteres Péter-Pál kápolnának három fala állt, padozata, födémje már akkor sem volt, és az idő csak tovább rontott az állapotán.

Parkoló épül a Csergezán Pál-kilátóhoz

Életmód > Telki

2014-07-30

Huszonöt férőhelyes parkolót épít a Nagy-Kopaszon álló Csergezán Pál-kilátó látogatóinak a Pilisi Parkerdő Zrt. A kilátóhoz vezető zöld háromszög jelzésen, a Telkibe vezető, nagy forgalmú, s ezért balesetveszélyes közút melletti Hideg-völgyi erdészháznál eddig is sok kiránduló parkolt.

Telkiért

Közélet > Telki

2014-06-05

A május közepén több helyszínen három napon át igen gazdag programot kínáló, hagyományosan megrendezett Telki Fesztivál keretében ismerte el a település a Telkiért érdemérem idei díjazottjainak, Vászolyi Tímea ritmikus gimnasztikaedzőnek és Bartos György szakácsnak a munkáját.

Lakókocsit lopott Telkiből

Közélet > Telki

2014-04-29

I. György, 48 éves budajenői lakost azzal gyanúsította meg a Budaörsi Rendőrkapitányság, hogy 2014. április 26-án 23 óra körüli időben egy telki ingatlanról - egy másik gépkocsi segítségével - ellopott egy rendszám nélküli lakókocsit. A törökbálinti a rendőrök azonban rövid időn belül elkapták, s a bűnjeleket nála megtalálták.

Vers minden kapura

Kultúra > Telki

2014-04-09

Akinek van egy üres papírja, és egy kapuja, amin nincs még vers, a költészet napján tegye ki rá azt a verset, ami neki kedves, amit fontosnak vagy szépnek tart. József Attila szállóigévé vált mondata: Félek a játszani nem tudó emberektől. És mi mással ünnepelhetnénk József Attila születésnapján, április 11-én, ha nem verssel, ha nem játékkal?

Leégett egy családi ház Telkiben

Közélet > Telki

2014-04-08

Tűzoltók dolgoztak egy kétszintes családi házban keletkezett tűz oltásán Telkiben, az Áfonya utcában április 8-án kora hajnalban. A 250 malapterületű ház teljes terjedelmében égett, a tűzoltók többórás munkával tudták csak megfékezni a lángokat. A lakók időben kimenekültek az épületből, személyi sérülés nem történt.

Földváryné Kiss Réka a NEB elnöke

Közélet > Telki

2014-02-04

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) legfőbb kötelessége, hogy történelmi és morális megbékélést és igazságtételt nyújtson mindazoknak, akik a pártállami rendszer áldozatai voltak - mondta Földváryné Kiss Réka, a testület hétfőn az Országgyűlés által megválasztott elnöke a Duna TV Közbeszéd című műsorában.

Halálos baleset Telkiben

Közélet > Telki

2014-01-15

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint eddig ismeretlen okból frontálisan ütközött össze 2014. január 15-én 11 óra 30 perckor egy személyautó és egy kerékpár Telki Fő utcáján. A balesetben a kerékpáros nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.


Vissza a főoldalra