Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


A zsámbéki citerás is továbbjutott

Kultúra > Zsámbék

2019-10-29

„Én a művészetet tartom a legmenőbbnek. Azt, ha valaki tud zenélni, énekelni vagy táncolni.” A tizennégy éves zsámbéki Németh Csaba Leventével osztálytársa szerettette meg a citerát, amikor az egyszer játszott a csoportnak. Nagypapája, régóta szerette volna, hogy unokája induljon a Fölszállott a pávában.

M100 gyorsút: lakossági fórum október 21-én

Építészet > Zsámbék

2019-10-17

Az önkormányzat a település-szerkezeti terv, helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosítását kezdeményezte a M100 gyorsút megvalósítására. A településrendezési tervezéssel a PESTTERV Kft-t bízta meg. A gyorsút területét, a körforgalommá alakuló Szomori és Mányi út ke-reszteződését érintő ingatlanokra közterületi határrendezés és övezeti átminősítés vár.

A zsámbéki színház is megy a brassói fesztiválra

Kultúra > Zsámbék

2019-10-11

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a budapesti Nemzeti Színház mellett a Zsámbéki Színházi Bázis is részt vesz Brassóban október 24-27. között a III. Magyar Színház-fesztiválon a Zoltán újratemetve című darabbal. Összesen három ország nemzeti színháza vendégszerepel a dél-erdélyi városban, hiszen a Marosvásár-helyi Nemzeti Színházat is ott lesz.

Meghosszabbították a pályázati határidőt

Kultúra > Zsámbék

2019-10-07

A Zsámbéki Települési Értéktár Bizottság e heti ülésén, a beérkezett pályázatokat számba véve arra a döntésre jutott, hogy a MESÉLÕ ZSÁMBÉK - természeti, táji szépségek Zsámbékon címmel meghirdetett felhívás határidejét szeptember 30-tól december 13-ig meghosszabbítja. A díjkiosztó és a pályaműveket bemutató kiállítás megnyitója október 18. helyett 2020 januárjában lesz.

Pénzügyi ügyintézőt keresnek

Gazdasági rovat > Zsámbék

2019-09-04

Számviteli csoportvezetőt (angol nyelv-tudással), pénzügyi asszisztenst és gépkezelőt keres a WAVIN KFT. zsámbéki munkahelyre azonnali munkakezdéssel, határozott idejű munkaszerződéssel. Amit nyújtunk: kiemelt bérezés, nemzetközi üzleti környezet. Jelentkezés:

Karbantartó, takarító és konyhai kisegítő kerestetik

Gazdasági rovat > Zsámbék

2019-08-26

A zsámbéki Zichy-kastélyban működő Keresztelő Szent János Iskola újonnan kibővített épületének karbantartására, üzemeltetésére keres teljes állásban délutános takarító, teljes állásban nappali műszakos karbantartó és ebédidőben négy órás konyhai kisegítő munkatársakat.

Pályázat: Mesélő Zsámbék

Kultúra > Zsámbék

2019-07-17

A Települési Értéktár Bizottság összművészeti pályázatot hirdet Zsámbék természeti környezetét megörökítő művek alkotóknak. A kiírás folytatása a Zsámbéki Művelődési Ház és Kulturális Kerekasztal 2014-es "Mesélő múlt - a velünk élő történelem" című pályázatának és kapcsolódik Zsámbék Város Önkormányzatának Mesélő Zsámbék címmel tavaly indított helytörténeti sorozatához.

Bankot váltott az önkormányzat

Közélet > Zsámbék

2019-07-03

Zsámbék önkormányza-tának, intézményeinek és a Zsámbéki Német Nemzetiségi Önkormányzat számlavezetője 2019. augusztus 1-jétől a K&H Bank Zrt. A számlaszámok változása a helyi adók bankszámlaszámait is érintik. A régi bankszámlaszámokra csak 2019. július 31-ig beérkezett befizetéseket tudják elfogadni.

Kell-e bevásárló közösség?

Közélet > Zsámbék

2019-04-25

Bevásárló közösséget szervez a Zsámbéki Ökoműhely. Az első személyes találkozóra a zsámbéki művelődési házba várják mindazokat, akik szeretnének közeli, ismert termelőktől rendelés alapján, lehetőleg vegyszermentes élelmiszert vásárolni. Az első találkozó időpontja április 26.

Elkészült a Szent István tér Zsámbékon

Gazdasági rovat > Zsámbék

2019-01-30

A tavaly májusban megkezdett felújítás a közvilágítás, a csapadékvíz-elvezetés, az áram-és távközlési hálózat, és új térburkolatok kialakítását eredményezte. Zsámbék főterének parkjában a Honfoglalás emlékmű is új díszvilágítást kapott. A december elsejei átadáson bemutatták Mészáros Árpád és Scharle Krisztina a Szent István tér történetéről írt könyvét is.


Vissza a főoldalra