A kitörők között voltam... - 5. rész
Múltunk tanúi > Budakeszi
2015-02-17
Balra húzódunk, minél messzebb a házaktól, mert oroszokat csak azokban sejtünk. Meredeken tartunk a Kissvábhegy oldalán és most egy mély bevágásban fekvő úton megyünk. Mire ebből kiérünk, egy kis fennsíkon vagyunk. Hosszan nyúlik el az emberkígyó, mert csak egymásután megyünk óvatosságból. Ez az eljárás nagyon helyesnek bizonyul.
Az emberek felénél több van már fenn, mire balra tőlünk nem messze géppisztollyal és puskával közénk lőnek. Azonnal elvágódunk ,és a tüzet viszonozzuk. Nem soká tartott az egyenetlen harc, mert az oroszok csak öt-hatan voltak és a nagy fölény hamar elhallgattatta őket. Egy nehéz aknavető állása volt és bizonyára sok kárt okozott ez nekünk eddig.
Most ismét magányos házak közé kerülünk, az egyikből lőnek is ránk. A sötétben teljesen elvesztem tájékozódásomat és a vidék is ismeretlennek tűnik. Mielőtt még zsákutcába vezetem az engem követőket, most már nem balra, hanem jobbra kanyarodom azzal a céllal, hogy a fogaskerekű vasút pályáján folytassuk utunkat. Valamivel az Új Szent János kórház vonalán túl a vöröstéglás iskola épületénél érjük el a sínpárat. Olyan magas hó fekszik itt, hogy a síneket teljesen eltakarja.
Megkönnyebbülten tekintek vissza a hegyoldalból a fegyverropogástól zajos város felé, ahol ötvenkét napon keresztül oly sok mindent átéltem. Ahol annyi könnyet és vért láttam, ahol szemtanúja voltam sok-sok szinte leírhatatlan jelenetnek. A nemes férfias tettektől a kiábrándító cselekedetekig. Az emberi lelkek megnyilvánulásait az egyik szélsőségtől a másikig. A legtisztább idealizmust és a gátlás nélküli aljasságot. Mert a legnagyobb életveszélyben mindenkiről lehull az álarc és valódi énje mutatkozik. És bizony sok esetben kiábrándító az ilyen kép.
Odalenn a völgyben és a Rózsadombon a csatazaj mindjobban élénkül. Úgy látszik az oroszok tartalékokat is harcba vetettek. A Déli vasút, a Krisztina tér és a Gellért hegy felől minden csendes és most a Svábhegy oldala is egészen zajtalan.
A sínpályán semmi lábnyomot nem látni a hóban. Én taposom az utat, ami meglehetsen fárasztó a majdnem térdig érő hóban. De nagy kedvvel és energiával haladok, hiszen megmenekültem a szörnyű pokolból. Átéltem mind az ötvenkét napot, amikor pedig minden egyes napon a halál kaszája olyan bőségesen aratott és oly sokszor hallottam a csúnya kasza félelmetes hangját egészen közelről. Megsokszorozza erőmet az a tudat, hogy az utolsó két óra szörnyűsége már nem ismétlődhet meg és hogy most már a nagyján túl vagyok.
Élénk ütemben haladunk és hamarosan elérkezünk a következő megállóhelyig, ahol kisebb kanyart vesz a pálya. Még mindig érintetlen havon megyünk, tehát oroszok nem járnak erre és mi jó utat választottunk. A lövöldözés most már tompábban hallik. Feszülten figyelek előre, de semmi gyanús nincsen. Most veszem észre, hogy géppisztolyom tárában már csak néhány lövedék van és így menetközben új tárat akarok elhelyezni. Ez nem nagyon akar sikerülni és el is ejtem a teli tárat. Alig tudom kikotorni a magas hóból.
Ez alatt a többiek tovább haladnak és most már csak a tízedik lehetek a sorban. Jól esik a járás a már kitaposott nyomban és egy darabig nem is megyek az élre, itt legalább kiszuszogom magam egy kicsit. Jó negyed órát haladunk már így, mikor az élenjárók egyszer csak letérnek a sínekről a párhuzamos kocsiútra. Ott könnyebb a járás. Az úton aztán már csoportban és nem libasorban folytatjuk az utunkat. Kétségtelen, hogy sokkal gyorsabban haladunk, de járt úton vagyunk, és minden pillanatban találkozhatunk ellenséggel. Miután itt ismét jól ismerem a terepet, azt ajánlom, hogy térjünk le jobbra a síneken keresztül és lakatlan területen, nem kitaposott utakon haladjunk, ahol jóval kevesebb veszéllyel járunk. Le is térünk a veszélyes útról és a síneken keresztül jobbra tartunk. Olyan meredek és mély árok van azonban előttünk, hogy azon keresztülmászni nagyon bajos lenne. Állunk a meredek szélén és intünk a többieknek, hogy ne jöjjenek, mert erre nem lehet menni, mire azok tovább mennek a kocsiúton. Mi is visszamegyünk az útra. Most meglehetősen nagy csoport van előttem.
A svábhegyi szanatórium előtt, a Városkút megállónál vagyunk, amikor az úttól jobbra és balra is egy-egy golyószóró váratlanul közénk tüzel.
Fejezet Cs. A., volt budakeszi katona visszaemlékezéséből. Buda, 1944. február 11.
Megjelent a magyarországi kiutasítottak szemléjében, a volt budakeszi dr. Gödrössy Béla szerkesztette Értesítőben 1950. január és július között, melynek példányait dr. Máté (Math) Istvan és felesége (született Pfendtner) budakeszi kitelepítettek családja őrzött meg az utókornak.
Digitalizálta Albrecht György, Karlsruhe
http://kemma-auf-wudigess.de/kitores.html
(folytatjuk)
Kapcsolódó cikkeink:
A kitörők között volta... - 4. rész - 2015-02-
A kitörők között voltam... 3. rész - 2015-02-13
A kitörők között voltam... 2. rész - 2015-02-12
A kitörők között voltam... 1. rész - 2015-02-11
Értesítő 1950 - 28. rész - 2013-03-23
