Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Szabadidejükben a romtemplomnál rongáltak

Közélet > Zsámbék

2015-06-18


Rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Budakeszi Rendőrőrse két fiatalkorú zsámbéki fiú ellen, melyet a nyomozóhatóság a napokban lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak először 2014. május 21-én éjszaka rongálták meg a Zsámbéki Romtemplom bejáratával szemben, valamint a templom bejárata mellett elhelyezett térképeket.
Ezt követően 2014. május 27-én átmásztak a kerítésen és megrongálták a templom falát. Néhány hét elteltével – 2014. július 5-én éjjel – ismét átmásztak a templom fém kerítésén, melyet megrongáltak, majd felborították a romtemplom területén található kordon oszlopokat.
 
A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították az egyik gyanúsítottat, akit 2014. augusztus 7-én elfogtak és előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki. Társát 2014. október 31-én számoltatták el a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban.    

forrás: Budaörsi Rendőrkapitányság 



Vissza