Választani szabadon
Olvasói levelek > Pest megye
2018-04-09
Csodás ez a lelkesedés, a tenni akarás, a részvétel. Mi otthon, a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországán soha nem választhattunk szabadon. Mire az első alkalomra sor került, addigra már külföldön éltünk. Nekünk csak a kényszer jutott osztályrészül, amikor aznap már nem lehetett alkoholt fogyasztani, a szavazásra felszólító, névre szóló cédula pedig olyan volt, mint egy rendőrségi idézés.
Tisztelt Szerkesztőség!
Egész nap gondoltunk a választásra, de nem követtük a tévében. Most este viszont pont hét óra körül, amikor már várták a szavalóhelyek lezárását, kapcsoltuk be az M1-et és nagyon meglepődtünk a kulturált, magas színvonalú animációkkal, helyszíni kapcsolásokkal, gördülékeny műsorvezetéssel folytatott tájékoztatáson. Hasonlót igen, de ilyet itt Németországban még nem láttunk! Még nem tudtak sokat mondani, csak az előzetes várakozásaikat, prognózisokat, de azt láttuk és nagyon meghatott bennünket, hogy volt olyan hely napközben is, ahol az emberek két, két és fél órát is hajlandók voltak türelmesen várakozni, hogy bejussanak a szavazóhelységbe. Nem beszélve az utolsó percekről, amikor még volt olyan hely, például a nekünk oly ismerős Bocskai útnál, ahol a riporter elmondta, hova nyúlik a kameraállástól nem látható hosszú sor. Ami feltűnő volt, hogy milyen sok fiatal volt a várakozók között.
Miért volt nekünk megható? Mert eddig nem követtük ennyire a választások lefolyását. Csodás ez a lelkesedés, ez a tenni akarás, ez a részvétel. Valahogy belénk ívódott a rossz tapasztalat. Mi soha otthon, a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországában nem választhattunk szabadon, mire az elsőre sor került, addigra már külföldön tartózkodtunk. Nekünk csak a kényszer jutott osztályrészül, amikor aznap már nem lehetett alkoholt fogyasztani (ez természetesen nem esett nehezünkre, mégis hihetetlenül bosszantott bennünket, mert teljesen logikátlan volt, hiszen csak egy listára szavazhattunk, még részegen sem tudtuk volna eltéveszteni), a szavazatra felhívó névre szóló cetli olyan volt, mint egy rendőrségi idézés, pontosabban az is volt, mert aki nem ment el, annak orvosilag vagy másként igazolnia kellett a távolmaradását, vagy komoly büntetést helyeztek kilátásba. Micsoda színjáték! Emlékszem Szerencsés Károly professzor szavaira, aki azt mesélte, hogy volt olyan választási eredmény, ami száz százalék fölé sikeredett, mire Kádár János a boldogságtól sugárzóan kegyesen azt mondta, hogy az mégis csak túlzás, igazítsák ki az adatokat valamennyivel száz alá.
Olyan mély nyomokat hagyott bennünk az a hazug világ, hogy itt a németországi viszonylagos demokráciában sem akartunk eddig szavazni. A környezetünkben sokszor kérdeztek bennünket, hogy szavazunk-e, de mi mindig azt mondtuk, hogy nem. Rosszallották. Nem értették meg, hogy miért. Aki azt nem éli át, annak fogalma sincs arról, hogy mit jelent egy olyan választás, ami kötelező, pedig semmi értelme sincs. Csak tavaly szeptemberben mentünk el először szavazni, mert addig úgy gondoltuk, hogy teljesen mindegy ki van a kormányon, egyik kutya, a másik eb. De amióta a migránsválság kiváltó okait ismerjük, most már tétre megy a dolog és legalább a magunk módján meg akartuk büntetni a németországi nagykoalíciót. Sajnos nem sikerült, de legalább nyugodt a lelkiismeretünk. Rajtunk nem múlott.
Amikor ezeket a sorokat írom még, nem derült ki, hogy ki nyer. Majd holnap, vagy talán egy-két nap múlva megtudjuk a végeredményt. Õszintén drukkolunk, hogy tovább is felfelé ívelő pályán maradjon Magyarország!
Albrecht György
2018. április 8. Philippsburg, Németország
