Sallai B. Sándor Perbál díszpolgára
Kultúra > Perbál
2007-08-08
A szentesi születésű, Zsámbékon élő pedagógus, aki 26 évig tanított a perbáli általános iskolában, 15 évig igazgatója is volt, a perbáli Szent Anna – napi búcsún vehette át a kitüntetést.
- Színész szerettem volna lenni, vagy világhírű sportoló. De az élet közbeszólt… Pedagógus hiány volt akkoriban, fiatalokat kerestek, akik szívesen tanítanának. Így indult a pályám, Jászberényben, levelező tagozaton. Embert próbáló volt éjszaka tanulni és nappal dolgozni, de az ember fiatalon sok mindent kibír… Falun akkoriban összevont osztályok voltak (1. osztálytól 8. osztályig) és nem 45 perces, hanem 22 és fél perces órák. Hét osztálynak kellett feladatot adni, egynek tanítani, majd akiknek feladatot adtam, azokkal még ellenőrizni. Itt tanultam meg, hogy mindig csak a lényegre szorítkozzak. Pályázat útján, ’74-ben kerültem Zsámbékra. Levelezőn elvégeztem a kémia tanári és népzene tanári szakot. Úgy gondolom, pedagógusként nagyon fontos, hogy az ember megtartsa a frissességét, tovább képezze magát. A népzene szeretete gyerekkoromban gyökerezik, amikor a zenészeket a rokonságból a bálokon, lagzikon sokszor hallgattam. Perbálon a magyar népzenének nem volt hagyománya. Citerát és népi furulyát tanítottam. Tanítványaim közül sokan máig együtt zenélnek, mint pl. a Tücsök Citera együttes. Hogy Perbálra kerültem, azt Kemenczei Kálmán volt polgármesternek köszönhettem, aki vezetőt keresett az iskola élére. Hát sok minden akartam lenni az életben, de igazgató semmiképp nem. Gondolkodási időt kértem és néhány heti vívódás után igent mondtam. Nem bántam meg, mert egy nagyon izgalmas és szép szakasza volt az életemnek az a tizenöt év. Jó gárda segítette a munkámat. Külön kiemelném az akkori két igazgatóhelyettest, Molnár Zoltánnét és Veresné Szabó Ilonát, akiknek hálával tartozom.
- Melyek pályája legmeghatározóbb élményei?
- A negyvenöt évnyi pedagógusi pálya alatt nagy változásoknak voltam tanúja a társadalomban, a családokban, a gyerekek között, a faluban... Pályám kezdetén jól érzékelhető volt az a feltétel nélküli bizalom, amellyel a pedagógus felé fordult a társadalom. A „néptanítót” megkeresték az emberek ügyes-bajos dolgaikkal: hol hivatalos levelet írtam, hol beteggel mentem orvoshoz. Egy életen át végigkísér az emlék, amikor tizennyolc-tizenkilenc éves fiatalemberként az idős férfiakkal találkozván nem tudtam soha megelőzni őket a köszöntésben. Egy másik meghatározó élmény, amikor életem első szülői értekezletét tartottam. Sokat készültem rá és úgy számítottam, hogy legfeljebb tizenöt szülő lesz ott. Ehelyett 50-60 ember tolongott a tanteremben, még az állóhelyeket is elfoglalták. Azt mondták, hogy olyan ritkán történik valami, eljöttek már csak a szórakozás miatt is. A tanyavilágban eltöltött évek számomra igen meghatározóak voltak. Itt Perbálon is nagyon sok bizalmat, szeretetet és lelkesedést kaptam. Az itt töltött 26 év nem munka volt, sokkal inkább „szórakozás”. Azért talán, mert mindig is szerettem ezt a hivatást. A díszpolgári cím igen nagy megtiszteltetés, és megmondom őszintén, egyáltalán nem számítottam rá. Sokan vannak a perbáli iskolában, akiktől rengeteget tanultam és felnézek rájuk. Mégis én kaptam ezt az elismerő címet. Úgy gondolom, hogy ez az elismerés az egész iskolának szól, azoknak is, akikkel együtt ezt a munkát végeztem. Külön öröm, hogy itt kaptam a díjat, ebben a faluban, amelyet ennyire szeretek. Ezúton is szeretném megköszönni a perbáliak szeretetét, türelmét és megértését. Nagyon büszkén fogom viselni ezt a címet.
Kúti Anna
foto: A tücsök Citerazenekar Sallai tanár úrral
